Magyar Kultúra Napja
Esemény részletei
„Üzenet haza”A Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes és a Zagyva Banda előadása Az előadás táncos és zenei túravezetés. Az ezeréves határ vidékéről indulva Sóvidéken, Küküllő-mentén, Mezőségen, Kalotaszegen át a
Esemény részletei
„Üzenet haza”
A Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes és a Zagyva Banda előadása
Az előadás táncos és zenei túravezetés. Az ezeréves határ vidékéről indulva Sóvidéken, Küküllő-mentén, Mezőségen, Kalotaszegen át a mai Magyarország határát is átlépve Szatmárba irányul. Ezzel bizonyosodik be, hogy nincsenek kulturális határok, a hagyomány él Gyimesben és Szatmárban is, és egyazon gyökérzetből táplálkozik. Kovács Norbert színművész Wass Albertet, Márai Sándort, József Attilát, Nagy Lászlót megidézve gördíti a tájegységek hangulatát, miközben közli a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes hitvallását, világnézetét is.
Az előadás zenei összeállítója és vezető prímása Koncz Gergely, zenekaruk a Zagyva Banda. A Táncegyüttes tagjai a magyar néptánc világának kiemelkedő személyiségei, táncmesterek, egykori hivatásos táncosok: Antal Áron, Appelshoffer János, Besenyő Gábor, Farkas László, Hahn-Kakas István, Ihász László, Kádár Ignác, Kovács Gábor Norbert, Kovács Norbert, Leidinger Dömötör, Szabó Szilárd, Végső Miklós.
Forgatókönyv: Kovács Norbert Cimbi
Koreográfia: Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes
Technika: Jörg Tibor, Szabon Balázs
Időtartam: 60 perc
A részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció javasolt: regisztracio@magyarsaghaza.info. A regisztráció a Magyarság Háza elfogadó válaszlevelével aktiválódik. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt húsz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani. További információ: info@magyarsaghaza.net
Kérjük, olvassa el https://magyarsaghaza.net/wpcontent/uploads/2022/02/8_2021_altalanos_adatkezelesi_tajekoztato-5.pdf linken található Adatkezelési Tájékoztatónkat!
Időpont
2023. január 22. 19:00 - 20:00
Helyszín
Aranytíz Kultúrház, Tolnay Klári Színpad
1051 Budapest, Arany János utca 10.