Az 1980-as évek végén a romániai falurombolások és a magyar kisebbség üldözése sok erdélyi honfitársunkat kényszerítette menekülésre szülőföldjéről. A magyarországi rokonszenvtüntetések mellett a segítség konkrét formája is megmutatkozott a menekült magyarok befogadásában. Tahitótfalu is sok, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Kézdivásárhelyről és máshonnan érkező menekülőt befogadott. A felkarolásukra létrehozott Erdélyieket Segítő Egyesületnek, Janka Ferenc ügyvéd közreműködésével, pénzt is sikerült szereznie telkek vásárlására, amelyeket ingyen bocsátottak a letelepedni szándékozók rendelkezésére. Tóth Ferenc, az akkori NSZK-ban élő erdélyi magyar például 3,1 millió forintot adományozott, ehhez a menekültalapból juttattak még 2,5 milliót és más magánszemélyek is adakoztak. Az erdélyiek számára kijelölt telkek egy részét 61 család ünnepélyes keretek között 1989. május 6-án vette át. Nem sokkal az országos nyilvánosságot kapott akció után, 1989 júliusában Magyarországra látogatott George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke. Felesége, Barbara Bush a számára felkínált hivatalos programok és helyszínek sorából a Tahitótfaluban letelepedő erdélyiek felkeresését, a részükre otthont biztosító terület megtekintését előbbre helyezte. Így történt, hogy az USA first ladyje 1989. július 12-én ellátogatott Tahitótfaluba. A település lakói – köztük az erdélyi menekült családok – virággal, lelkes tapssal köszöntötték a jeles vendéget és kísérőit. Kürtöskaláccsal kínálták, a helyi általános iskolások rövid műsorral kedveskedtek neki. Több magyar népdal eléneklése után kézen fogták Barbara Busht, aki – nagy taps kíséretében – a kórussal együtt dalolt néhány ismert angol gyermekdalt. A néptáncosok műsora után a község vezetői ajándékokat nyújtottak át az amerikai elnök feleségének, többek között két vázát, egyiken George W. Bush képmásával. A helybeliek végül székely himnusszal búcsúztak a vendégektől.
Barbara Bush a közelébe jutott újságíróknak elmondta: együttérez azokkal, akik elveszítik szülőhazájukat, otthonukat, és rendkívüli dolognak tartja, hogy Tahitótfaluban együtt maradhat több mint száz, Erdélyből érkezett család. Az amerikai first lady látogatása nagyot lendített az erdélyiek faluba való „beágyazódási” folyamatán. Ezután alakult ki az a falurész is, ahol jelenleg is laknak: a Tamási Áron utca, a Kós Károly utca…
Mindezt G. Szalai István, Tahitótfalu helytörténetének jeles kutatója mesélte el nekünk, amikor felkerestük a település szélén húzódó, félkilométernyi hosszúságú és még napjainkban is formálódó Tamási Áron utcát.
A szigetmonostori születésű G. Szalai István régóta kutatja Tahitótfalu helytörténetét. Templomairól, temetőiről, hősi halottairól, a tűzvészről, a harangokról, háborús eseményekről, Trianonról és más témákról közel kétszáz cikket írt az önkormányzat havonta megjelenő újságkiadványába. Huszonhat éve ő tartja a doni megemlékezéseket, amelyekről szintén sok írást megjelentetett. Jelenleg harmadik kötetén dolgozik, amely Vezérlő csillagok a hármashalom országa felett címmel készül és összes eddigi írásának gyűjteménye lesz.
„Mivel két könyvben megírtam szülőfalum, Szigetmonostor és Tahitótfalu két világháborús történetét, a hadat viselt 830 parasztember katona sorsát, jutottam el oda, hogy egy farkaslaki család kérésére megtaláltam Oroszországban egy Tamási-rokon édesapjának a sírját, annak helyét és számát, a rokon eleséséhez vezető harci cselekmény részleteit. A család azóta – immár tizenöt éve – szentmisét mondat szerettéért a farkaslaki templomban. Addig ezt nem tették, hiszen nem tudtak elesett hozzátartozójuk hollétéről…”
– magyarázta G. Szalai István. Elmondta azt is, hogy többször járt Farkaslakán. Legelső alkalommal a Tamási-ház szénapajtájának a padlásán aludt, közös fényképet is készítettek Tamási Áron két testvérével, Gáspár bácsival és Erzsébet nénivel. Tamási Gáspár, aki emlékíróként szintén forgatta a tollat, dedikálta neki Vadon nőtt gyöngyvirág című művét. A család Tamási Áron temetésére is hívta a kedves magyarországi barátot, de ő arra nem tudott Székelyföldre elutazni.
Így esett hát, hogy Tahitótfaluban azt a nem mindennapi történetet is felelevenítettük, hogy a János-kórházban 1966. május 26-án elhunyt nagy író koporsója egyes leírások szerint milyen körülményes vándorlás után jutott haza. Tamási Áront, óhaja szerint, szülőfalujában, Farkaslakán helyezték örök nyugalomra, de a román hatalom, félve a várhatóan nagy tömeg jelenlététől, a koporsót Farkaslaka helyett (amelynek román neve Lupeni) szándékosan a Lupény nevű (amelynek román neve szintén Lupeni) bányavárosba küldte, hogy bizonytalan időre elodázza a temetést. Tamási fordulatos sorstörténetéhez, úgy tűnik, ez még hozzátartozott.
De mi most itt vagyunk Tahitótfaluban, e kedves Pest megyei községben, a Szentendrei járás északi részén, Budapesttől 30, Esztergomtól 25 kilométerre. A Szentendrei-szigeti Tótfalu és a Visegrádi-hegység lábainál húzódó Tahi egyesüléséből létrejött települést a Szentendrei-Duna két részre osztja, a két részt pedig a Szentendrei-szigetre átvezető egyetlen közúti híd, a Tildy híd köti össze. Búcsút véve a Tamási Áron utcától és a végtelenül szívélyes G. Szalai Istvántól, amint a hídon átkelünk, már el is döntjük, hogy Leányfalun betérünk a Gyulai Pál utcába, a Hitel Múzeum-Galériába. Hallottunk ugyanis valamit arról, hogy Szász István Tas orvos, szak- és közíró, szerkesztő, az egykori Hitel folyóirat kolozsvári szerkesztőségének helyet adó család tagja kültéri Tamási-kiállítást készít elő szeptemberre, az író születésének 125. évfordulójára. Helyet foglalva Tamási Áron székében, megkérdezzük Tastól, milyen elvek mentén szerkeszti a kiállítás anyagát és hol tart a munkálatokban.
Kültéri kiállítás készül a nemzetéért munkálkodó Tamásiról
Elsők között tekinthettük meg 2022 áprilisában Leányfalun a Hitel Múzeum-Galéria falai között annak a nagyszabású kültéri kiállításnak a tizenhét tablótervezetét, amely szeptember 19-én, Tamási Áron születésének 125. évfordulóján kerül a nagyközönség elé és amely látogatásunk idején a véglegesítés fázisában volt. A tárlat anyagát Sípos Lajos és Cs. Nagy Ibolya monográfiáiból és más forrásokból merítve Szász István Tas írta és szerkesztette, a grafikai munkálatokat Kelemen Gábor végezte. Szász István Tas ottjártunkkor úgy fogalmazott:
Tamási Áron az egyetemes magyar irodalom nagy székelye és a székely irodalom nagy magyarja. Magyarok millióit tanította magyarságra, székelyek százezreit székelységre, és valamennyiünket arra, hogy merjünk magyarok lenni, merjük ezt vállalni akkor is, amikor nem könnyű.
Szépírói tevékenységével könyvtárnyi irodalom foglalkozik, valamivel kevesebb a nemzetéért munkálkodó Tamásival – folytatta Tas. – A szeptember 19-én Leányfalun nyíló kültéri kerítéskiállítás most ezt az oldalát is ismertetve ad rövid áttekintést az író életéről és életművéről, és több héten keresztül szegélyezi majd a Faluház és a Ravasz László Emlékház között járók-kelők útját. A projekt a Leányfalu Faluház, a Ravasz László Emlékház és Könyvtár, valamint a Leányfalui Hitel Múzeum-Galéria összefogásával, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.
További jó munkát kívánunk hát Tasnak, és mindenkinek, aki Tamási Áron emlékezetének ébren tartásán fáradozik!
Varga Gabriella
