Menü Bezárás

Tavasz Dunakeszin

Csak remélni tudom, Benedek Elek, Balassi Bálint, Madách Imre és Tamási Áron nem sértődik meg, hogy a földszintes kis házakról, virágos kertekről, rügyező fákról, csicsergő madarakról a tavasz című versem jutott eszembe Dunakeszi csöndes, nyugodt kertvárosi utcácskáiban sétálva: „madarak hangját hallom folyamatosan / mintha sohasem akarnák abbahagyni / a szédült csivitelést ezek az apró / teremtmények kik csak azért bújtak elő / a tojásukból hogy torkuk szakadtából / dicsőíteni tudják isten szent nevét / újra tavasz van és ezek a madarak / nem foglalkoznak azzal ősz is lesz újra / hideg széllel és halott falevelekkel / mert ezt csak a depressziós költők érzik / ilyenkor mikor át kellene adniuk / magukat a rügyfakadás örömének”.

Ahogy szavalok magamban, egyszer csak vonatfütty szakítja szét a Tamási által sokat emlegetett test és lélek egységét; mindenesetre határozottan visszahelyezett a valóságba.

A vasúti sínek csakugyan túlságosan közel vannak ezekhez a nagy irodalmárokról elnevezett utcácskákhoz. De a madárcsicsergés, a fák, a virágok, a tavasz illata mindenért kárpótolja az itt lakókat és az itt bámészkodókat egyaránt.

Benedek Elek, Balassi Bálint, Madách Imre és Tamási Áron… Micsoda csapat! Lehet, hogy odafönt azt méregetik éppen, kinek az utcája hosszabb pár méterrel. Persze csak úgy csipkelődésképpen, hogy valamivel szórakoztassák egymást. Nem mintha unatkoznának, csak hát meséiket, verseiket, regényeiket, színdarabjaikat már könyv nélkül fújják. Kellenek időnként újdonságok, kellemes információk odalentről.

Könnyű nekik. Rossz hírek hozzájuk nem jutnak el.

Horváth Gábor Miklós   

X
X