Menü Bezárás

Jótestvér-települései egymásnak

Túránk negyvenharmadik állomása egyúttal az első volt, amely Farkaslaka testvértelepüléseként várta érkezésünket. (Farkaslakának három testvértelepülése van Magyarországon: Ajak, Kemence és Lengyeltóti. Utóbbi éppen a rendszerváltozás óta eltelt esztendőmennyiséggel egyidős, mivel annak hajnalán kötötték.) Képzeljék, már a Somogyi Hírlap 1991. július 18-i számában találunk Lengyeltóti és Farkaslaka között bontakozó testvérkapcsolatra utaló sorokat. Dr. Radnai Endréné tollából ez áll az említett lap hasábjain: „Bensőséges, szívszorító ünnepségen vettünk részt júniusban az erdélyi Farkaslakán – az Ábel-regénytrilógia és sok más írás felejthetetlen szerzőjének – Tamási Áron síremlékének felavatásán. Lengyeltóti hattagú küldöttségét családtagnak kijáró szeretettel fogadták. Még a zsebkendők is előkerültek a találkozáskor. A kapcsolat a romániai forradalom utáni időkből származik, és szeretnénk, ha élő maradna. Most mi várunk vendégeket: a községi Vöröskereszt, az önkormányzat és a társadalmi szervezetek gyűjtéssel teremtették meg az anyagi alapját annak, hogy tíz napra 22 farkaslaki gyermeket és nyolc kísérőt vendégül láthassunk községünkben. A vendégek fogadására mindenki lázasan készülődik. A megyei Vöröskereszt két ingyenesen átengedett nyugati bálával segítette akciónkat, amelyből – szociális áron – kiárusítást rendeztünk. Az így összejött pénzből sikerült nagyjából megteremteni a vendéglátás anyagi alapját.”

Ennek a kapcsolatnak csakhamar a hivatalos alapjait is rögzítették, és számos szép jelét létrehozták azóta mindkét településen. Lengyeltótiban ilyen például a lélekindító, impozáns Trianon-emlékmű, Farkaslaki Jakab György szobrászművész alkotása, amelyet 2020. szeptember 11-én, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emlékezve, illetve a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából leplezett le Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa és Móring József Attila KDNP-s országgyűlési képviselő.

A Lengyeltóti és Farkaslaka között fennálló jótestvéri kapcsolat tehát mindmáig élő maradt. Lengyeltóti polgármestere és a település küldöttsége rendszeresen tiszteletét teszi Tamási Áron szülőfalujában, évről évre jelen vannak a Szenes Napokon, legutóbb pedig, 2022. június elején, a Nemzeti Összetartozás Napi ünnepségsorozaton is részt vettek. Hasonlóképpen Farkaslaka első embere és a falu delegációja is megtiszteli jelenlétével a Somogy megyei város jeles eseményeit, Kovács Lehel polgármester például idén a XXXI. Tóti Napok rendezvénysorozaton, amelyen Lengyeltóti városi rangra emelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték, szólt arról is, hogy a szülőfalu Tamási Áron születésének 125. évfordulójára készül, és arra, hogy elviszik a szellemét a világ magyarságának. Művészeti-kulturális programokkal is kedveskednek egymásnak, fellépett már Farkaslakán a lengyeltóti Ördöngös Táncegyüttes és ropta már a táncot Lengyeltótiban a Farkaslaki Virgonc Néptánccsoport is. Sőt ifjúsági néptánccsoportjaik közös tánctáborát is megszervezték ez év augusztusában Farkaslakán. Családmodell és gyermekvállalás a magyar népmesékben című előadását Hadnagy Jolán, a Farkaslaki Tamási Áron Kulturális Egyesület elnöke Lengyeltótiban is megtartotta 2019 februárjában a Városi Művelődési Házban.

És lám, Tamási Áron nevét viselő utcán is végigsétálhat a Somogy megyei városban vándor és krónikás!

Ilyen előzmények után máris közelebb éreztük magunkhoz Lengyeltótit, jó érzések fogtak el bennünket, amikor a Kiss Ernő utca – Tamási Áron utca találkozási pontjától pár lépésnyire álló Gasthaus Vendéglő előtt kiszálltunk az autóból.

Pacalpörkölt, marhapörkölt, babgulyás, frissensültek – hirdette kínálatát az étterem a pázsiton elhelyezett méretes és jópofa rajzos táblán. Meg is álltunk előtte nyomban s tűnődni kezdtünk: ha Tamási erre járna, vajon betérne-e, vajon megtalálná-e itt a kedvenc étkét vagy valami ahhoz hasonlót? De mi is volt az ő kedvenc étke? Aki nem hiszi, járjon utána, de mi állítjuk, hogy a tárkonyos berbécstokányt puliszkával, a lucskos káposztát és a csigarétest kedvelte a legjobban.

Tasnádi Gábor „…Ki meghasadt egünk ívén, szivárványként fog mindig állni” – Emlékek és dokumentumok Tamási Áronról című visszatekintésében erről így ír:

A régi erdélyi falvak és kisvárosok népét egyaránt jellemezte az az áhítat, rend és szertartásosság, amellyel az étkezést körülvették. A kenyér és más élelmiszerek iránti tisztelet általános volt. Szép példa erre a Bölcső és Bagoly egyik részlete, amelyet csak meghatottsággal lehet olvasni:
„… Elkongatták a déli harangszót, utána nemsokára megérkezett a leányka, vagyis Anna néném. Egy kantáros fazékban bablevest hozott, mely párolgott még, amikor a fazekat kivette a kantárból, s a fedőt is levette a fazékról.
Olyan kicsi korában már ügyes gazdasszony volt Anna, mert meg is terített nekünk az illatos földre, abrosszal és két tányérral, kenyeret vágott nekünk, majd két kerek lángost is kivett a szatyorból, s odafektette nekünk, az egyiket atyámnak s a másikat nekem. Amikor atyám ránézett, hogy itt miért van ekkora nagy lakodalom, akkor nevetve így szólt:
– Anyám azt mondta, hogy a kisebbik férfiú tiszteletire küldi, aki először ment neki, a mái napon, a munkának.
Hát ez nagy dolog volt, amire azt mondta apám:
– No, töltsd ki a fuszulykát!
Anna levest töltött a tányérunkba, mely jó szagával béfelhőzte orrunk alatt a levegőt. Gyenge fuszulykahüvely és nagy tarka szemek egyaránt gazdagon voltak a levesben s volt benne tövös is, ami valami édes retekféle növény, amelyet máshol sohasem láttam, s amely különös jó, édeskés és zamatos ízt ad a bablevesnek.”
Ugyanebben a könyvében gyermekkorának más ételeiről, egyéb étkezési szokásokról is említést tesz. „Anyám már a reggelit készítette – írja Tamási Áron –, mert rögtön éreztem a tokány lelkesítő illatát, amiből egymagában is tudni lehetett, hogy vasárnapra virradtunk, hiszen rendszerint csak vasárnap ettünk húst, reggelire éppenséggel.
A hatvanas évek második felében, és később is, többször ehettem Farkaslakán az Ágnes néni főzte csirketokányt, amelyet ugyanúgy készített el, mint bátyjának korábban. Egyszer hagymahámozás közben Ágnes néni megszólalt: – Bátyám nagyon szerette ezt a lilahagymát az édes ízéért… – mondta. Ma is látom gyors mozdulatait, amint a húst csíkokra vagdossa, és ahogy a vaslábasban a puliszkát keveri.
Két évvel ezelőtt Angliában, Oxfordban egy nemzetközi konferencián vettem részt, amelynek „szakácsok és nagy személyiségek a konyha körül” volt a témája. A konferencián előadást tartottam, amely később egy hosszabb tanulmány formájában, Great Personalities and a Great Cuisine címmel a Cooks and Other People című könyvben (szerkesztette H. Walker, Prospect Books, 1996) megjelent. Ezen angol nyelvű írásban Tamási Áron és az erdélyi konyha kapcsolatát is elemzem. Az erdélyi konyhát éppen az Angliában élő Rónay Egon, a hírneves gasztronómus a világ három legjobb konyhája közé – a kínai és a francia mellé – sorolja; érdekes téma tehát, hogy ehhez a nagy konyhához hogyan kapcsolódik-kötődik „minden idők legnagyobb erdélyi írója”.
Farkaslaki emlékeim s a Kis Royal-beli tapasztalataim – amikor Tamási Áronnak, kérésére, a csirketokányt tárkonnyal ízesítették – alapján szóban forgó írásomban közzétettem a Csirketokány Tamási Áron módra ételreceptet. Tisztelgésül Ágnes néni emléke előtt is. Röviden a puliszka elkészítéséről is szóltam, hiszen a tokányféléket csakis ezzel együtt szerette Tamási Áron. Egyébként felnőtt korában puliszkát nemigen fogyasztott, mert gyerekként túlságosan sokszor kellett azt ennie.
Amit most még elmondok, annak nagy része ugyancsak olvasható az említett írásban. Így a Hazai tükör híres ökörsütési jelenete is – példaként a régi erdélyi ételekre és szokásokra –, amikor „egy kövér juhot az ökör hasába, a juh hasába pedig egy kövér kappant” helyeztek, s ezt aztán nyársrúdon forgatva sütötték. Közben az ökröt „ízgyarapító főzettel” öntözték, amelyben „a borson és az aszúboron kívül volt tárkony és majoránna, zsálya és kakukkfű, valamint vöröshagyma és vadalma” is. Amikor belül a kappan megpuhult, az ökör is megsült. A malomfalvi kastély lakodalmán aztán a pecsenyére akószámra folyt a „híres bucsumási bor, tele pezsdítő jóízekkel, és olyan tüzes, hogy egy cseppjét ha az egér megszagolta, már a macskát halálra kereste”.
Az étkezés iránti tiszteletet – mint farkaslaki örökséget – egész életében megőrizte Tamási Áron. Gyermekkorából azonban más értékes útravalókat is hozott magával: például a növények, a gombák ismeretét, a szabadban való sütés-főzés tudományát. Ezzel kapcsolatosan Benkő Gyula színművész érdekes történetet mesélt el.
1947-ben történt, a Mezei próféta film forgatásának idején. A filmet Tamási Áron írta, benne a prófétát, vagyis a szamaras embert ő, Benkő Gyula alakította. Éppen a Mátrában forgattak. A parádi fogadóban reggeliként a kenyér mellé vajat és egy alig-sült húst adtak. Utóbbi elvette Benkő Gyula étvágyát, az egészet összecsomagolta és csak az erdőszélen vette elő, de az étvágya a sápadt húsra itt sem jött meg. – Még egyszer meg kell sütni! – mondta a vele együtt lévő Tamási Áron, és megindult az erdőbe. Kalapjában keserűgombával és kakukkfűvel tért vissza; majd tüzet gyújtottak. Tamási Áron egy lapos követ helyezett a tűzre, amelyet előzőleg letisztított és leégetett, majd a tetejére rákente a vajat. Rövidesen sercegett a vaj a tüzes kövön. Tamási Áron rátette a húsdarabokat, a gombakarikákat és mindezekre kakukkfüvet szórt, amelyek a füsttel együtt csodálatos illatot árasztottak… Benkő Gyulának élete legízletesebb reggelije ez volt! Tamási Áron huncutul csillogó szeméből pedig azt olvasta ki, hogy nemcsak táplálkozni kell, de ismerni kell az erdő-mező fűszereit, amelyekkel az étkezés külön élvezetet nyújt.
Élete utolsó évtizedében Tamási Áron – városi, későn fekvő életmódjának megfelelően – meglehetősen későn reggelizett. Többnyire csak kávét ivott, amelyet, a legutolsó éveiben, gyakran teázás előzött meg. Ebédre legtöbbször csak gyümölcsöt fogyasztott (az almát szerette a legjobban), kekszfélék kíséretében. A fő étkezése a vacsora volt; afféle estebéd, amikor a leves sem maradt el.
Konyhájában ritkán fordultam meg, de ott nagyobb főzésre utaló nyomokat sohasem találtam. Egy eset kivételével, amikor konyhaasztala tele volt különféle zöldségekkel. Csodálkozásomra elmondta, hogy Nagy Imre, a zsögödi festőművész lakik nála, aki vegetáriánus, még a halak közül is csak a pisztrángot eszi meg.
Palackos bort mindig tartott otthon Tamási Áron. Megkért, ha látok cirfandlit, vegyek számára több üveggel is. Ezt a bort fűszeres íze-zamata miatt kedvelte. A lakásától nem messze, a Nagyenyed utcában volt egy borokat és ásványvizeket forgalmazó bolt, ott olykor lehetett pécsi cirfandlit kapni. Kétszer vagy háromszor vittem belőle, alkalmanként vagy tíz üveggel. Örömmel vette át. Szerette a debrői hárslevelűt, a „rozmaring illatú” olaszrizlinget és a könnyebb vörösborokat is. Sört is tartott otthon, de ezt inkább csak nyáridőben fogyasztotta. A bort is és a sört is csak mértékkel itta. Viszont: soha nem láttam őt vizet inni, sem otthon, sem a vendéglőkben! Ugyanakkor nem tudom elképzelni, hogy Erdélyben járva ne kóstolta volna meg a jóféle borvizeket.
Vacsorázni többnyire vendéglőkbe járt. Számon tartotta a hatvanas évek Budapestjének legjobb konyháit… A Kis Royalt a lakásához való közelsége miatt is előnyben részesítette. Ez a vendéglő akkortájt eleganciájával, kiváló, magyaros konyhájával a legjobbak közé tartozott a városban. Az ő részére sarki törzsasztalát miden este tíz óráig fenntartották. A pincérek, a konyhai személyzet, a zenészek (Pertis Jenő, a hírneves cigányprímás muzsikált itt) egyaránt becsülték Tamási Áront; megérkezését egymásnak tudtul adták és mindig sorfalat rögtönözve köszöntötték. Ez a megkülönböztetett tiszteletadás nem csupán a nagy írónak és a tisztes borravalóknak szólt; mint embert is szerették. Amikor megtudták, hogy kórházban fekszik, betegágyához erőlevest vittek.
Az ugyancsak közeli Márványmenyasszonyban, a Makk Hetesben csak ritkábban fordult meg, akár a távolabbi Búsuló Juhászban, a Trombitásban és a Margitkertben. Szerette a Paksi Halászcsárda és a Sipos Halászkert főztjeit. A Palace Szálloda éttermének konyháját különösen sokra értékelte. Dicsérte a Gellért frankfurti rostélyosát és a Mátyás Pince csészében, leves gyanánt felszolgált halászlevét.
A Kis Rablóban néhányszor székelyudvarhelyi öregdiákokkal találkozott, akik adatokat, emlékeket, dokumentumokat gyűjtöttek számára a Bölcső és Bagoly folytatásához. Ilyenkor itt is vacsorázott.
Felidézve az egykori közös vacsoráink emlékeit: a Siposban, miután gondosan végigtanulmányozta az étel- és itallapot, halászlét rendelt, mellé „színben is hozzáillő” szekszárdi kadarkát. A halászlé pontyból, harcsából és talán kecsegéből készült, amibe kevés általa morzsolt cseresznyepaprikát szórt. A halászlé után túróscsusza következett. A vacsorát – szokásához híven – feketekávéval zárta, majd végül cigarettára gyújtott…
A Palace éttermében érkezésének hírére asztalunkhoz sietett a konyhafőnök, akivel láthatóan jó viszonyban volt, és sokáig értekezett vele. A levesre már nem emlékszem, de arra annál jobban, hogy rostonsült balatoni süllőt ettünk egészben, vajas krumplival és tartármártással. Mikor a kifli alakú halak az asztalra kerültek, Tamási Áron megjegyezte: – Látványnak is szépek! – A halhoz nagy szakértelemmel csopaki olaszrizlinget rendelt, mondván, legyen az is balatoni. A pisztrángot tartotta a halak királyának, de a fogassüllőt is igen kedvelte!
A Kis Royal-beli ételsorokat már nem tudnám pontosan felidézni. De arra jól emlékszem, hogy egyszer a húslevesbe eperlevelet főzetett, a csirketokányt pedig – mint említettem már –tárkonyosan kérte. Évek múltán korábbi felesége, Magdó mesélte: a csirkecombokból készült, erősen borsozott tokányt is szerette Tamási Áron.
Ugyancsak a Kis Royalban történt egyszer, amikor vesepecsenyét vagy szűzérméket ettünk. Az elkészítés módját illetően Tamási Áronnak nem volt kérése, hiszen ízlését a konyhán nagyon jól ismerték. Így a pincér csak hozzám fordult: – Ön is „eléggé megsütve” kéri, mint az író úr? –Természetesen úgy kértem.
Tímár Máté – aki igen sokszor vacsorázott együtt Tamási Áronnal – mesélt később egy társas vacsoráról, amelyet Turós Lukács nyugdíjba vonulása alkalmából rendeztek a budai Borostyán (korábban Ketter) vendéglőben. Turós Lukács, a korszak egyik legnagyobb séfje, kiváló szakácskönyvek szerzője, szíves viszonyban volt Tamási Áronnal. Összekötötte őket az erdélyi konyha közös szeretete. Ez a konyha nevelte Turós Lukácsot, hiszen a kolozsvári New York Szállodában volt szakácstanuló… A Borostyán erdélyi szobájában levő asztal mellett helyet foglaltak még Tamási Áron barátai: Palló Imre operaénekes, Ambrus Pál és János Áron ügyvédek – mindhárman földijei is –, továbbá Tímár Máté. Turós erre az alkalomra ünnepi szakácsruhát öltött, süveggel persze. A fő fogás tárkonyos berbécstokány volt, puliszkával…
Tamási Áron sokszor volt vacsoravendég baráti házak asztalánál is. Így többször megfordult a most említettek otthonaiban, de mindig szívesen látott vendég volt például kedves barátjánál, Haynal Imre orvosprofesszornál vagy Török Erzsiéknél. Utóbbi nemcsak Bartóknak, Kodálynak és a magyar népdalnak volt utolérhetetlen énekese, de kiváló háziasszony is volt ugyanakkor. Az ő elkészítésében például a „főtt marhahús sóskamártással” különösen ízlett Tamási Áronnak.
Otthon, Erdélyben járva a régi kedves vendéglőit többnyire már hiába kereste… Igazi hazai ízekkel kárpótolták őt a baráti otthonok. Így Bakk Elekék Udvarhelyen mindig a legfinomabb különlegességekkel várták őt, például ordáspalacsintával. Farkaslakán gyakran betért Birton István plébános úrhoz, akinek a testvére, Rózsika valóságos szakácsművész volt! Parázson sült, illatos-foszlós kürtőskalácsát két alkalommal magam is ehettem.
Baráti otthonban csak egyszer voltam együtt Tamási Áronnal, amikor volt feleségénél, Magdónál vacsoráztunk. Magdó lucskoskáposztát főzött akkor, mint olyan sokszor korábban Kolozsváron. Persze Tamási Áron ízlése szerint… Egyik későbbi látogatásomkor szóba került a lucskoskáposzta téma. Elmondta a receptjét.

Magdó főzte lucskoskáposzta, ahogyan Tamási Áron szerette
Két fej negyedekbe vágott nyári káposztát felteszünk főni. A vízbe éppen csak hogy ellepje a káposztát kevés kaprot és csombort teszünk, megsózzuk. Egy másik, nagyobb lábasba 80 deka marhadagadót és 20 deka kisebb darabokra vágott füstölt disznóhúst teszünk és gyenge sózás után, lassú tűzön puhára főzzük. Majd zsíron barnára pirított és megpaprikázott kevés rántást keverünk a húslébe. Azután ehhez hozzáöntjük levével együtt a káposztát, és az egészet jól összeforraljuk. Végül kissé megecetezzük és tejföl hozzáadásával tálaljuk.

Ugyancsak a vacsorák közé sorolhatók a szabad ég alatti flekken-estek, amelyek régebbi és újabb erdélyi emlékeket idéztek Tamási Áronban, mert a legízletesebb flekkeneket mindig Erdélyben sütötték.
Nem volt kertje Tamási Áronnak, mégis sok volt. S nem csak Farkaslakán. Áprily Lajos Visegrád melletti, Sárkány Endre hűvösvölgyi, Tímár Máté hármashatár-hegyi kertje emlékezetes flekken-estek színhelyei voltak. (Tímár tizenháromféle fűszerből készült keverékkel pácolta a flekkennek szánt tarjaszeleteket…) Gábor Áron újságíró pedig a pilisi erdőkben rendezett barátja tiszteletére flekkenezést.
Tamási Áron nem volt nagyevő. Ugyanakkor, a maga módján, feltétlenül ínyencnek számított. A fehér asztal örömeit soha nem sorolta az élet egyéb örömei mögé… Az ételekben is szerette a változatosságot; nagyon sokféle ételt kedvelt. Éltek benne a régi erdélyi hagyományok; az étkezésnek, akár az írásnak, mindig megadta a módját, az ételeknek mindig megadta a tiszteletet. Az evéssel soha nem sietett, az étkezés szertartásossága végigkísérte életén.
Mindezeken túl a terített asztalok mellett érezte igazán elemében magát. A napközben zárkózott, szótlan ember ilyenkor valóságosan megnyílt; ma is hallom komoly és bölcs szavait, derűs mondatait, felejthetetlen hanghordozását.

(Forrás: Tamási Áron Emlékkönyv, Trezor Kiadó, Budapest, 1997)

A babgulyást bizonyára megízlelné Tamási a lengyeltóti Gasthaus Vendéglőben – állapítottuk meg Gáborral, és bekanyarodtunk az étterem mellett elhaladó Kiss Ernő utca jobb oldaláról nyíló, Kivéve célforgalom táblával jelölt Tamási Áron utcába. (Még ha szemerkélő esős koraőszi napon is, de a Gasthaus Vendéglőben elfogyasztott frissítő kávé után különösen jóleső a séta.)

Merthogy igen, szemerkélt a szeptemberi eső, de nem annyira, hogy megakadályozzon minket a gyaloglásban. Bandukoltunk a nem túl széles úttesten, előbb – utcanévtábla a bejáratnál nem lévén – valamilyen írásos bizonyítékát keresve annak, hogy valóban Tamási Áron utcában járunk, majd szokás szerint jellegzetességek, különlegességek után kutatva. Előbbire egyelőre még csak a főút melletti eligazítótábla szolgált igazolásul; később a 12. szám alatt épülő ház ablakpárkányán és a 27-es ház falán elhelyezett házszámtábla is jelezte, hogy igen, a Tamási Áron utcában járunk. Most is beszélgettük, mint már annyiszor: vajon ha néhány év múlva visszatérnénk ide, mást látnánk-e, mint most? Annyiban biztosan, hogy a jelenleg még épülőfélben lévő ház addigra elkészülne és talán az utca nevét jelző táblák is kikerülnének annak egyik és másik végére.

Gondosan nyírt fű, formásra vágott sövény mellett, rendezett, szép házak és udvarok között ballagunk, szívjuk az esőtől felfrissített levegőt. Határozottan jólesik. Ezt már csak egy jó kis Tamási-novella tehetné teljesebbé. Például az Őszi szellő…

Osztrák tulajdonost, épülő házat, még beépítetlen telket rögzíthet itt pillanatnyilag a krónikás. Az 1. szám alatt belföldi fuvarozást, szállítást kínál Makarész Zoltán, a 3. szám alatt szálláshelyet a Judit Apartman. Weboldalkészítés, tárhelyszolgáltatás ügyében Horváth János egyéni vállalkozó kereshető a 7. szám alatt. A 23-as szám alatt a Lengyeltóti Asztalitenisz Egyesületet találjuk, amelynek céljait az alapítói így fogalmazták meg: a szabadidő hasznos eltöltésének elősegítése; az asztalitenisz sport népszerűsítése (annak érdekében, hogy még több gyermek és ifjú csatlakozzon az asztaliteniszezők táborához) és fejlesztése; az egyesületi tagság érdekeinek képviselete és védelme; utánpótlásnevelés; helyi és környékbeli felnőttek és fiatalok sportolási lehetőségének bővítése; egészséges életmódra nevelés.

Jellegzetességek, különlegességek szempontjából az utca szabályos L alakú elhelyezkedését említhetjük. Az L alak rövidebb szára még keskenyebb, a behajtás oda is csak a célforgalomnak megengedett. Az elágazásnál jókora beépítetlen területen feléledt a sok esőtől a fű. Az esőtől, amely éppen szaporázni kezdte esési ütemét. Jobb lesz, ha nem ázunk el – gondoltuk, és betértünk a Gasthaus Vendéglőbe.

Brassóit választottunk. A húsleves nem, de ez, úgy hisszük, Tamásinak is ízlett volna.

Varga Gabriella

X
X