
Ha javasolhatok tiszta lelkiismerettel egy szenzációs gasztronómiai élményt nyújtó éttermet Kalocsa és Solt között félúton, az a Tanya Bisztró. Aki járt már erre, annak nem kell könyörögni, hogy térjen be újra, ha dolga akad a környéken, vagy átutazóban Dunapatajon elhalad mellette. Nagy parkoló, nagy adagok, hagyományos (engem ez érint igazán!) meg mindenféle ízek, gyors kiszolgálás, elfogadható árak, hamisítatlan falusi lagzihangulat.
Ilyen ebéd után már az sem zavarja túlságosan az embert, hogy a solti Tamási utca miatt megint ki kell autóznia a cityből egy vadul burjánzó liget szomszédságába. Kátyúk, gödrök, pocsolyák figyelmeztetik megfontolt hajtásra az autósokat, vaskarókkal megtámogatott, majdnem az utcára kidőlt betonkerítés rémisztgeti a gyakorlott túrázót is, hogy ne csak az édes élet foglalkoztassa. Vegye tudomásul, hogy mindennek az ellenkezője is igaz.
Keskeny aszfaltút vezet egy útkereszteződésig, kicsit szélesebb egy másikig, s onnan már még szélesebb, még jobb út visz tovább, egészen a Városi Piactérig.

Solt város Roma Nemzetiségi Önkormányzata – olvasom egy épület falán. A világon senki nem jár erre, szétgurult krumplik bizonyítják, hogy délelőtt még javában zajlott itt az élet, de azóta bezárt a piac, s az önkormányzat nyitvatartási idejét is bölcsen az emberi teljesítőképesség határain belül állapították meg.

Az utca boltjai is zárva. Kabasi Pékség, papír, írószer, iparcikk, iskola- és irodaszerek, parti és kreatív termékek, héliumos lufik minden alkalomra, de csak nyitvatartási időben természetesen.
Ahogy egy kis patakon áthatolok, érdekes térre jutok: egyik fele Béke tér, másik fele Aranykulcs tér. Itt aztán minden van, kormányablak, közért, parkoló, buszmegálló, székelykapu, maga a Városháza, Solt vezér szobra, játszótér.

Szép üzlettel, gazdag kínálattal szintén a tér látványosságai közé tartozik a zöldség-gyümölcs árus, aki még késő délután is várja portékái kedvelőit. Én is közéjük tartozom, de a már roppant színesen ecsetelt, kiadós ebéd után nincs esélye rá, hogy bármit is vásároljak tőle.
Horváth Gábor Miklós