Tízezer honpolgárunkból nem találgatom, hányan tudnák, hogy Maglódon van egy szerényen meghúzódó házacska, amely Petőfi Sándor édesapjának a húsboltja volt. A fölötte kialakított lakásban élt…
Egy hatalmas rét a szolnoki Tamási Áron utca, mintha vicces kedvére váltott volna a GPS. Vagy már az ő sajátságos idegrendszerét is megtépázták a soha…
Pesten elhízott, beteges galambokat látok mostanában, már ahol a jóval nagyobb testű és egyre agresszívabb varjak, szarkák el nem zavarják szerencsétleneket. A verebek mulatságos ugrándozását…
Haspókok elsősorban a vendéglátóipari egységeket fürkészik guvadt szemmel, bárhol járnak a nagyvilágban. Szerencsés véletlen, de nagyszerű dolog, ha éppen a keresett utcában étterem vagy kávézó,…
Legyen bármilyen jól sikerült alkotás egy köztéri szobor, mégis csak emlékmű, amelynek kevés köze van az élő valósághoz – gondolhatja az egyszerű halandó, de elképzelhetőnek…
Jó lenne tudni, hogy Tamási Áron járt-e valaha Farkaslaka ötvenes években épült művelődési házában. S ha igen, tartott-e felolvasóesteket, netán színészek adták elő műveit, esetleg…
A Tamási Áron testvére, Gáspár építtette csűrnek a szülőházuk mellett még nagy írónk is örült annak idején, valóságos ódát zengett róla önéletrajzi írásában. Ha most…
Mind a mai napig felnézek, ha arra visz az utam az Üllői út és a József körút sarkán álló épület egyik hatodik emeleti lakásának ablakaira,…
A bors szóról elsősorban a kellemesen csípős fűszer jut eszébe mindenkinek; esetleg azoknak, akiknek még meséltek lefekvés előtt a szülei vagy a nagyobb testvérei, a…
Épp nagy lángon égtem, gondolataim a minap olvasott Molnár-C. Pál – számomra az egyik legkülönösebb s egyben legsokoldalúbb, legszínesebb életművet alkotó festőnk – művészetről fogalmazott…