2023. január
Esemény részletei
„Kihirdetjük immár országnak-világnak, szép hajadont keresünk házasság céljából a király délceg fiának. A jelöltek ételt, italt, éjszakára vetett ágyat kapnak. A kiválasztott női személy mindhalálig palotában lakhat koronával
Esemény részletei
„Kihirdetjük immár országnak-világnak,
szép hajadont keresünk házasság céljából a király délceg fiának.
A jelöltek ételt, italt, éjszakára vetett ágyat kapnak.
A kiválasztott női személy mindhalálig palotában lakhat
koronával a fején.”
Így hangzik a királyi pár felhívása, amelyre hetedhét országból érkeznek jelentkezők. Kik azok a lányok, akik eljönnek a királyi udvarba szerencsét próbálni? Akad-e köztük olyan, aki kiállja a próbát? Mi történik azon a bizonyos mindent megváltoztató napon? És egyáltalán, mi fán terem a borsópróba? Mindez kiderül a Váróterem Projekt bábelőadásából, amely Andersen Borsószem hercegkisasszony meséje alapján készült, és amelyre a játszók szeretettel várnak gyermekeket, szülőket, és minden érdeklődőt.
Írta: Hans Christian Andersen meséje alapján Bertóti Johanna és Rumi László
Rendezte: Rumi László
Szereplők: Csepei Zsolt, Pál Emőke, Imecs-Magdó Levente
Zenész: Bertóti Johanna
Zenéjét szerezte: Bertóti Johanna
Bábok: Kürti Andrea
Időtartam: 40 perc
Ajánlott életkor: 3+
Az előadás után kézműves foglalkozással várjuk kedves vendégeinket!
A részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció javasolt: regisztracio@magyarsaghaza.info. A regisztráció a Magyarság Háza elfogadó válaszlevelével aktiválódik. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt húsz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani. További információ: info@magyarsaghaza.net
Kérjük, olvassa el https://magyarsaghaza.net/wpcontent/uploads/2022/02/8_2021_altalanos_adatkezelesi_tajekoztato-5.pdf linken található Adatkezelési Tájékoztatónkat!
Időpont
2023. január 29. 11:00 - 2023. január 29. 12:30