Épp nagy lángon égtem, gondolataim a minap olvasott Molnár-C. Pál – számomra az egyik legkülönösebb s egyben legsokoldalúbb, legszínesebb életművet alkotó festőnk – művészetről fogalmazott sorainál jártak, amikor bekanyarodtam Kislángon a Tamási Áron Általános Iskola elé. „Reggel már izgatottan ébredek, mint vőlegény, aki szerelmesével találkozik. Nekem mindennapos, újraéledő izgalmam a találkozás a palettával, az ecsettel, a vászonnal, az örökös erőpróbával – a művészettel” – írta vallomásában MCP. Vajon ismerték-e egymást Tamásival? A festő unokája, az elképesztően gazdag hagyaték gondozója, Csillag Péter nem tud róla, hogy találkoztak volna egymással.
Ha verset írok, hasonló érzések kavarognak bennem a számítógép szemkápráztatóan tiszta fehér fényénél, mint Molnár-C. Pálban a paletta előtt. Mostanában, a Tamási utcákba, a róla elnevezett intézményekbe indulva, szintén izgatottan várom az újabb és újabb erőpróbát, hogy találkozom-e valahol, valamilyen módon nagy írónk művészetével kapcsolatba hozható parázzsal, ami esetleg lángra lobban bennem.
Néha azt gondolom, milyen egyszerű lenne séta közben a tapasztalatainkat, észrevételeinket, megérzéseinket kellemes hangulatban megbeszélni magával a névadóval egy borharapóban. Azzal áltatom magam, hogy akkor bárki képes lenne bravúros nyelvi megoldásokkal és zseniális humorral teletűzdelt sorokat írni kalandozásairól. Így, magamra hagyva, útijegyzeteim mégiscsak Tamásiról, Tamásinak szólnak, s remélem, némelyikkel talán ő sem lenne elégedetlen.
Kisláng nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, elég, ha csak a Fő úton található Tamási iskolát, a Művelődési Házat és Könyvtárat, valamint a Római Katolikus Plébániát említem. A Magyar Falu Program keretén belül közel ötvenmillió forint jutott az iskolai tornaterem és a tornaszoba fejlesztésére, a katolikus templomhoz tartozó plébánia és park közel tizenöt millió forintból épült-szépült-korszerűsödött.
Tamási biztosan észrevenné a róla elnevezett iskola falán, ha erre járna, az első világháborúban hősi halált halt tanítók, Győző Molnár Imre és Knapp Kálmán tartalékos zászlósok emléktábláját, amelyet még a tantestület készíttetett 1922-ben. Talán egy szívhez szóló novellában meg is örökítené tragikus történetüket, ha ismerte volna őket. Ennek a megrendítő eseménynek a megírása még másra vár.
Horváth Gábor Miklós
