Menü Bezárás

Merítés a múltból és befektetés a jövőbe

Nagybácsa, más néven Bácsa Győr egyik városrésze Sárással és az Ergényi lakóteleppel együtt. Petes Róbert a Győr-Bácsai Római Katolikus Szent István Plébánia honlapján így foglalja össze Bácsa történetét:

„Bácsa az Árpád-kortól kezdve folyamatosan lakott település. Első írásos említése 1231-ből maradt ránk. A Szigetköz keleti részén, az egykori győri székeskáptalan birtokán fekvő falu lakói a török hódítást megelőzően kiváltságokat szereztek és az egyházi nemesek sorába emelkedtek.

A település mindennapjait évszázadokon át meghatározta a Mosoni-, illetve a Nagy-Duna közelsége. A halban gazdag vizek táplálékot és szerény megélhetést biztosítottak, ugyanakkor a gyakori áradások folyamatos küzdelmet is jelentettek az itt élők számára.

Bácsa, mint ahogy a Szigetköz csaknem egésze, a szentistváni egyházszervezet kiépítésétől kezdve – az egyházkormányzat szempontjából – az esztergomi érsek fennhatósága alatt állt. A település első templomát 1773-ban a Fájdalmas Szűz tiszteletére emelték. A falu ekkor még a szomszédos Vámos plébániájához tartozott, önálló egyházközséget 1848-ban alapítottak.

A Duna XIX. századi szabályozásával egyre gyorsuló változások kezdődtek a település életében. A gátak megépítése komoly előrelépést jelentett az árvizek elleni védekezésben, és a korábbiakhoz képest sokszorosan jobb feltételeket teremtett a földműveléshez, hiszen az addig időszakosan víz alá került területek egy részén immár intenzív mezőgazdasági termelés kezdődhetett.

A XX. század első felében új hatások is érezhetővé váltak a lakosság mindennapjaiban annak következtében, hogy Bácsa az időközben iparvárossá vált Győr vonzáskörzetéhez tartozott. A község határában egy – főként a városba érkező munkások által benépesített – új település jött létre Kisbácsa néven. Bácsa, a régi falu még őrizte hagyományos, zárt közösségi jellegét, de a megélhetés miatt egyre intenzívebb kapcsolat alakult ki a várossal. Az 1920-as, ’30-as évektől kezdve már a bácsaiak közül is egyre többen dolgoztak a győri gyárakban. Plébánosi kezdeményezésnek köszönhetően új utakra találva virágzott fel a mezőgazdaság. Az ekkor meghonosított kertgazdálkodás terményei – a bácsai gyümölcsök és zöldségek – a város piacán találtak keresletre.

A két világháború közötti időszak – az itt működő lelkipásztorok, illetve az 1923-ban letelepülő orsolyita nővérek hatása nyomán – szemléletváltást és belső megújulást hozott. Aktív egyesületi élet bontakozott ki, papi és szerzetesi hivatások születtek. 1938-ban Szent István király tiszteletére új templom épült.

A második világháború pusztításának több tucat helyi fiatal esett áldozatul katonaként, a bombázásokban pedig civilek – köztük gyerekek – is életüket vesztették. A zsidóüldözés embertelenségéről tanúskodik annak a családnak a története, akiket két kislányukkal együtt hurcoltak el.

A háborút követő néhány évben éledezni kezdett a korábbi szellemi és lelki pezsgés Bácsán. Ennek a folyamatnak vetett véget a kiépülő pártállami diktatúra azon törekvése, hogy az egyházakat a templomok falai közé szorítsa, a hit közösségi megélését lehetetlenné tegye és a hitéletet – azt magánüggyé redukálva – fokozatosan megszüntesse. Az országos intézkedések következtében Bácsán is betiltották az egyesületi életet, államosították az iskolát és felszámolták az orsolyita zárdát.

Az 1954-es szigetközi árvíz nagyarányú pusztítással járt a községben. A természeti katasztrófa következtében a házak kétharmada összedőlt. Az anyagi károkat tetézte, hogy a múlt számos emléke megsemmisült. Az újjáépítés eredményeként a település arculata nagymértékben megváltozott.

A községet 1966-ban közigazgatásilag Győrhöz csatolták.

Az 1970-es, ’80-as évek plébánosai az állami tiltás légkörében tanúskodtak a II. Vatikáni Zsinat szellemiségéről. Tevékenységük nyomán komoly plébániai ifjúsági élet bontakozott ki.

A bácsai gyümölcsösök és szőlőskertek egy részének helyén az 1980-as évek második felében családi házakból álló, új településrész létesült Ergényi lakótelep néven.

Az egyházmegyék határainak 1993-as rendezésekor Bácsa a győri püspökség joghatósága alá került.”

A Petes Róbert leírásában is említett, Fájdalmas Szűz tiszteletére 1773-ban emelt és 1939-ig állt templom helyét a bácsai temetőben ma kettős kereszt jelöli, amelyet 2000-ben állítottak. Jól látszik a kereszt a pár méterre lévő Tamási Áron utcából is, ahonnan néhány lépés megtételével fel is sétálhatunk hozzá. Meg is tesszük, de előbb még körülnézünk az L alakú közterületecskében, s mivel az egész utca az L alak mindkét szárával együtt sincs száz méter, elhaladunk oda-vissza kétszer, talán háromszor is.

Az utca keskeny, a sövény nem az ősz, hanem a szárazság miatt barnafoltos. Előtte a fű már teljesen kiégett. Egy fehér cicán kívül senki mással nem találkozunk. A 4-es szám alatti ház házszámtáblája nagyon szép, bejáratánál az öntöttvas kutyus alakú sárkaparó-cipőtisztító különleges, nem mindennapi látvány. Fényképezésre érdemes elemek a győr-bácsai Tamási Áron utcácskában.

Az L alak rövid szárára ráfordulva két-két háznyi zsákszakaszban találjuk magunkat. A 2. szám alatti házra kifüggesztett tábla arról tájékoztat, hogy itt az ifjú Dániel Attila egyéni vállalkozó, aki a mozgás szeretetének (újra)tanulását, gyermekeknek és idősebbeknek, csoportban és egyénileg professzionális és amatőr kortárstánccsoportok vezetését tűzte vállalkozása zászlajára, az Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon pályázati forrásból a Magyar Államtól és az Európai Uniótól 4,57 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyert. Ezúton is gratulálunk Dániel Attilának, és kívánjuk, hogy vállalkozása bizonyuljon valóban jó befektetésnek a jövőbe!

A cica nem tágít: váltogatja az árnyékokat, hol a ház mellett, hol gazdája autója alatt hűsöl.

Nem tágítunk mi sem: felkapaszkodunk a kettős kereszthez. Bolyongunk a sírhelyek között, olvassuk a történelem köveibe vésett betűket, már amelyiknek az idő vasfoga még nem ragadta el az olvashatóságát. Aztán lassacskán mögénk kerül a bácsai múlt, miként a jelen is.

Már Győr mellett haladunk, nyomkodom a telefonomat. Olvasom, hogy a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című táncszínjátéka júniusban a Győri Balett színpadán vendégeskedett. „Az Idesereglik, ami tovatűnt Tamási Áron eredeti műve nyomán készült (nép)zenés-(nép)táncos színházi feldolgozásában az autentikus folklór – újszerűen, szokatlanul – kortársszínházi játékstílussal kerül szerves egységbe. Az így létrejött komplex színpadi nyelvezetben magától értetődő természetességgel mutatkozik meg az élő folklór örök aktualitása. A ma játszódó történetben kihűlt kapcsolatban kínlódik két negyven felé közeledő pár. A nők, Eszter és Regina már szeretnének megállapodni; a férfiak, Lukács és Máté »életkezdési dilemmában« őrlődnek: halogatják a családalapítást, mert előbb stabil egzisztenciát akarnak teremteni. A párkapcsolati válságban a nők elvarjúsodnak, a férfiak a pohár felé nyúlnak és élvezetek hajszolásáról ábrándoznak. Mindkét párnak két tizenéves fiataltól kell megtanulnia, hogy az embert boldoggá csakis az őszinte, tiszta szerelem teszi, és csak az adhat az életkezdéshez elegendő bátorságot. Tamási Áron Énekes madár című színműve nyomán írta: Kutszegi Csaba. Az előadáson idézetek hangzanak el József Attila, Juhász Gyula, Petőfi Sándor, William Shakespeare és Weöres Sándor írásaiból, egy jakut hősi énekből, valamint részlet hangzik el Gregorio Allegri Miserere mei, Deus című művéből.”

Ősszel még műsoron lesz.

Varga Gabriella

X
X