Meg voltam róla győződve, hogy éltem, láttam, tapasztaltam már annyi mindent, hogy rendkívüli meglepetések nem programozhatják át a szép szürke hétköznapjaimat, benne a kiegyensúlyozott gondolataimmal és az akkurátusan gömbölyűre munkált érzéseimmel, de tévedtem.
A bonyhádi Babits, Kosztolányi, Gárdonyi utcák valamelyikéből a Tamási Áron utcába lépve nem hittem a szememnek, mert ez volt kiírva egy házra: Attenti al Gatto, azaz Óvakodj a Macskától, ami azért mégsem tartozik az átlagosnak mondható információk közé.
Milánóban állítólag van egy ilyen nevű macskapanzió, de Magyarországon nem hallottam ilyen nevű cicamegőrzőről. Bár ha jobban belegondolok, a macskáját elkényeztető, utazni vágyó gazdi emberpróbáló feladat elé állítja az átmenetileg magára hagyott házikedvencek „szállodájának” tulajdonosát. Még az is könnyen előfordulhat, hogy a sértődött macskusz önkívületi állapotban nekiugrik és megharapja.
Továbbindulva kicsit megnyugodtam, hogy a világ mégsem állt a feje tetejére, mert a szomszédkerítésen már a jól megszokott „Harapós kutya!” figyelmeztetést olvashattam, odébb a „Vigyázz! A kutya harap!” változatot. Nem kergültem meg, helyreállt a világ rendje.
Aztán mégis tudomásul kellett vennem, hogy ez a Tamási utca a vadmacskák birodalma! „A macska kiszámíthatatlan” – hunyorogtam rosszkedvűen egy következő tábla előtt a tűző napsütésben. Valami ritka, különleges és félelmetes macskafaj talált otthonra a Tamási Áron utcában. Vajon hányan lehetnek és hányan születnek még itt, e földi paradicsomban?
Még jó, hogy a macskák éjjel vadásznak, a reggeli órákban általában békésen szunyókálnak. Mit csinálnék én annyi vadmacskával, amennyi a jelek szerint ebben az utcában garázdálkodik?
Könnyű dolga lett volna Rátonyi Róbertnek, mert elénekelte-táncolta volna a Jaj, cica című dalát a Csárdáskirálynőből. Melyik macska nem szereti, ha úgy udvarolnak neki, hogy „eszem azt a csöpp kis szád”? Én viszont mivel kápráztatnám el őket?
Amikor elindultam az utcából, annak ellenére, hogy egy darabot sem láttam belőlük, még mindig nem hagytak nyugodni a harapós macskák. Jobbra kellett volna fordulnom a Kossuth utcán, de balra kanyarodtam, hála a Tamási utca lelki komfortzónámat összekuszáló láthatatlan cicáinak, mert akkor nem haladtam volna el a főút csodálatos székelykapuja előtt…
Horváth Gábor Miklós
