Tamási Áron ugye 1897-ben (Úristen, még a XIX. században!), idén éppen 125 éve született. Bármennyire közel is érzi magához nagyszerű írónkat egy-két korosztály, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a mai gyerekek érdeklődését csak kis atyai, türelmes pedagógusi segítséggel tudja felhívni magára. Történetei földrajzi és történelmi háttérmagyarázatot igényelnek, szavai, csűrcsavaros kifejezései megértéséhez székely–magyar szótárt kell mellékelni az ifjú olvasó részére. Ám akinek a figyelmét sikerül felhívni Tamási értékeire, annak már egyenes útja van, mert élvezni kezdi, hogy mondanivalónkat olyan színesen, izgalmasan, érdekesen és egyénien is megfogalmazhatjuk, mint ő.
A kicsiruha szó például, amit a számítógép azonnal aláhúz pirossal, sokkal aranyosabb, mint a zsebkendő. Miért ne hívhatnánk a borítékot borítónak? A gyúródik sokkal kifejezőbb, mint a tolakszik, nem beszélve a gabonatároló ládáról, a szuszékról vagy az ördög leveléről, a nyugtáról.
Mit kezdhet az ember a régi, sőt a még régebbi időkkel?
A győri Tamási utcából kis dombocskára jutunk, ahol a bácsai templom állt 1939-ig, 2000-ben felállított kettős kereszt őrzi az emlékét. Körülötte alig-alig olvasható sírkövek. Találni köztük első világháborúban elhunytakat, még egy 1858-ban, 53 évesen eltemetett hazánkfiát is. Ki tudja ma már megmondani, kik voltak, mit akartak, milyen életet éltek, mit köszönhetünk nekik?
Leereszkedve a dombocskáról egy eldobott maszk rángatott vissza a covid-terhes jelenbe. Egy szép fehér cica nézte, hogy a Tamási utca egyik háza elé kihelyezett cipőpucoló kutyusban gyönyörködöm. Milyen ügyesen kaparja le a sarat a cipő talpáról, és mennyire elfeledkeztünk már erről az okos kis jószágról!
Mégiscsak érdemes a múlt felé fordulni figyelmesen, értékes dolgokra lelhetünk. Nem kell tartani tőle, hogy elszakadunk a jelentől, mert az elég erőszakosan jelzi, hogy létezik.
Egy sűrű sövénnyel takart kert mellett elhaladva őrült rikácsolás verte fel a csendet: „Hová tetted a hagymát?!” Hasonló hangerővel érkezett a válasz: „Itt van a bokor alatt!”
Nyilván valami finomság készül Isten szabad ege alatt. Nem vagyok hivatalos a partira, ezért csak magamban kívánok jó étvágyat az üvöltözőknek.
Horváth Gábor Miklós
