2023. április
Regisztráció
Jelentkezés lezárva
Esemény részletei
Élet a Dunán Fenes Ferenc nyugdíjas gátőr portréja (Szlovákia, Tomojka Vojtko Béla és Murányi Veronika filmje) „Itt születettünk, itt akarunk meghalni. De nem ágyban, párnák közt, az szomorú volna.
Esemény részletei
Élet a Dunán
Fenes Ferenc nyugdíjas gátőr portréja (Szlovákia, Tomojka Vojtko Béla és Murányi Veronika filmje)
„Itt születettünk, itt akarunk meghalni. De nem ágyban, párnák közt, az szomorú volna. Inkább nyomjuk a ladikot, mint az ágyat. A természetben mindent meglát az, aki akarja, a legyet, a pókot, a többit. Aki nem, az áttipor rajta.” (Fenes Ferenc)
Felvidéken, a Csallóközben járunk. A régiek szerint ez tündérek lakta táj, termékeny aranykert. A földje gazdagon termett, vizei a halbőségről voltak híresek. Ez azonban már a múlt. Ember és technika jelentős pusztítást vitt végbe a természetben. Az 1970-es évek végén földmérők és munkagépek lepték el a vidéket, mérnökök rajzoltak új medret a Dunának a szántóföldeken keresztül. A bősi erőmű építésének betetőzéseként Csehszlovákia 1992. október 23-án önkényesen elkezdte a Duna elterelését. Az üzemvíz tározó és a felvízcsatorna feltöltésével a Duna természetes medréből eltűnt a víz. A munkálatok, a megépült betonrengeteg mély sebet ejtett a táj élővilágán, gyökeresen felforgatva a természet rendjét. Az árterület, amely régen a halak ívóhelyéül szolgált, ma mesterségesen kap vízellátást. A halállomány a töredékére csökkent, a hagyományos halászati kultúra megszűnt vagy illegalitásba szorult. A felvízcsatorna kettészakította a tájat és Fenes Ferenc életét is. A nyolcvan felett járó férfi mindennapjainak egy részét otthonában, Csallóköznádasdon tölti, a szíve azonban a csatorna túloldalára húzza, ahol egykor gátőr volt, és ahonnan az erőmű építése miatt kénytelenek voltak elköltözni.
A természetben más az élet, mint ide a faluba bekalickázva, ott oda és akkor megy az ember, ahová, amikor akar – mondja gyermek- és ifjúkorára visszaemlékezve. Azelőtt ők vadásztak, most már az új milliomosok birtokolnak mindent, nekik nem szabad zargatni a vadat, az újgazdagok meg autókkal járnak be az erdőbe. Közben hálót javít, amit megrágtak a hódok, megmutatja a szerszámait, a régi motorját, a garázsba szorult múltját.
Biciklire ül, elteker az egykor halban gazdag vizekhez. Látjuk a mérnökök által megrajzolt új mederbe terelt Dunát, a modern beton monstrumokat, amelyek furcsa kontrasztot alkotnak a száradó fákkal, az algásodó vízzel, a csendesen halódó természettel. Az aláfestő zene remekül kifejezi a különleges, időnként sci-fit idéző hangulatot.
A huszonegyedik század kimutatta a foga fehérjét – összegzi a látványt Fenes Ferenc. Lássuk be, ennél jobban mi sem tudnánk összefoglalni a helyzetet.
Időtartam: 60 perc
Ajánlott életkor: 12+
A részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció javasolt. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt húsz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani.
Helyfoglalás érkezési sorrendben.
Kérjük, olvassa el https://magyarsaghaza.net/wp-content/uploads/2023/03/Adatkezelesi_Tajekoztato_Kivonat_Rendezveny_Regisztracio_Magyarsag_Haza_Nonprofit_Kft_220823.pdf linken található Adatkezelési Tájékoztatónkat!
Időpont
2023. április 18. 18:00 - 2023. április 18. 19:00