Lázár Ervin négyszögletű kerek erdeje maga a rideg valóság a budakeszi Tamási Áron utcához képest. Ez az utca ugyanis csak néhány környéken lakó szerint létezik. Pontosan az erdő kellős közepén található, és már vagy harminc éve, néhány bennfentes nagy örömére, a környéken felbukkanó utcakutatók idegeinek szétzilálása céljából. Az egyetlen utcatáblát sűrű bozót fedi, mintha attól félne, hogy elvinné emlékbe a táblát, ha hozzáférne egy magáról megfeledkezett Tamási-rajongó.
A vadregényes tájon bolyongva, amikor már egyetlen halvány reménysugár sem mutatkozott, amikor már a kellemes madárcsicsergést is kegyetlen és kíméletlen csúfolódásnak véltem, amikor már az összes utca elején zsákutca tábla figyelmeztetett arra, hogy a végén évtizedes fákba ütközöm, jó sorsom kicsapta egy ház ajtaját, amelyen egy rokonszenves férfi lépett ki, és megkérdezte, mi járatban vagyok. Ő vezetett el a láthatatlan, illetve kis bozótharc után mégis láthatóvá tett utcatáblához.
Varázsütésre megváltozott minden! Érezni kezdtem a friss levegőt, az öreg fák, növények illatát, élveztem, hogy a nap sugara hiába próbálkozik, nem tud égetni a sűrű lombok alatt. Milyen jó lehet élni az erdő kellős közepén! Észrevettem, hogy a Bég utcát, amelyet a Tamási utca köt össze a Basa utcával, nemrég Boldogasszony sétánynak nevezték el. Egyértelmű: ő segített! Azt jelezte diszkréten az utcanév-változás, hogy köszönjem meg a segítségét.
Köszönöm!
Horváth Gábor Miklós
