2023. június
Regisztráció
Jelentkezés lezárva
Esemény részletei
A közösség házaA Buzgó kocsma portréja (Szlovákia, Balázs Emese filmje) Krasznahorka büszke vára alatt, Rozsnyótól pár kilométerre, Hosszúréten található egy kocsmahivatal. Így nevezik a helyiek az épületet, amelyet
Esemény részletei
A közösség háza
A Buzgó kocsma portréja (Szlovákia, Balázs Emese filmje)
Krasznahorka büszke vára alatt, Rozsnyótól pár kilométerre, Hosszúréten található egy kocsmahivatal. Így nevezik a helyiek az épületet, amelyet tulajdonosa, Ulman István Magyar Örökség-díjjal elismert fafaragó 1996-ban vásárolt meg romos állapotban, azóta is működteti a falubeliek buzgó közreműködésével.
Az épületet anno a hosszúrétiek építették, mindig is közösségi térként szolgált, bár akkoriban még nem ismerték ezt a modern kifejezést. Egyszerűen csak használták: betértek a napi munka után, iddogáltak, beszélgettek. A gyerekek, mivel 18 év alatt tilos volt bemenni, az udvaron játszottak, néha-néha hallgatóztak, mi folyik odabenn. Szerencsére a leszármazottak nem hagyták veszendőbe menni ezt a hosszú hagyományokkal bíró épületet. Közösen újjáépítették, s az 1998-as megnyitóra olyan hírességeket hívtak meg, mint az Aranycsapat négy élő tagját: Puskás Ferencet, Buzánszky Jenőt, Grosics Gyulát és Hidegkúti Nándort. De megfordult itt más híresség is, fellépett a híres dudás, Pál István is kilencven éves korában.
Nagy György, mindenki Gyurija az egyik legbuzgóbb működtetője a kocsmának és a helyi közösségnek. Szüleitől, akik a helyi néptánccsoport és a színkör tagjai voltak, vette át a pörgést és a magyarságot, és lányának, Andreának is továbbadja. Andrea az egyetemen turizmust tanul, és lelkes lokálpatriótaként őt is e helyhez kötik jövőbeli tervei. Vallja, hogy minden közösségbe kell a fiatal energia, a fiatalos ötletek, amelyek tovább viszik azt. Egyre többen visszajönnek a faluba, és példát mutatnak, hogy lehet itt is alkotni, megmaradni, és emberként, méghozzá magyar emberként élni. Az alkotás, a hagyományőrzés nagyon komoly színvonalon zajlik a faluban, nyaranta rengeteg alkotótábor működik itt, például néptánctábor, kézművestábor, és él helyben egy harangöntő is, aki középkori technológiával dolgozik.
Ulman István tulajdonostól megtudjuk, hogy a kocsmát a közeli forrásról nevezték el, a folyó, buzogó vízről, mely név a helyi tenni vágyó emberekre utal. Természetesen a kocsmát összefogással, saját két kezükkel újították fel, a berendezést maguk faragták. Büszke arra is, hogy a faluban 1948 óta csak magyar óvoda és iskola működik. Azt mondja, az emberi értékek itt még a szocializmus idején is tovább éltek. Ő is sokat tett azért, hogy kötődése a szülőföldhöz mindig megmaradjon.
A helyiek egyetértenek abban, hogy a Buzgó több, mint kocsma: a kultúra és a közélet színtere is. A hagyomány, a szellemiség élő organizmusként ölt itt alakot és él tovább a jövőben.
Időtartam: 60 perc
Ajánlott életkor: 12+
A részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció javasolt. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt húsz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani.
Helyfoglalás érkezési sorrendben.
Kérjük, olvassa el https://magyarsaghaza.net/wp-content/uploads/2023/03/Adatkezelesi_Tajekoztato_Kivonat_Rendezveny_Regisztracio_Magyarsag_Haza_Nonprofit_Kft_220823.pdf linken található Adatkezelési Tájékoztatónkat!
Időpont
2023. június 6. 18:00 - 2023. június 6. 19:00