Épp nagy lángon égtem, gondolataim a minap olvasott Molnár-C. Pál – számomra az egyik legkülönösebb s egyben legsokoldalúbb, legszínesebb életművet alkotó festőnk – művészetről fogalmazott…
Én még ilyen sűrű köddel nem találkoztam, mint amilyen udvariatlanul, nem is, inkább kifejezetten gorombán rátelepedett a Tamási Áron utcára Orotván! Ilyenkor természetesen a szélvédő…
Az Ábel-trilógia főszereplőjével, az orotvai/szászrégeni illetőségű, akkor tizenhét esztendős Ilyés Leventével a kilencvenes évek közepén Délegyházán, majd Budapesten találkoztam néhány alkalommal. Interjút is készítettem vele…
„Kicsit mi is Ábelek vagyunk. Bolyongunk ebben a rengetegben, de mindig hinni kell abban, hogy a rengetegből van kiút.” Rátz Ottó mesterpedagógus, a pápai Pro…
A borús idő, sőt időnként cseperésző eső ellenére is szívet melengető program Ajak Tamási-negyedében körülnézni. Nyugodtan nevezhetjük így, mert az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános…
A vásárosnaményi Tamási Áron utcáról nem útijegyzetet, blogbejegyzést, még csak tanulmányt sem, sokkal inkább könyvet lehetne írni. A Tamási Áron utca 1. szám alatt áll…
Miközben azon gondolkodtam, hogy Vásárosnamény nevéből a „vásáros” elég érthető és egyértelmű számomra, a másik fele, a „namény” viszont elég vicces, a város Tamási Áron…
A 19 éves Tamási Áron gyalogos közlegény Hajdúdorogon – s majd tartalékos tisztként a Piave partján Nyíregyházára vezető utunkat Hajdúdorogon kezdtük, helyesebben Hajdúdorog és Hajdúnánás…
Kellemetlen, hűvös széllel várt Nyíregyháza. Amikor dél körül hét ágra sütni kezdett a nap, én még akkor is úgy éreztem, hogy a nyolcadik ágon ülök.…
Szentegyháza (románul Vlăhița) Szentegyházasfalu, Szentkeresztbánya, Lövétebánya és Homoródfürdő települések 1968-as összecsatolása révén jött létre. 1990-ig Vlahica volt a neve, a Szentegyháza nevet 1990 óta viseli…