Igazán látvány- és különlegességgazdag Székelyudvarhelyen a városközponttól észak felé induló, majd a Nagy-Küküllő felett Szombatfalva városrész felé igyekvő és annak nagy részén át is haladó, több mint egykilométernyi hosszú Tamási Áron utca. A legelső, ami feltűnhet itt a vándornak: hogy az utcanévtáblákon a városvezetés nem csupán a névadó személy nevét, hanem születésének és elhalálozásának esztendejét is feltüntette. Szó mi szó, ritkán látni máshol ilyesmit – ha lehet egyáltalán. A látvány nemmindennapisága mellett az ötlet edukációs jelentősége is elvitathatatlan, gondolhatjuk magunkban, miközben mélyen megemeljük kalapunkat a város vezetése előtt. Azt sem mondhatja el magáról túl sok Tamási Áron utca, hogy emitt folyó is és amott vasúti sín is átszeli, márpedig itt pontosan ez történik: alant a Nagy-Küküllő halad tova, kicsit odébb a felszínen pedig kisvonat siet át az úttesten.
Székelyföld évszázados hagyományokra visszatekintő székhelyén, Hargita megye második legnépesebb városában, az Udvarhelyi-medence gazdasági és művelődési, az egész székelységnek pedig történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központjában járunk, amelynek számos jelentős intézménye is a Tamási Áron utcában kapott helyet. Rögtön az elején, az 1. szám alatt a Székelyudvarhelyi Belvárosi Református Egyházközség Bocskai István Közösségi Háza fogadja a látogatót. A 180 férőhelyes konferenciateremmel és felszerelt színpaddal rendelkező létesítmény az egyházi rendezvények mellett kulturális eseményeknek is helyet ad. 2006. június 23-án, a Bocskai vezette – egyetlen győztes – magyar szabadságharc 400. évfordulóján avatták.
A Nagy-Küküllő feletti híd és a folyóparti Sétatér mellett, a 15. szám alatt várja a művészetre szomjazókat a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház. Falai között párhuzamosan négy intézmény működik: a Művelődési Ház, a Székelyföldi Filharmónia, az Udvarhely Néptáncműhely és a Tomcsa Sándor Színház. Az épületet 1956 és 1959 között emelték; két előadóterem, próbatermek és irodahelyiségek szolgálják ki a benne tevékenykedőket és vendégeskedőket. Büfé nincs az épületben – frissítőt fogyasztani csak a színházi előadások idején lehet. Ez azért is érintheti érzékenyen a kávéra vágyó fáradt vándort, mert a környék belátható közelén belül sincs kávézó. A főtér viszont nincs messze innen, jegyezzük meg vigasztalásképpen.
A túloldalon, az utca 16-os száma alatt ortodox templom fehérlik. 1935 és 1938 között épült neobizánci stílusban, a mellette álló papilak pedig 1934-re készült el.
Azzal szemben, pár lépéssel odébb, a Tamási Áron utca 19. szám alatt magasodik a Tompa László Általános Iskola, amely egyben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanító és óvodapedagógus szakának székelyudvarhelyi kihelyezett tagozata is. Az iskola vállalta az egyetemista hallgatók pedagógiai gyakorlatának mentorálását. Az elsőéves hallgatók pedagógiai megfigyeléseket végeznek itt, a másod- és harmadévesek pedig tanítási gyakorlaton vesznek részt.
A vasúti sínen áthaladva, a 31. szám alatt a székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György Római Katolikus Plébánia épületét láthatjuk. Itt érdemes egy általános pillantást is vetni Szombatfalva városrészre. Egykor önálló község volt, 1895-ben csatolták Székelyudvarhelyhez. A város központjától másfél kilométernyire északnyugatra, a Nagy-Küküllő jobb partján fekszik. 1333-ban Szentgyörgy néven említették először, mai neve 1497-ben merült fel először. Ebben a városrészben született 1847. április 15-én Ugron Gábor, a Ricciotti Garibaldi-légió tagja, országgyűlési képviselő. Szombatfalván áll az Ugron család kúriája, amely 1853-ban Jókai Mórt is vendégül látta. A Kós Károly tervezte házban élt az 1940-es évekig Nyirő József és felesége. Az Ugron család gyermek- és ifjúságnevelés céljával Ugron Alapítványt is létrehozott a városban.
Szombatfalva Szent György vértanú tiszteletére szentelt római katolikus templomát 1796-ban építtette Török Ferenc udvarhelyi plébános. A kommunizmus bukása után észszerűnek látszott a szombatfalvi rész önálló közösséggé formálása, ezért 2003. augusztus 1-jei hatállyal Jakubinyi György érsek újraalapította az egyházközséget és László Attila jelenlegi kolozsvári főesperest nevezte ki első plébánosnak. A Gyulafehérvári Főegyházmegye sematizmusának leírása szerint rövid idő alatt megháromszorozódott a hívek száma, és az induló plébániai élet helyet-teret igényelt a kibontakozásra. Az alig kétéves plébánia a Templom utcában új, közösségi életet kiszolgáló ház tervezésébe és építésébe kezdett, azonban hamar szembe kellett néznie az első nagy megpróbáltatással: 2005. augusztus 23-án özönvízszerű eső zúdult a környékbeli dombokra és elárasztotta Szombatfalvát. Emiatt egy évet csúszott az építés, ugyanakkor a baj szülte összefogás érettebbé tette a híveket. 2006 júliusában Simó Ferenc gondnok vezetésével elkezdődtek a munkálatok. A Közösségi Házat Tamás József segédpüspök szentelte fel 2007. október 14-én. Ekkor indult útjára a Csengettyű című egyházközségi értesítő is. A fizikai építés mellett a lelki építkezésre is nagy hangsúly helyeződött: közösségek születtek és erősödtek meg, így rózsafüzértársulatok, Mária Légió, Szent Mónika Imaközösség, Szépkorúak Klubja, Családos Közösség, Neokatekumenális Közösség, Caritas-csoport, Ifi- és Tarziciusz ministránscsoport, Psallite kórus Simó Zsuzsa tanárnő vezetésével. A plébániai szolgálatot e sorok írásakor Ambrus István Ábel atya látja el. Tamás László kántor és Máthé Gyöngyvér pasztorálasszisztens a közösségi élet szervezésében, három állandó lelkipásztori kisegítő pedig a betegek látogatásában vesz részt.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron utca Orbán Balázs utca felé egyre jobban közeledő részét magánházak, kereskedelmi egységek, vállalkozások szegélyezik, így érkezik meg a járókelő az Erdélyi Gondolat Könyvkiadóhoz, a 87. szám elé. Már kattintunk is telefonunkon a kiadó honlapjára, hogy megismerjük őket közelebbről, hiszen ez ideig nemigen kerültünk egymás látókörébe. Így tudjuk meg, hogy az országos hatósugarú romániai magyar könyvkiadó az 1989-es decemberi fordulat után alakult Székelyudvarhelyen, és ma is itt működik Beke Sándor igazgató hozzáértő, fáradhatatlan munkásságának köszönhetően. Az igazgató rátermett, ötletdús menedzser, s e mellett a költő csalhatatlan ösztönével érez rá a szellemi értékekre, emeli be az elismert szerzők és jó nevű szakírók mellé az új, fiatal tehetségeket is. A kiadó bemutatkozásában továbbá ezt (is) olvashatjuk: „Az Erdélyi Gondolat színvonalas kiadványai a tudományos, esztétikai, erkölcsi igényt támasztó olvasókhoz szólnak és a könyvbarát gyermekekhez, fiatalokhoz. A szerzők életkora – a legidősebbektől a pályakezdő fiatalokig – és lakóhelye – Kolozsvártól Bukarestig, Sepsiszentgyörgytől Aradig, Nagyenyedtől Brassóig – is tanúsítja a kiadó nyitottságát, rugalmasságát. A nemzetiségi létbe gyökerező, a szülőföldön való megmaradás elkötelezettje az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó.”
Napsugár, Csicsergő, Zsibongó napköziotthonok és tagóvodák neve is felmerül a székelyudvarhelyi Tamási Áron utcával összefüggésben, és minő véletlen, hogy éppen egy óvónővel hozott össze ottjártunkkor a jósors. Igaz, aktív éveiben ő nem ezekben az ovikban nevelte a kicsiket, hanem a gyergyótekerőpatakiban, gyergyókilyénfalviban és gyergyóújfalviban, azonban a Csíki- és az Udvarhelyi-medence központjaihoz is szoros szálak fűzik. „Csíkszeredában végeztem pedagógiai tanulmányaimat 1972 és 1977 között. Első Tamási-olvasmányélményem, az Ábel a rengetegben után itt az akkoriban virágkorát élő színházi világban többször találkoztam Tamási műveivel – meséli Jakab Erzsébet nyugalmazott óvodapedagógus. – Osztályfőnökünk ragaszkodott hozzá, hogy szerezzünk be színházbérletet és minden előadást, köztük a Tamási-darabokat is nézzük meg. Így láttuk a Boldog nyárfalevél, a Csalóka szivárvány, az Ördögölő Józsiás, a Tündöklő Jeromos előadásokat. Utólag osztályfőnöki órán megbeszéltük, kielemeztük a látottakat. Ez nagyon sokat segített nekünk akkoriban a Tamási-gondolkodás, -észjárás, a sajátos kifejezésmódok és történetfordulatok megértésében. Később, már gyakorló óvónőként az ötévenkénti kötelező szakmai továbbképzésre ide, Udvarhelyre jártunk, mert itt volt a megyei továbbképző központ. A véglegesítő-, fokozati vizsgáinkat is innen koordinálták és mindig itt vizsgáztunk. Nagyon szép emlékek fűződnek ezekhez az évekhez is, olyan szempontból is, hogy gazdag kulturális programot kínált a város. A legkevesebb egyhetes továbbképzők alatt mindig megnéztünk egy-egy színházi vagy néptáncelőadást, vendégtársulatok bemutatóit. Többek között itt láttam Tamási Áron Énekes madarát és az Ősvigasztalást.”
Sétálunk együtt visszafelé, és ismét a Tompa László Általános Iskola elé érve Jakab Erzsébet már kezdi is mondani Tompa László Lófürösztés című versét. Ennek a története az, hogy Zsögödi Nagy Imre, Erdély nagy festőművésze, és Tamási Áron, az erdélyi kultúra e két géniusza jóbarátok voltak (Zsögödi ’56-ban Budapesten rekedt és november 19-én Tamásiról ceruzarajzot készített). Mindkettő nyakas székely ember volt. Tompa László ebben a híres versében idézi meg szellemüket.
Tompa László: Lófürösztés Vasalt paták csattognak a kavicsos parton... Két székely lovas jő két pár lóval a vízre – Rögtön le harisnyát, inget – s már benne csubognak. A víz hamar az állatok szügyéig ér föl, Sodorná is őket, de szorulnak a térdek, S működnek a sarkak, fordulást követelve – A lovak nyúlt nyakkal engednek a parancsnak, Így fordulnak, megúszva, föl és le néhányszor, Míg egyik legény rikkant, s hetykén veti hátra: Szorítsad, Imre! S ez rá: Ne hagyd magad, Áron! S kacagnak nyersen a játszadozáshoz – Majd ezt megunva, kiállnak a part menti sekélybe, Szikkadni a napra, mely roppant fényt, hevet süt! Aranypor a sok csepp, megrázkódván az állat! Így lovukon, szinte helyükre kövülve időznek, Két szíjas székely, bajviselt, bús, konokarcú – Fölöttük madár húz, árnyvető fellegek úsznak – A dél meg izzóbb –, ők állnak rezzenetlen Szoborként. Egykor így álltak (ők vagy apáik) A Prutnál is – így a gránátszaggatta Doberdó Szikláin – akár Pennsylvania gyilkos levegőjű Bányáiban, s álltak, ahol csak állniok kellett, Keserű daccal, a sorsnak szembeszegülve. S én nem tudom a sorsot, mit tartogat még ezutánra, E végzetes ég alatt lesz-e még öröm? De tudok annyit, hogy ha öröm helyett Tüzes mennykövek szakadnak is itt le, – Míg gyászosan évek százai húznak el – Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: Itt fognak állni örökké – hogy Imre szorítja, Áron pedig... Áron nem hagyja magát!
Ragyogóan süt a nap 2022. április 21-én, csütörtökön délután Székelyudvarhelyen, igazi tavaszi hangulat lengi be a Tamási Áron utcát. Kísérőimmel megszaporítjuk a lépteinket: hamarosan kezdődik a Művelődési Házban a Magyarság Háza Magyar | Művész | Világ című nemzetközi kiállításának megnyitója.
A tárlaton szereplő, New Yorkban élő Kiss Katalin Ilona festőművész és Rajec Molnár Elizabeth fotóművész, vagy a többi USA-ban élő alkotó vajon néha eltűnődik-e azon, hogy 1923–1925 között Tamási Áron is New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben is lakott, onnét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában?…
Varga Gabriella
