2023. január
Esemény részletei
Ismét egy jól ismert magyar népmese, „A szorgalmas és a rest lány” történetének feldolgozása mellett döntött a Vándor Bábszínház. Az előadás az eredeti meséhez igazodva a jó és
Esemény részletei
Ismét egy jól ismert magyar népmese, „A szorgalmas és a rest lány” történetének feldolgozása mellett döntött a Vándor Bábszínház. Az előadás az eredeti meséhez igazodva a jó és a rossz, illetve a negatív és pozitív tulajdonságok kiélezését választotta fő motívumként. Amíg a mese levonja a tanulságot, az előadás inkább kérdéseket tesz fel, majd végül az ítélkezés lehetőségét a kis közönségre bízza. Teszi ezt a Vándor Bábszínház a már jól megszokott játékos és interaktív módon, hiszen a gyerekek ebben a produkcióban is aktív részesei a történteknek, a mese elejétől a végéig. A paravános díszleten kapnak helyet a lányok vándorlását megjelölő helyszínek, de a történet folyamán több olyan pont van, mikor az alkotók – mint a bábok szakasztott másai – élő szereplőként előbukkannak, a közönséggel együtt játszanak, énekelnek, majd mikor a paravánba újra bebújnak, a bábok vezetik tovább a mese fonalát.
Előadja: Garbac Sarolta, Nemes Edina
Szöveg: Garbac Sarolta
Rendezte: Garbac Sarolta és Tóth Lívia
Bábok: Tóth Lívia
Díszlet: Garbac Sarolta és Tóth Lívia
Időtartam: 40 perc
Ajánlott életkor: 3+
Az előadás után kézműves foglalkozással várjuk kedves vendégeinket!
A részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció javasolt: regisztracio@magyarsaghaza.info. A regisztráció a Magyarság Háza elfogadó válaszlevelével aktiválódik. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt húsz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani. További információ: info@magyarsaghaza.net
Kérjük, olvassa el https://magyarsaghaza.net/wpcontent/uploads/2022/02/8_2021_altalanos_adatkezelesi_tajekoztato-5.pdf linken található Adatkezelési Tájékoztatónkat!
Időpont
2023. január 15. 11:00 - 2023. január 15. 12:30