Papa különböző hangszereken hegedül (Egy – vagy két – lakodalom pontos leírása)
A felvidéki Dialog n. o. előadása
Előadja: Lajos András
Rendező: Keszég László
Dramaturg: Varga Emese
Szerző: Soóky László
Időtartam: 60 perc
Ajánlott életkor: 12+
Magyarság Háza Galéria
1051 Budapest, Nádor u. 17.
2024. január 29. (hétfő) 19:00
A részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció javasolt. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt húsz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani. Helyfoglalás érkezési sorrendben.
A Papa különböző hangszereken hegedül című előadás ezúttal elrugaszkodik a társadalomkritikai szemléletmódtól. Témája is líraibb, bensőségesebb, s a helyzet alapvetően történeti időn kívüli: Papa és a Jóisten kapcsolatát, vitáját és egyezkedését meséli el, találkozásuktól Papa végső hazatéréséig. Ebben a keretben persze meg-megjelennek a Soóky-univerzum ismert szereplői, főleg a Búcsi Jazz zenekar tagjai, s végigkövethetjük a zenekaralapítás kálváriáját, valamint egy vagy két lakodalom pontos leírásával is megismerkedhetünk, vissza-visszatérve az Ember és az Isten vitájához, évődéséhez. Aki azt hiszi, hogy az előadásban a Jóisten bármelyik vallás kanonizált istenképéhez hasonlatos, téved, s nem is sejti, milyen egyezségekre jutott Papa a csukákat, s a pálinkaivást illetően a Jóistennel, ahogy azt sem, miért és hogyan rendeztek Dunamocson zsoltáréneklő versenyt az Úr tiszteletére, s ennek fejében milyen engedményt adott az Úr egy vasárnapon…
Kérjük, olvassa el https://magyarsaghaza.net/wp-content/uploads/2023/03/Adatkezelesi_Tajekoztato_Kivonat_Rendezveny_Regisztracio_Magyarsag_Haza_Nonprofit_Kft_220823.pdf linken található Adatkezelési Tájékoztatónkat!