
Hát eddig az életmentő csapadékot vártuk, szent igaz, de most már kicsit sok ez a bazi nagy dézsákból öntött ajándék!
Horton olyan monszuneső zúdult a szélvédőmre, hogy nem láttam semmit, mintha nem is szereltek volna ablaktörlőt kitolásból az én sokat megélt Peugeot-mra a francia autógyárakban dolgozó remek vendégmunkások. Tudták-e, hogy magyar exportra megy a kocsi? Na, ebbe ne menjünk bele bővebben…
Szakadt magyar zászló ázott egy út melletti épületen, ahogy a Tamási utca felé araszolgattam. Rossz jel? Sok helyen tengelyig ért a víz, de tócsák álltak lesben még az utca kellős közepén is. Egy szép nagy templom mellett haladtam el, természetesen zárva volt. Imádkozni jobb időkért persze nem csak az Isten házában lehet.
Nagyon lassan, de biztosan kiderült, hogy a Tamási Áron utca pontosan az erdőbe vezet. Ezúttal nem a fától, hanem az esőtől nem láttam az erdőt. Mindig van valami fennforgás.

Délután négy óra volt. Az okostelefonomból próbáltam kinyerni az információt, hogy mikor unja meg már végre az eső a zuhogást. Este hétre ígért valamicske reményt a gépi időjós. Annyi csutakolásra nem szorul az autóm – morogtam. Különben is elég csúnyácska házakat láttam az esőfüggöny mögött. Amikor megszokta a szemem a „vendégmarasztaló” látványt, fölfedeztem szép épülő házat is, takaros kerítéseket. Sőt! Megláttam valami irományt egy kapun. Éreztem, hogy komfortzónámat határozottan, azonnal és mérlegelés nélkül el kell hagynom, hogy el tudjam olvasni az apróbetűs részt is.
„Éberen őrködöm!” – figyelmeztette az arra kalandozót nyilván a házőrző eb, akinek csak a hűlt helyét találtam, mert még őt sem engedték hivatását betölteni ebben a cudar időben. Így nagy lelki nyugalommal olvashattam tovább. „Top-Rongy Ödön Úri Szabó. Kisebb igazítás, átalakítás megvárható!”
Ugye, hogy ezért érdemes volt bőrig áznom?
Horváth Gábor Miklós
