Szentegyháza (románul Vlăhița) Szentegyházasfalu, Szentkeresztbánya, Lövétebánya és Homoródfürdő települések 1968-as összecsatolása révén jött létre. 1990-ig Vlahica volt a neve, a Szentegyháza nevet 1990 óta viseli…
Jeles dátumok tömkelege jut eszembe a szentegyházai Tamási Áron Általános Iskoláról. Százhetven évvel ezelőtt kezdődött az oktatás az akkori épületben. Ötven éve vált külön a…
Balmazújváros sajátos, mezővárosi jellegű, nagy kiterjedésű település az Alföldön, Hajdú-Bihar megyében. A két jellegzetes alföldi táj, Hortobágy és Hajdúság határán, Debrecentől 23, Hortobágytól 20, Hajdúszoboszlótól…
Két szimpatikus fiatalember próbál segíteni a balmazújvárosi szürkületben Tamási Áron utcáját megtalálni. Nem könnyű feladat, mert, mint kiderül, a Tamási az Arany János utca folytatása,…
Bakó Endre Tamási Áron és Debrecen vagy Cs. Nagy Ibolya Tamási Áron debreceni útjai című tanulmánya érdekes olvasmány lehet mindazoknak, akik az író és a…
De szívesen meghívnám József Attilát Debrecenbe kuglert enni! Sajnos a költő úr már teljesen más tartalmú verseket ír (azt el sem tudom képzelni, hogy nem…
Északon és délen, keleten és nyugaton – Magyarország minden pontján jelen van névadóként a 125 éve született nagy írónk. Itt, Hajdú-Bihar megye délkeleti részén, a…
Biharkeresztes és Ártánd neveinek említése még ma is kellemetlen érzésekkel kínozza azoknak a honpolgárainknak a belső szerveit, akik vonattal vagy busszal, esetleg autóval közelítették meg…
*** Mikulásünnepség, Német Nemzetiségi Nap, Retro Party, véradás, könyvtárszolgálat, a Hidas Néptánc és Hagyományőrző Egyesület táncpróbái és még számos szép dolog történik Hidason az Erkel…
Hidason állítólag van egy Tamási Áron Művelődési Ház. Okoskütyük egy szép parkhoz vezettek, benne a Hidasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Emlékműve „az 1900-as évek elején a…