A 19 éves Tamási Áron gyalogos közlegény Hajdúdorogon – s majd tartalékos tisztként a Piave partján
Nyíregyházára vezető utunkat Hajdúdorogon kezdtük, helyesebben Hajdúdorog és Hajdúnánás találkozási pontjánál, a kerékpárút mellett, az idén Virágvasárnap megáldott Határdombi Pléhkrisztusos fafeszületnél, ahová annak alkotója és állíttatója, Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, képzőművész és kovács is elkísért bennünket. Elmondta, hogy amióta áll a feszület – és mellette a Móricz Pál-emlékkő –, Krisztus óvó, védelmező jelenléte figyelmezteti a műútnak ezen a nyílegyenes szakaszán elsuhanó járművek vezetőit a biztonságosabb közlekedésre. „Érzékelhetően kevesebb a súlyos, sőt halálos balesetek száma, mint azelőtt” – magyarázta az alkotó. Szóba hozta azt is, hogy 1916 nyarán néhány héten át Hajdúdorog volt az akkor 19 éves Tamási Áron (akkor még Tamás Áron) gyalogos közlegény tartózkodási helye. Amit nem sokkal azelőtt egy újságcikkben leírt, akkor ott el is mesélte nekünk Buczkó József:
„A kiemelkedő képességekkel rendelkező fiúcska taníttatását nagybátyja, a gyulafehérvári kanonok, Tamási Áron vállalta, így kerülhetett az ifjú Tamási Áron 1910-ben a székelyudvarhelyi katolikus főgimnáziumba. Ez az intézmény alapozta meg íróvá válását és életre szóló tiszteletét székely népe iránt. Még be sem fejezte a tanulmányait, magánvizsgája idején, 1916-ban bevonult sorkatonai szolgálatra a Székelyudvarhelyen állomásozó császári és királyi 82. gyalogezredbe. Ekkor már érezhető volt a románok készülődése Magyarország hátba támadására, ám mielőtt ez augusztus utolsó napjaiban bekövetkezett volna, az ezredét az újonckiképzés után a közel 500 kilométernyire lévő alföldi településre, Hajdúdorogra vezényelték. Hogy ott pontosan hol helyezték el őket, nem tudható, de feltételezhető, hogy az egykori Fábrika, a Dohánybeváltó épületében. Innen az alapkiképzést követően továbbszállították őket a nyugati frontra.”
A hallottak igencsak felkeltették a kíváncsiságunkat és Virágh Ajtony leírásában az események folytatását továbbolvastuk (részletek):
„Egyik hüvelykujjának csonkasága miatt viszont az ezredorvos frontszolgálatra alkalmatlannak találta, ezért Boszniába került könnyített szolgálatra. Hadiérettségi után, 1917-ben tartalékos tiszti iskolát végzett Gyulafehérvárott. 1918 elején a császári és királyi 46. gyalogezred kötelékében egy menetszázaddal útnak indult az olasz frontra, a Piave folyó mellé. A június közepén indított offenzíva idején már önkéntes szakaszvezetői rendfokozatot ért el, és az ezred I. zászlóaljának 4. századánál rajparancsnoki beosztást kapott.
1918. június 15-én az általa vezetett rajjal áthajózott a Piavén és az előrenyomulás során egy csőszházban kiépített olasz géppuskafészekre bukkant. Tamási ekkor feltartott kezében az utolsó kézigránáttal rohamot vezényelt az ellenséges állás ellen. Bár az író bevallása szerint maga is szinte reszketett a félelemtől, a meglepetésszerű támadás hatására az olasz védők harc nélkül megadták magukat, így a magyar legények vértelenül zsákmányoltak géppuskát és ejtettek hadifoglyokat.”
Tamási Áron később így írt erről A Piave partján című visszaemlékezésében:
„Húszéves voltam, amikor a harctérre kerültem. Egy nyári hajnalon ott álltunk a Piave partján, szemben a Montellóval. Álltunk? Miképpen állhattunk volna abban a pokoli tűzben? Lapultunk a sziklák oldalában és bokrok alatt, s arra gondoltunk, hogy vajon holnap megvirrad-e a nap. Félig álom és félig halál volt az óra, amelyben átkeltünk a folyón. […] Tizenheten maradtunk meg.”
„Teli voltam erővel és kedvvel, győzni akartam. S főleg látni, hogy mi a háború… Pokoli hajnal volt, de gyönyörű! Amikor otthon reggeli mellé ültek az urak, mi akkor keltünk át a Piavén. Fegyverem a vízben maradt, sokan maguk is. Három kézigránáttal érkeztem át a Montello lábához, s délelőtt 10 órakor egy olasz géppuskás osztagot elfogtam. Már csak egy kézigránátom volt. De boldog voltam, hogy az olasz osztagban végzetes kárt nem tettem, mivel egy sebesülés történt csupán, az sem akarattal.”
Az eseményekről a „46-osok” hadialbuma rögzíti, hogy ennél az alkalomnál mások mellett Tamási Áron egyévi önkéntes őrvezető (4. század) is kimagaslott férfias vitézségével.
Tamásit a haditettéért felterjesztették a Nagyezüst Vitézségi Éremre, előléptették hadapród őrmesterré és soron kívüli szabadságot kapott. Emellett elnyerte a legalább tizenkét heti frontszolgálatért járó Károly Csapatkeresztet is – folytatja Virágh Ajtony. – Amikor szülőfalujából visszaindult volna alakulatához, elérte az összeomlás híre, így a háború végét és az azt követő zűrzavaros időszakot Farkaslakán vészelte át. 1919-től Kolozsvárott jogot hallgatott, majd elvégezte a Kereskedelmi Akadémiát és bekapcsolódott az erdélyi irodalmi életbe. 1940-ben, Észak-Erdély visszatérése után, az akkor már neves írónak magas kitüntetésére tekintettel felajánlották felvételét a kormányzó által alapított Vitézi Rendbe. Tamási Áron azonban ezt szerényen e szavakkal hárította el: „Nem voltam én hős, csak megijedtem.”
„Tamási Áron a földi poklot szerencsésen túlélte. Isten hazavezette, hogy székely népének múltját és ízes nyelvét a magyar irodalom magaslataiba emelje” – ezzel pedig Buczkó József zárta Tamási Áron és Hajdúdorog című írását a város helyi lapjában.
*
Tamási Áronról is megemlékeztünk a XII. Székely Menekültek Emléknapján Hajdúnánáson
Nyíregyházára vezető utunkat 2022. október 2-án, hajdúdorogi kitérőnk után Hajdúnánáson folytattuk, ahol a helyi római katolikus egyházközség idén is megtartotta a székelyek 1916-os, éppen a fent említett román támadás miatt bekövetkezett elmenekülésének és hajdúsági ideiglenes megtelepedésének történetére emlékeztető eseményt, a Székely Menekültek Emléknapját. Az ünnepi szentmisét Ferencz Antal kolozsvár-szentpéteri plébános, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület és Kiadó igazgatója celebrálta a házigazda Juhász Imre c. kanonok-plébánossal és a helyi görögkatolikus parókusokkal együtt. A szentmise végén Bodó Márta főszerkesztő ismertette az erdélyi magyar katolikus sajtó helyzetét és abban a Verbum Kiadó tevékenységét, legújabb könyvkiadványaik közül is bemutatva néhányat. Az esemény ezt követően Az Emlékezés Kapujának és Az Emlékezés Oszlopainak, együtt elnevezésével: Az Emlékezés Útjának a felszentelésével folytatódott. Az eseményen e sorok írója is szólt a jelenlévőkhöz, mégpedig Tamási Áron egyik fontos üzenetét is odaidézve.
Varga Gabriella ünnepi beszéde Hajdúnánáson
„Nyilvánvaló, hogy ahol van egy kicsi kapu, ott egy kicsi élet is van mögötte; s az is természetes, hogy dúlásos időkben jobb a kicsi kapu a nagynál, hiszen azon rossz szándékkal béjutni mégis bajosabb.”
Kedves Ünneplő Közösség, a 125 éve született nagy próza- és drámaírónk, „a novella költője”, Tamási Áron jegyezte fel ezeket a szavakat, aki 1916 nyarán 19 évesen nem a székely menekültekkel érkezett a hajdúk földjére, hanem katonaként. A 82-es Székely Gyalogezreddel Hajdúdorogra vezényelték őket; néhány hétig a szomszédos település lett Tamási Áron gyalogos közlegény tartózkodási helye.
„Nyilvánvaló, hogy ahol van egy kicsi kapu, ott egy kicsi élet is van mögötte.”
Nézzük meg jól: most is olyan kapu előtt állunk, amely mögött élet van – sőt nem is kicsi. Egy erős és magabiztos közösség összekapaszkodása, megmaradni vágyása, jövőépítése sejlik fel a kapun innen és túl. Világos jele ennek a sok között a mai emléknap hagyománya, fontos történelemfejezetek templom körül kőbe vésett és fába faragott jelei, a mindezt beragyogó Boldogasszony Kertje, a mindezt tápláló Nemzeti Összetartozás Fája, a mindezt óvón belengő Befogadó Szeretet Zászlója. S ma íme, a katolikus közösség ígéretes életének újabb jelei magasodnak előttünk: Az Emlékezés Útja, amelyre Az Emlékezés Kapuján áthaladva léphetünk.
A kapu ajtónélkülisége a vendégvárás, a nyitott szív, a szeretet szimbóluma, amely nyitva áll minden jó szándékú ember előtt. Az emlékezés útját pedig a város nyolc évszázadát szimbolizáló oszlopsor szegélyezi, hogy fába vésett történelemként hívja emlékezésre az erre járót.
A Zemplénből származó tölgyfaanyagot Maghy Imre népi iparművész faragta, a tervezés és a vasmunkák Buczkó József néprajzkutató, kovács munkáját dicsérik. Köszönet nekik ezért!
Miközben velük együtt visszapillantunk dicső múltunkra, ne feledjük el mi sem tekintetünket a kapu és az oszlopok tetején álló keresztre emelni. Mert a kereszt a mi legfőbb társunk, kísérőnk és megtartónk. Egy percre se feledjük el, hogy csak és kizárólag a kereszttel jelzett út lehet a mi utunk.
„…dúlásos időkben jobb a kicsi kapu a nagynál” – mondja Tamási.
Nem, ne jöjjenek dúlásos idők errefelé, kerüljék el a dúlásos idők városunkat, országunkat, népünket. Ne szűnjünk meg ezért imádkozni a szeretet és a jó szándék kapui alatt. Köszönöm!
Az újonnan állított emlékjeleket Ferencz Antal plébános szentelte fel és Lukács Imre görögkatolikus parókus is áldást kért rá. A nemzeti színű szalagot Antal atya és Buczkó József együtt oldották el (nem elvágták: eloldották). A Szózat közös eléneklése után a hívek többsége keresztvetéssel haladt át a kapun és állt meg a vésett, évszámokkal és rövid szöveges tájékoztatóval ellátott oszlopok előtt, így téve sétát a város és a plébánia múltjában, megsüvegelendő jelenében és jót ígérő jövőjében.
*
Nyíregyháza – minden az első lépéssel kezdődik
Szokásunkká vált, hogy túránk egy-egy állomására készülődve körülnézünk, a felkeresendő helyszínt illetően találunk-e a Tamási Áron-emlékezettel összefüggő jeleket. Az eredmény az esetek legtöbbjében örömmel eltöltő – miként Nyíregyházán is. Az már szinte alaptételnek számít, hogy a Határtalanul Program keretében a Székelyföldre látogató diákcsoportok felkeresik Farkaslakát és ott megkoszorúzzák Tamási Áron sírját, mint ahogyan tették ezt például a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai is 2017 októberében. Ugyancsak gyakoriak – főleg nagyvárosokban – a Tamási-színművek színpadokon való megjelenései, Nyíregyházán például a Békéscsabai Jókai Színház mutatta be az Énekes madár című székely népi játékát augusztus 29-én a VIDOR Fesztivál keretében. Hasonlóképpen nagy örömmel fedeztük fel a Nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola honlapján azt, hogy 2017-ben a 6. b osztály tanulói által szervezett, Pataki Anikó osztályfőnök és Kácsor István rendezte nemzeti ünnepi – október 23-i – megemlékezést Tamási Áron-gondolattal kezdték, ezzel: „Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetünket, de a zivatarok borújában is két fény mindig hű maradt hozzá. Az egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon, a másik pedig virrasztó költőink fáklyafénye, mely a magyarság számára ma is tanítás.”
Az említettek mellett Nyíregyháza azért is kedves a szívünknek, mert egy egész és egy fél utcája Tamási Áron nevét viseli. Nem elírás: két, egymással párhuzamos utcáról van szó, amelyek közül az egyik (a rövidebb) zsákutca, és hosszúságát tekintve kb. fele akkora, mint a mellette húzódó, az Eperjes utcát a Csalló közzel összekötő, kétszázméternyi hosszú társa. Mutatjuk is, az egyszerűség kedvéért:
Nyíregyháza Jósaváros nevű részének csendes, kedvelt környékén, a Korányi-kertváros övezetében, a Főiskolához és a Sóstói erdőhöz közel fekvő, a nyolcvanas években még Laczkovszki utcának nevezett közterület ma már a nagy székely-magyar íróra emlékezteti az itt élőket és az erre járókat. Október eleji látogatásunkkor az ősz csodás színei borították be az utcát és az egyik udvar közepén már a madáretető is készen állt az aprómagvakat, almafalatokat kereső kis égivándor csőrösök fogadására.
A nyíregyházi Tamási Áron utcáról leghamarabb talán a Jóga-sziget juthat az eszünkbe (az online térkép is ezt emeli ki). A testnek és léleknek jógaórákat kínáló Figeczky Emesét egy betegség indította el a felé, hogy a keleti bölcseletnek ezzel a formájával változtasson az életén és az egészségén. Kezdetben mint mozgáslehetőségre és egészsége helyreállítójára tekintett rá, de ahogy teltek az évek, egyre jobban kirajzolódott előtte, hogy a jóga ennél sokkal többet jelent. „Testileg és lelkileg sokkal erősebbé váltam, amióta a jóga része az életemnek. Erőt ad, magabiztosságot, önbizalmat, alázatot, tiszteletet mások és önmagam iránt és elfogadást. Mindez magával hoz egy másfajta szemléletet is” – írja a weboldalán, s hozzáteszi: az új jelentkezőket is szeretettel várja Nyíregyházán a Tamási Áron utca 10. fsz. 2. szám alatti jógaszőnyegen – mert minden az első lépéssel kezdődik.
Még egy pillantás a fák tarka színű lombozataira, a házak közötti padokra, játszótérre, a rozsdamarta utcanévtáblára, még egy visszatekintés a dorogi és a nánási élményeinkre, közben óránkra nézés, upsz… délidő már elmúlt, és még előttünk áll Vásárosnamény, Ajak…
Varga Gabriella
