Én még ilyen sűrű köddel nem találkoztam, mint amilyen udvariatlanul, nem is, inkább kifejezetten gorombán rátelepedett a Tamási Áron utcára Orotván! Ilyenkor természetesen a szélvédő…
A borús idő, sőt időnként cseperésző eső ellenére is szívet melengető program Ajak Tamási-negyedében körülnézni. Nyugodtan nevezhetjük így, mert az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános…
Miközben azon gondolkodtam, hogy Vásárosnamény nevéből a „vásáros” elég érthető és egyértelmű számomra, a másik fele, a „namény” viszont elég vicces, a város Tamási Áron…
Kellemetlen, hűvös széllel várt Nyíregyháza. Amikor dél körül hét ágra sütni kezdett a nap, én még akkor is úgy éreztem, hogy a nyolcadik ágon ülök.…
Jeles dátumok tömkelege jut eszembe a szentegyházai Tamási Áron Általános Iskoláról. Százhetven évvel ezelőtt kezdődött az oktatás az akkori épületben. Ötven éve vált külön a…
Két szimpatikus fiatalember próbál segíteni a balmazújvárosi szürkületben Tamási Áron utcáját megtalálni. Nem könnyű feladat, mert, mint kiderül, a Tamási az Arany János utca folytatása,…
De szívesen meghívnám József Attilát Debrecenbe kuglert enni! Sajnos a költő úr már teljesen más tartalmú verseket ír (azt el sem tudom képzelni, hogy nem…
Biharkeresztes és Ártánd neveinek említése még ma is kellemetlen érzésekkel kínozza azoknak a honpolgárainknak a belső szerveit, akik vonattal vagy busszal, esetleg autóval közelítették meg…
Hidason állítólag van egy Tamási Áron Művelődési Ház. Okoskütyük egy szép parkhoz vezettek, benne a Hidasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Emlékműve „az 1900-as évek elején a…
Bonyhádon baleset miatt lezárták az utat, így ijedtemben két kiadós vacsorát költöttem el: egyet a kényszerűségből meglátogatott pékségben, mert pont’ csak mellettük tudtam parkolni (fantasztikusan…