A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület 61 éve halad az elődök útján
Székelykeve hamisítatlan székely világából visszaindulva Belgrád felé alig hinné az ember, hogy úgy harminc kilométer megtétele után újabb eredeti székely szigetre csöppenhet és Tamási Áron nevével ismét találkozhat. Pedig így van: Hertelendyfalván egy nagy székelykapu nem máshová vezet be, mint a Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tágas kopjafás udvarára, múltbeli kincseket őrző tájházába és hagyományokat, szokásokat éltető további tereibe. Lőcsei Vilmos, az egyesület elnöke és hitvestársa, Lőcsei Ilona, az egyesület titkára még az eredeti bukovinai székely nyelvjárást is megőrizte, nem ok nélkül való hát, hogy a velük töltött szűk két óra alatt igazi csodált rácsodálkozással ittuk szavaikat és a szívünk-lelkünk tája megtelt melegséggel.
A Belgrádtól szűk huszonöt kilométerre fekvő Hertelendyfalva (Vojlovica) a Temes-parti Pancsova város egyik külterülete, három és fél kilométernyire annak központjától. Nyolcezer fő körüli lakosságát leginkább magyarok, szerbek és szlovákok alkotják. A falu alapítása 1856-ban kezdődött, amikor megindult a Duna-menti táj, az úgynevezett Máriaföld betelepítése. Szlovákokat, németeket, bolgárokat telepítettek ide, majd 1883-ban bukovinai székelyek érkeztek – a település ekkor alakult. Eredeti nevét Hertelendy József grófról, mai nevét 1922-ben a közelében fekvő 700 éves Vojlovica kolostorról kapta. A lakosság főleg földműveléssel foglalkozott, az 1950-es évek végére azonban a település körül nagy gyárak épültek: a falu végén a kőolajfinomító, mellette a műtrágyagyár, majd a nagy vegyipari gyár, a Petrohemija. A hertelendyfalvi magyarok közül is sokan ezekben a gyárakban kaptak állást, de a földművelés a mai napig fő tevékenységük egyike. (A gyárak közül többet be is zártak azóta.)
Az óvodai nevelés és az iskolai oktatás három nyelven folyt mindaddig, amíg a szülők részéről volt erre igény. Ma már az óvodában a gyermekek csak elvétve hallanak magyar beszédet. Az iskolában törvényileg ugyan adott a jog, de kevés szülő él azzal a lehetőséggel, hogy magyar nyelven taníttassa gyermekét. A felső tagozatokon az alacsony létszám miatt a szerbül tanuló gyermekekhez csatolják azokat is, akik magyarul szeretnének tanulni, így a magyar nyelv csak mint anyanyelvet ápoló külön tantárgy maradt meg. Ezt a helyzetet valamennyire enyhíti a református egyház által működtetett hétvégi óvodában folyó magyar nyelvű foglalkozás.
Az itt élő magyarok részt vesznek a községi önkormányzat életében és a helyi közösség Tanácsában is képviselik a magyarság érdekeit. A vegyes házasságok, a gyermekvállalási kedv csökkenése és a fiatalok Nyugatra vándorlása eléggé megnehezíti a magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmet – vannak azonban lángőrzők, akik vigyázzák a tüzet s akik kövezik az utat a hertelendyfalvi székelység jövője felé.
Ilyen a Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület vezetősége és tagsága.
A nagy népi írónk nevét viselő dél-bánsági civil szervezetet 1961-ben alapították, igaz, akkor még Ady Endre néven. A városban már korábbi időktől működött a Keresztyén Ifjúsági Egyesület, amely összefogta a pancsovai magyarságot, az ötvenes évek végén azonban a hertelendyek ebből kiváltak. A Bengya kocsma lett a gyülekezőhelyük. Színjátszócsoportot és olvasókört alakítottak, rádiót hallgattak. Később a város átadta nekik használatra azt az épületet, ahol most az egyesület székhelye van. A nép összefogott, az emberek téglát vittek, pénzt adtak, önkéntes munkát végeztek és így 1969-ben pusztán adományokból felépült a nagyterem. Annak ünnepélyes átadásakor Bori Imre irodalomtörténész javaslatára az egyesület felvette Tamási Áron nevét. Erről a Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek 1. Szemléje díszgyűlésének jegyzőkönyvében a következőket rögzítették: „Tartományunk területén számos iskola és kultúregyesület Ady Endre nevét viseli. Az al-dunai székelység külön népcsoport ebben a bánáti tarkaságban, kit ezer szál fűz az ősi tájhoz, Erdélyhez. A székelység életét és sorsát talán senki sem örökítette meg oly hitelesen, mint Tamási Áron. Ez volt a fő érvelésünk a névváltoztatás javaslatánál. Ezt a javaslatot valamennyi gyűlés többséggel támogatta.” Vagyis az ajánlatot, miután a fórum elfogadta, az egyesület vezetősége és a közgyűlés is megszavazta.
Vajdaságban a hertelendyfalvi az egyetlen civil szervezet, amely nagy székely írónk nevét viseli, mégpedig büszkén és tisztelettel.
A tagság jól ismerte Tamási Áront az irodalomból, gyakran idézték, beszélgettek róla. Arra is volt példa, hogy a gondolataiból kiállítást rendeztek. A Tamási özvegye, Bokor Ágota által 1990-ben alapított Tamási Áron-díjat is átvette az egyesület 1992-ben Budapesten. A kitüntetés átadásakor a laudációban többek között ez hangzott el: „…keressük a megmaradás csodájának magyarázatát. Az anyanyelv, a kultúra őrizte meg őket. Az egyház, az alapiskola, a könyvtár, a dalárda, a színjátszócsoport, a hagyományőrzés. Ezt az igényt sohase hagyták elaludni magukban. Mindig volt néhány áldozatra született ember, akinek fontos volt a közösség lelke, és szembeszállt a reménytelenséggel. A rosszal, a folyamatos rosszabbodással. Hiszen ma már ott tartunk, hogy évekre szóló boldog öröm, ha akad egy magyartanár, aki vállalja a hertelendyfalvai önkéntes száműzetést.” Akkor még élt Tamási Áron özvegye (Bokor Ágota 1932-ben született és 1996-ban halt meg), a hertelendyfalviak találkoztak is vele: egy hímzett díszpárnával ajándékozták meg őt és megismerkedésüket később levélváltás is követte.
Farkaslakát a hertelendyfalviak először 2007-ben keresték fel, annak a négynapos útnak az alkalmával, amely során először látogathattak el, szervezetten, ötvenfős csoporttal Bukovinába. A következő évben a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében ismét elindult egy autóbusznyi fiatal ugyanarra az útra. Ez a csoport már hosszabban elidőzött Farkaslakán és megismerkedett Hadnagy Jolánnal, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnökével. Akkor kezdődött a máig élő kapcsolat a két szervezet között. A Lőcsei házaspár büszkén mutatja azt a Tamási Áron-kisplasztikát, amelyet a farkaslakiak kedves ajándékaként őriznek.
Az egyesület tevékenységi köre igencsak széles. A népművészeti csoport tagjai főként a székely hímzést ápolják, de más technikával is készítenek kézimunkadarabokat. Többségük nemzetközi kiállításokon nagymesteri díjat nyert. Tél folyamán a szokásos guzsalyos estéken találkoznak, így szórakoznak és dolgoznak. A csoport vezetője Varga Erzsébet, aki kislánykorában tanulta meg a székely hímzést. A tánccsoport korábban a hagyományos székely szokások – mint a farsangi mulatság, a legénykikísérő, a leányok megéneklése, lakodalom, keresztelő, guzsalyos, karácsonyi szokások – színpadi bemutatásával több alkalommal is sikerrel szerepelt. Néhány évvel ezelőtt beindult a gyermektánccsoport, amely most már ifjúsági csoporttá nőtte ki magát, ők fiatal művészeti vezetők irányításával főként bukovinai táncokat gyakorolnak. A népdalkórust évtizedeken keresztül Borsós Tamás zenetanár vezette, majd a halála után ezt a küldetést Kemény József, a csoport citerása vette át. 2020-ban, az ő halálával a kórustevékenység átmenetileg abbamaradt, ám jó kilátások vannak arra, hogy a jövő évtől (2023-tól) folytatódjék. Az irodalmi alosztály fő feladata a székely nyelvjárás ápolása és továbbvitele, hiszen ezt az iskolában már nemigen tudják elsajátítani a gyermekek. Az alkalmi, ünnepi műsorokat, előadásokat szervező csoport munkáját Lőcsei Ilona vezeti. Az egyesület könyvtára több mint négyezer kötetes, ennek jelenleg Balog Rozália a gondozója.
A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tagjainak régi álma volt egy bukovinai székely tájház létrehozása. 2015-ben magyar állami támogatással megvásárolták a szomszédos telket, majd felépítették és berendezték a bukovinai mintára épült tájházat. A kiállítótér három szobából áll, az emeleten pedig négy vendégszobát alakítottak ki. Az udvar kibővült egy szabadtéri színpaddal és egy supával, ahol régi mezőgazdasági gépekből és szerszámokból összeállított kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Az építkezésben sok helyi vett részt, a padlásokról és fészerekből pedig számos értékes tárgy került elő. „Vannak itt bukovinai szőttesek, amiket megvigyáztak, de terítők és lepedők is előkerültek. Van egy cséphadaró is, azt mondták, hogy még azt is Bukovinából hozták” – mondta Lőcsei Vilmos a sajtónak a ház 2019. májusi átadásán.
Az egyesület az elmúlt hat évtized alatt felsorolhatatlanul sok helyi és távolabbi rendezvényen részt vett, több nagy eseménynek volt a szervezője, házigazdája. Munkájukat az említett Tamási Áron-díj és más kitüntetések mellett Sebestyén Ádám-díjjal is elismerték.
„A fő célunk az, amit még az elődeink tűztek ki: az utánpótlás biztosítása, a székelység összetartása, a magyar nyelv és öntudat megőrzése, amiért megfogyva bár, de törve nem, küzdünk szüntelenül, harcolunk a fennmaradásért. Ebben bátorít és erősít az együttműködés a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségével és annak tagegyesületeivel, amelyek közé a mi egyesületünk is tartozik a Szövetség alapítása óta” – vallja a Lőcsei házaspár. Hallhattuk tőlük azt is, hogy az egyesület a település sok magyar lakójának a második otthona.
Ez év június elején Lőcsei Vilmos és Ilona is ott volt az egyesület néhány további tagjával együtt Farkaslakán a Tamási Áron-emlékév jegyében szervezett nemzeti összetartozás napi eseményeken és terveik szerint szeptemberben is részt vesznek majd az író szülőfalujában a születése 125. évfordulóján rendezendő ünnepségen. Saját, hertelendyfalvi megemlékezésüket őszre, október-november körülre tervezik, hogy azon a farkaslakiak is jelen lehessenek.
Életük és munkájuk vezérelvét éppen Tamási Árontól kölcsönözték, mert azt ő fogalmazta meg a legpontosabban: „A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.”
A nagy író nevét viselő hertelendyfalvi egyesületet pedig őszinte elismerés, végtelen tisztelet és mély megbecsülés illeti.
Varga Gabriella
