Menü Bezárás

Covid meg energiaválság

Haspókok elsősorban a vendéglátóipari egységeket fürkészik guvadt szemmel, bárhol járnak a nagyvilágban. Szerencsés véletlen, de nagyszerű dolog, ha éppen a keresett utcában étterem vagy kávézó, esetleg bisztró, ne adj’ Isten, kocsma található.

Orosházán a Tamási Áron utca, úgy láttam az autómból, ez utóbbi létesítménnyel ajándékoz meg, ahol lehet enni, inni, s ami egy tisztességes túrázónak legalább ilyen fontos, legitim módon, kényelmesen könnyíteni magán.

Mint tudjuk, Móricka sok mindent elképzel, de hiába töröm a fejem, nem emlékszem egyetlen olyan viccére sem, amelyikben a képzelete legalább egy parányit közelebb keveredett a valósághoz. Így jártam én is. A Tamási Áron és a Dobó István utca sarkán álló épülethez érve még lelkesen olvastam a megváltó hely nevét (Gyökeresi Kocsma), hát ezt pont nekem találták ki, de nem. Hétköznap csak délután három órától hajlandó fogadni a vendégeket, mert ahogy az oldalára szerelt jókora reklámlámpa hirdeti: Kőbányai – Jutalom a nap végén.

Türelmes fajta vagyok, de addig még én sem tudok várni, bármilyen kecsegtető is az ajánlat. Bezzeg a hétvégén már itt lehet ülni reggel hattól este kilencig!

Bánatomban rá se nézek a bejárat üvegajtajára ragasztott étlapra, inkább arra gondolok, hogy milyen jó barátságban lehetett Németh László Tamási Áronnal, ha még Orosházán is a Tamási utca egyik keresztutcáját róla nevezték el. Gáspár Feri koszorús író barátom jut eszembe: vajon melyikünk lesz a másik keresztutcája?

Ez megint valami rossz Móricka-vicc – csapom be magam után rosszkedvűen, de fürgén a kocsiajtót, mert egyre erőteljesebben jelzi a szervezetem, hogy sürgősen, sőt azonnal valami vendéglátóipari egységbe kell betérnem a fentebb már említett intéznivalóimból kifolyólag.

Fantasztikus autós manővereim közben látom, hogy valaki valóságos várat épített tyúkjainak a kertjében. Ha én tyúk lehetnék – dúdolgatom némi stresszel spékelve az Omega régi slágerét, bár lehet, hogy nem teljesen ezzel a szöveggel tolta Mecky, de most már tökéletesen mindegy.

A város központjában terveztem egy jóhírű szálloda éttermébe menni, de régóta zárva, a covid és az energiaválság irtóhadjárata ide is elért – világosítanak fel egykedvűen az utcaseprők.

Végül egy bisztróban ebédelek, de itt nincs mosdó. Mosdó egy szemközti presszóban van, de a nénike a pultnál sötétben és jéghidegben ül, közben az orrát törölgeti vacogva. „Sokba van a villanyszámla!” – panaszolja.

Az lehetséges, ami viszont egészen biztos, hogy az utcán világosabb van és sokkal kellemesebb a hőmérséklet.

Horváth Gábor Miklós

X
X