Amint megérkezik az ember Pomázra a Tamási Áron utcába, egyből jókedvre derül. Nemcsak azért, mert a természet lágy ölének vonzásában, az erdő mellett, a Wass Albert és a Kós Károly utcák szomszédságában szinte elbódul a minden szempontból csodás levegőtől, hanem azért is, mert rögtön a 2. szám alatt olyasmit talál, amitől egy ideig nem tud továbbhaladni. Ami rabul ejti. Ami fogva tartja. Amit fára vagy kerítésre mászva még jobban és még közelebbről látni szeretne – ez pedig az Eszterház Néphagyomány Éltető Óvoda. De ne szaladjunk ennyire előre!

Ozorai Magdi pomázi helytörténeti kutató siet a segítségünkre, amikor az utca eredetéről szeretnénk többet megtudni. Így mesél: „A Tamási Áron utca Pomáz Csobánka felőli végén, az erdélyi tájat megidéző hegyek között fekszik egy 2006 után beépített családi házas övezetben. A területen korábban gyümölcsös volt és valaha itt volt a híres Zatykó faiskola is. A környék utcáit – Tamási Áron mellett – mind erdélyi nagyságokról nevezték el, mint például Kós Károly, Wass Albert. A pomáziak természetesen nagy számban ismerik ezeket a neveket, hiszen a Magyar Vár már évtizedek óta szervez olyan kulturális programokat, amely felöleli a trianoni Magyarország teljes területét. Az évek óta szervezett 24 órás Wass Albert-felolvasáson is nagy számú a részvétel. A közelben van a korábban Pomázhoz, ma Csobánkához tartozó Margitligeti-kastély, amely Böjte Csaba szervezésében ad otthont a rászorulóknak. Ugyancsak a közelben lakik a csángó származású, Prima Primissima-díjas Petrás Mária, aki igen aktív szereplője Pomáz kulturális életének. Civil szerveződések keretében rendszeresen szerveznek utakat Csíksomlyóra a pünkösdi búcsúra. Pomáz hagyományosan soknemzetiségű község, így itt befogadásra találtak azok az erdélyi honfitársaink is, akik a Ceauşescu-diktatúra szorításából menekültek és ma már aktív tagjai városunk civil közösségének.”
Jut eszembe, pár évvel ezelőtt felkerestem mesés helyen álló otthonában Petrás Máriát. Az Angyalos Mária című kerámiaalkotásáról beszélgettünk, amelyet a világjáró jubileumi Boldogasszony-kiállításra készített. Sosem felejtem el, és a Csíksomlyó Magazin is megörökítette, mit mondott akkor Petrás Mária: „Mi pendelyben nevelkedtünk fel, és ezen a munkán is így jelenik meg Krisztus: pendelyben. Ezáltal Ő is teljesen védve van, és kifejezi azt is, amit én Babba Máriáról gondolok: hogy az életet bekerekíti.”
Az életet bekerekíti…

Bocsánat, kicsit elkalandoztam, de most gyorsan visszatérünk a Tamási Áron utcába és az annak elején álló Eszterház Néphagyomány Éltető Óvodához. A ház, az udvar, a felirata, a logója, minden annyira szívet derítő, hogy nem tudunk mozdulni előle. Nézzük innen, nézzük onnan, nézzük, fényképezzük amonnan a mostani, koraesti órákban teljesen csendes és zárt létesítményt, és már alig várjuk, hogy az online térben kattintgatva kifürkészhessük titkait – amelyek természetesen nem is titkok, hiszen mindenki előtt nyilvánvaló, hogy itt egy olyan intézmény várja és fogadja a kicsiket, amely a sajátosságát és az értékrendjét ebben az öt szóban foglalta össze: „Eszterház, ahol a hagyomány újjáéled!”
„Néphagyomány Éltető Óvodánkat Pomáz kertvárosában, nyárfaerdő mellett hoztuk létre, hogy megmentsük a régi időkből azt, ami érték. Az értékek megőrzésén túl átadni, újra élővé szeretnénk tenni őket néphagyományőrző, természetközeli, családokkal együttműködő óvodai programunkon keresztül” – írják magukról az óvoda gazdái, akik a néphagyomány értékeinek átadását két, 15 és 17 fős vegyes korosztályos csoportban, négy óvó néni és két dadus néni munkája révén valósítják meg. Az ovisoknak kis konyhakertet alakítottak ki, ahol ők maguk ültetik, gondozzák és szüretelik a zöldségeket. A nevelők nagy hangsúlyt fektetnek a mindennapi, szezonális gyümölcs és zöldség fogyasztásra. Az óvodát központi vízlágyító rendszerrel és Ózmozis víztisztítóval is felszerelték, így a gyermekeknek a legszükségesebb italt kínálják: a tiszta vizet.
Igen: tiszta forráshoz tiszta vizet.

„Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell különszoba, mindegyik szobába különtévé, a gyermekneveléshez CSALÁD kell” – vallják Popper Péterrel.
„Minél jobban ismerjük a gyermeket, annál jobban megértjük, minél jobban értjük, annál inkább szeretjük, s így annál hatékonyabban tudjuk majd nevelni” – vallják Nagy Lászlóval.
„A mag el van vetve, nem kell csak a békesség és szeretet májusi esője, hogy kalászba szökjön” – jelölik ki iránymutatóként Kodály Zoltán szavát is.
Pontosan tudják, hogy a hagyományszeretetet, természetszeretetet, a család tiszteletét, „ezt a kincset – amint Gabnai Katalin megfogalmazta – nem lehet médiára, könyvre, kazettára bízni. Véren át és lelken át, tenyérből tenyéren, testtel a testhez érve, zöldellő búzacsíra fölé hajolva vagy épp az ünnepi gyertyát gyújtva csak az együttes élmény során adható át a hagyomány. Itt és most mutasd neki, tedd meg vele, amikor annak a tettnek ideje van.”
S végül, de nem utolsósorban az itt dolgozók munkájukat Janikovszky Éva nagy igazságára is alapozzák: „Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”
Ezeket a szavakat azért hoztuk ide ilyen nagy mennyiségben, mert manapság – némely helyeken legalábbis – mintha hovatovább hiány mutatkozna az efféle gondolatokból és gyakorlatokból. S mert hihetetlenül jólesett nekünk, a lelkünknek, hogy épp egy Tamási Áron utcában bukkantunk ilyenekre.

Utunkat teljes mértékben ennek a hatása alatt folytattuk tovább, s amint az utcában egyre beljebb és beljebb haladtunk, magánházak kapuin, ajtódíszen, házszámtáblán is számos népi ihletésű szimbólumot, motívumot fedeztünk fel. Még az Anikó kertjét jelző tábla is kézműves-népműves hangulatot áraszt. Mintha a Néphagyomány Éltető Óvoda hatósugara behálózná az egész környéket. De nem, pont’ a fordítottjáról van itt szó: ennek a városnak, az itt élő embereknek a szemlélete, a lelkülete, a meggyőződése hozza létre és formálja a helyi intézmények szellemiségét és alakítja a környezetet.
Jó itt lenni.
„A Tamási Áron utca megújult a lakosság, a városvezetés és a helyi képviselő, Zsebe Zsolt kérése alapján.” „A Wass Albert, Tamási Áron, Kós Károly utcákban már állnak a villanyoszlopok. Hamarosan a lámpák is világítani fognak, ezáltal a területen teljes közvilágítást valósít meg Pomáz Város Önkormányzata.” Csupa jó hír az elmúlt esztendőkből a város honlapján is.

Szilvia barátnőmmel séta közben meg-megállunk és az 1997-ben kiadott, Tasnádi Gábor által szerkesztett Tamási Áron Emlékkönyvet lapozzuk (Trezor Kiadó, Budapest). Megakad a szemünk a Tamási Áron kedves dalai alfejezetcímen. Megdobban a szívünk, amikor olvassuk, hogy az író olykor-olykor eldaloltatta társaságával édesatyja kedves dalát:
Annyi bánat a szívemen
Kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna.
Én elmegyek közületek,
Isten maradjon veletek.
Tőlem több panaszt nem hallasz,
Kit hallottál, avval maradsz.
Akkor jussak én eszedbe,
Mikor kenyér a kezedbe.
Akkor se jussak egyébről,
Csak az igaz szeretetről.
De aztán mi nem énekeljük el. Az eső lába is lóg, no meg a kedvünk is túl jó ahhoz, hogy szomorút énekeljünk. Kicsit eljátszadozunk még az utcában elő-előbukkanó pomázi cicusokkal.
Tényleg: vajon hol van az a macska, amelyik ott a rengetegben doromboló nótákat húzott Ábel fülébe?…

Varga Gabriella