Jó lenne tudni, hogy Tamási Áron járt-e valaha Farkaslaka ötvenes években épült művelődési házában. S ha igen, tartott-e felolvasóesteket, netán színészek adták elő műveit, esetleg nyilvános interjú készült vele szülőfaluja népének nagy örömére, amelyben életéről, munkájáról és az erdélyi tájhoz, emberekhez való kötődéséről beszélt.
Nem tudom, a nehéz időkben mennyire nyilváníthatott véleményt Tamásiról a lakosság, most mindenesetre szinte minden a falu híres szülöttéről szól Farkaslakán. Érthető, mert erről az eldugott kis településről származó, megsüvegelendő pályát befutott székely író sokak figyelmét keltette fel szülőfaluja iránt. A Tamásihoz látogató íróbarátok is itt ízlelgethették először az erdélyi magyarok beszédét, itt tapasztalhatták meg, itt élvezhették az erdélyi falucskák varázslatos hangulatát.
Féja Géza így számol be élményeiről Farkaslakán című írásában: „Úgy éreztem, mintha mesevilágba kerültem volna. Egyszerre költőinek tűnt minden: a kis udvar, a viharok száguldásainak nyomait viselő házak, az egész falu. Az asszonyok tündökölni kezdtek, és úgy beszéltek, mint a mesehősök. […] Ez a nép másként nézi a rideg valóságot, bizonyára azért, mert olyan gyökerek is táplálják, melyek más táj népében már elszáradtak. […] Ezek a lelkek még nem szakadtak el az ember kozmikus eredetének emlékeztetőitől: a mesétől és az álomtól. […] Soha táj ennyire nem vonzott és kötött, mint Székelyföld. Úgy érzem, itt mindig a magyarság gyökerénél járok. Újra és újra feltörnek a kezdet forrásai, és szelíden végigsimítja arcunkat az öröklét hűvös, tiszta lehelete.”
Tamásival készített interjújában (Magyarország, 1935. február 24.) íróbarátjával együtt próbál leásni a székely lélek legmélyére. „A székelység – vallja Tamási – mindig a saját erejére utalt nép volt. Mostoha sorsában meg kellett keresnie az életformát, ahol kárpótolhatja magát. S ez az életforma a szellem területén volt: a mese, a dal, a ballada, a muzsika s a művészet, de még inkább az íratlan szellemiség, mely szájról szájra, vérből vérbe szálló őshagyomány Székelyföldön.”
Tamási így folytatja az interjúban: „A népet az jellemzi, hogy emberibb, mint a többi osztály, látóköre egyetemesebb, a világot a maga teljességében látja. […] A nép élete gazdag és széles, Isten és a csillagok éppen úgy élnek benne, mint a valóságos lények.”
Mennék én is szíves-örömest Tamásival Farkaslaka utcáin, és bölcsen hallgatnám észrevételeit, hozzáfűznivalóit a látottakhoz. Csodálkozna a hatalmas betonfalon, amely a Tamási Áron Művelődési Otthont védi a 2005-ös árvíz óta az utcafronton. Elégedetten nézné a felújított épület muskátlis ablakait, de megjegyezné, hogy egy ékezet lehullott a falról a kiírásból. Egy vérbeli író nem mindennapi megfigyelő képességére vall! Nem hagyná szó nélkül, hogy az otthon nevében szereplő ékezetek viszont hiánytalanul megvannak a bejáratnál, sőt székely zászlót is lenget a szél. Az apró keresztet teljesen természetesnek tartaná a kultúra szentélyének a tetején, hiszen, akárcsak a székely nép lelkében, „Isten és a csillagok éppen úgy élnek benne, mint a valóságos lények”.
Horváth Gábor Miklós
