A Dózsa György út – Tamási Áron utca sarkával szemben, az út beépítetlen túloldalán épp minket várt egy kisebb gépjárműnyi árnyékos hely. Megcsapott az erdőközelség friss levegője, ahogy kiszálltunk az autóból. Gyönyörű panoráma tárult elénk, amit a Vértes vonulatai rajzoltak ki. Szemben velünk nyílt a Tamási Áron utca, mégsem arra indultunk el. Hanem jobbra, mert láttunk ott valamit, ami érdekelt minket: egy útmenti hófehér kőkeresztet, bekerítve, rendbe téve, virágokkal gondozva. Csákvár máris a szívünkhöz nőtt.
Fejér megye északi részén, a Zámolyi medencében, a Vértes-hegység szélén, Vértesboglártól 6, Lovasberénytől 13, Bicskétől 19, Oroszlánytól 24, Székesfehérvártól 27, Mórtól 28, Tatabányától 29, a Velencei-tótól 30, Budapesttől 56 kilométernyire fekszik Csákvár; az M1-es és az M7-es autópályáról is könnyen elérhető. Történetéhez hozzátartozik – úgy gondoljuk, hogy Csákváron járva ezt mindenképpen illendő szóba hozni –, hogy az Esterházy család gesztesi uradalmának Csákvár volt a központja; Gesztesvár már a XVII. században használhatatlanná vált. Ahogy váltakozva a család egyik-másik ága kihalt vagy több fiúutód miatt több ágra bomlott, úgy változott az is, hogy csak a gesztesi vagy mellette más uradalmakat is birtokolt-e a földesúr. Csákvárt az óriási Esterházy-birtoktömbben akkor is külön uradalomként kezelték, ha ura egyben Pápa vagy Tata földbirtokosa is volt.
A grófi család jó gazdája volt az igen kiterjedt, 56 000 hektáros területnek, kastélyukat is Csákváron építtették fel 1778-tól, és jó gazda módján még sok mindent építtettek: zárdát, iskolát, belmajort, cselédházakat, fejlesztették a mezőgazdaságot, gépesítettek. Megépíttették a téglagyárat, amely az építéshez szükséges összes téglát előállította. A hatalmas park övezte, lenyűgöző méretű Esterházy-kastély Csákvár központjában terül el. Az eredetileg barokk kastélyt Esterházy János építtette. 1823-ban Esterházy Miklós újította fel mai formájában, neoklasszikus stílusban. A későbbi leszármazottak új épületrészek hozzáadásával bővítették. A hatalmas angolparkban külön színházépület is volt. A kastély jelenleg a Fejér Megyei Szent György Kórház Csákvár Kórház részlegeként üzemel. Csákvár 1792-ben mezővárosi rangot, 1793-ban vásártartási privilégiumot kapott. Az 5000-6000 közötti lakosságszámú települést a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára 2013. július 15-én emelték városi rangra.
A fazekas-kerámia készítése Csákváron több évszázados múltra vezethető vissza. A fazekasmesterség művelői már az 1600-as évek elejétől élnek és dolgoznak a településen, amely egykor Dunántúl kiemelkedő fazekasközpontja volt. A Vértesben és a környező dombokon jófajta agyag található, erre épült a szakma. Az 1800-as, 1900-as évek fordulóján száz családban is foglalkoztak ezzel; a különleges agyagból tűzálló edények készültek. Ezért híres a csákvári fazék: ebben valóban lehetett tűzön főzni – mondja róla egyik helyi mester.
A XIX. században Csákvár híres céhközpont volt, messze földről jöttek ide mesterséget tanulni az akkori vándorlegények. A fazekasmesterség apáról fiúra szállt. A fazekasok gyermekei már 8-9 éves korukban elkezdtek játszani a korongon, apró tárgyakat készítettek. Ez volt az inasidő, amely általában öt évig tartott. Legénykorukban a felcseperedett ifjak vándorolni indultak, hogy más vidékeken, más fazekasoknál is tanuljanak, otthon hasznosítsák és továbbfejlesszék az út során megszerzett tudást, majd mestervizsgát tegyenek.
Bár a híres fazekasmesterség mára kissé háttérbe szorult, szerepét nagyrészt a gyáripar vette át, Csákvár fazekas népművészete ma is virágzik. A mai népi iparművészek továbbviszik elődeik örökségét, a gyönyörű népművészeti motívumokat, régi formákat, díszítéseket.
Nem is kellett sokáig mennünk, hogy egy csákvári fazekasmester szép kezenyomát vehessük szemügyre: a Tamási Áron utca 1. szám alatt lévő Szent Orbán Ifjúsági Szálló és Turistaház falán az utca nevét és a ház számát jelző táblát Kodolányi Borbála fazekasmester készítette.
A Budapesten született és felnőtt Kodolányi Borbála egy pályázat révén került Csákvárra, amelyet a helyi fazekasság megmentéséért írtak ki. Az önkormányzat szolgálati lakást, berendezett műhelyt ajánlott annak a fazekasnak, aki letelepszik a városban és folytatja a mesterség hagyományait. Tíz pályázó közül a bizottság Borbálát választotta. 1998 óta él a városban, közben új lakhelyre költözött, másik műhelyben dolgozik. Mind a négy gyermeke Csákváron született, nagyfia és -lánya már önálló, kisfia tizenegy, kislánya nyolcéves.
Mindezt az Evangélikus Élet 2022. július 3–10-i számában olvastuk róla. Stifner-Kőháti Dorottya riportjából kiderül az is: mivel a térségben ma már nem szabad bányászni, az agyag, amelyet Borbála használ, nem helyi: nagy zsákokban veszi Szekszárdról, de van tűzálló német agyaga is. Az alkotó ugyanitt kifejtette: nincs két egyforma fazekas, ezért nem lehet egyforma edényeket sem készíteni. Bögre, kancsó ezerféle lehet, sokféle forma és díszítmény. A kéket, amit ő használ, Bori-kékként emlegetik az emberek. A kék máz, ami alá más színű mázakat is fest, összeolvad a kemencében ilyen különlegessé – mondja.
Épp ilyen Bori-kék a Tamási Áron utca 1. szám alatti házon elhelyezett utca- és házszám-jelző tábla is.
Kodolányi Borbála nagy álma egy saját készítésű cserépkályha. Vajszínű lenne színes mintával vagy hagyományos zöld. Falicsempét is szeretne készíteni. „Agyagból formázott minket is a Jóisten annak idején, ez az ősi érzés szerintem benne van az emberben” – olvashatjuk szép gondolatát az Evangélikus Életben.
És hogy miért éppen ott? Kodolányi Borbála a családjával az evangélikus egyházban talált lelki otthonra. Nem kapott vallásos nevelést, tizenkilenc éves korában döntött úgy, hogy megkeresztelkedik, szülei után a református egyházban. Később megismerte Szebik Károly evangélikus lelkészt, aki elhívta őt a templomba. Mivel szeret énekelni, meghívták a kórusba, és a gyermekei is megtalálták itt a társaikat. Ez a közösség lett az ő közösségük. „A kereszténység az alap, és nekünk az evangélikus egyház lett az otthonunk” – fogalmaz a hivatkozott interjúban Borbála, és hozzáteszi: élhető vallás az evangélikus, a hit pedig erőt ad neki. Jelenleg Mészáros Tamás gyülekezeti felügyelő tanítja a kicsiknek a hittant. Több evangélikus gyülekezet a Borbála készítette kehelyből, poharakból veszi az úrvacsorát, például Székesfehérváron és Tatabányán.
E kis kitérő után kanyarodjunk vissza a csákvári Tamási Áron utcába. Szemlélődünk a Szent Orbán Ifjúsági Szálló és Turistaház körül, amikor megjelennek annak igen kedves gazdái: egy tisztességben megőszült házaspár, Balázs Ferenc és tüneményes felesége. Hosszas beszélgetésünkben Ferenc elmeséli, hogy az útmenti hófehér kőkereszt korábban a Tamási Áron utcában volt, onnan helyezték át az Aranyhegyi út és a Dózsa György út közé, inkább utóbbi mellé, ő maga újította fel, tette rendbe a környezetét és alakította ki a kereszthez vezető kicsinyke, korláttal ellátott hidacskát. A kereszt friss virágairól is ők gondoskodnak. A turistaszálló épületegyüttesének falai is patyolatfehérek, a hatalmas udvar rendezett, mindenütt gondozott virágok díszlenek. Takaros porta kedves emberekkel. Nem csoda, hogy 2020-ban a „Kulturált környezetű lakóház” kitüntető címet is elnyerték. Az épület falán magyar és székely zászló lobog. Szívélyes vendéglátóink elmesélik, hogy közeli barátaik Farkaslakán élnek és kölcsönösen látogatják egymást. Nem kellett nekik bemutatni Tamási Áront. Örültek az emlékévnek, és annak, hogy találkoztunk, elbeszélgettünk. Szívesen folytattuk volna még, de várt minket túránk következő állomása: Komárom.
Nagyon-nagyon nehezen váltunk el Csákvártól, a Tamási Áron utcától és a Balázs házaspártól, s ezt nem is tehettük meg másként, mint a fogadalommal önmagunkban: ide valamikor még biztosan visszatérünk.
Varga Gabriella
