Tamási-túránk útvonala egyik forró júliusi hétvégén a Balaton északi, majd a déli partjára vezetett. Balatonfüredi állomásunk után, Tapolcáról visszatérve, a tihanyi levendulaillatból a magyar tenger hullámain át Siófok felé vettük az irányt. Szokás szerint, a felkészülést elősegítendő, kinyitottam az e-térképet, hogy feltérképezzem, a város melyik szegletében húzódik a Tamási Áron utca és milyen hosszú lehet. Vizsgáltam imigyen az e-térképet, s egyszer csak szinte felkiáltottam a gépkocsi hátsó üléséről: „Az utca egyenesen a Balatonba vezet!”
Szilvi barátnőm menten tűnődésbe esett: a kérdés már csak az, mondta, hogy az utca a vízparton vajon magánterületbe torkollik-e, avagy strandba, s ha az utóbbi, akkor fizetős, avagy szabadstrandot találunk-e ott.
Ezen morfondíroztunk, amikor némi útlezárások, emiatt nem kis dugók lassú magunk mögött hagyásával végre megérkeztünk Siófok keleti részébe.
Ráfordultunk a Tamási Áron utcára, végighaladtunk rajta, és akkora szerencsénk volt, hogy a parttól néhány méterre, a büfé melletti fizetős parkolóban épp volt egy szabad hely, oda gyorsan beálltunk, kiszálltunk, léptünk párat a víz felé és az ámulattól szinte szóhoz se jutottunk: gyönyörű szabadstrandon találtuk magunkat a harmincegynéhány fokos hőségben! Nem is teketóriáztunk sokáig: Szilvi barátnőmmel nyomban beléptünk a Tamási Áron utca kövéről a Balaton vizébe!
Utólag tudtuk meg, mégpedig a www.gyorffyarpad.hu portálon lelt kiváló leírásból, hogy a Balaton legnagyobb ingyenes strandján, az Aranyparti szabadstrandon jártunk, amely a Szabadi-Fürdőteleptől majdnem Siófok közepéig húzódik, teljes hossza négy kilométer. A part szélessége pedig a villák, szállodák és a Balaton között 20-30 méter. A terület jellemzően füves, a legtöbb részen nagy fák nyújtanak hűs árnyékot. A kiépített, lépcsős lejárókon megközelíthető vízpartot kisebb közökön, utcákon keresztül lehet megközelíteni a Beszédes József sétányról. Ezeknél a bejáratoknál működnek a büfék, mosdók, vízibicikli- és más vízisporteszköz-kölcsönzők. Néhány helyen kisebb kabinsorokat és értékmegőrzőt is telepítettek. A Tamási Áron utca közelében kialakított mólónál alacsonyabb vízszint idején homokos lídó alakul ki a gyermekek nagy örömére. Ezt a környéket is gondozott pázsit és sok árnyékot adó fa jellemzi. A parkolás a környező utcákban fizetős és természetesen a lehetőségek mennyisége nem aránylik az igényekkel. A helyiek jobban teszik, ha kerékpárral érkeznek, avagy a siófoki autóbuszállomás és a Nyaralótelep között közlekedő 2-es autóbusszal, amelyik az aranyparti nyaralóövezetet járja végig és megáll a Tamási Áron utcánál is.
Örömteli csobbanásunktól felfrissülten nekiálltunk végigjárni a négyszáz méternyi hosszú, csendes, ősfás Tamási Áron utcát, ahol nem nehéz kitalálni, hogy a szálláshelyek jelentették a kínálati többséget. Balaton-Mini-Service, Villa Clara, Kati Panzió, Golden Beach Büfé Magánszállás és más apartmanok ajánlják magukat itt a magyar tenger közvetlen közelében.
Vajon Tamási Áron járt-e valaha Siófokon?
Jó eséllyel itt is megfordult, feltéve, hogy az 1932. szeptember 4–11. között rendezett Balatoni Íróhét keretében részt vett a Szabó Lőrinc vezette siófoki esten. De miről is van itt szó pontosan?
A likebalaton.hu oldalon álló leírás szerint a hivatalos magyar kultúrpolitika 1932 májusában megalakította az Írók Gazdasági Egyesületét (IGE), amelynek „első parlamentje” Pakots József országgyűlési képviselő elnöklésével Balatoni Íróhét formájában szervezett több tavi településen találkozót. Az 1932. szeptember 4. és 11. között zajló eseményt Karafiáth Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter így köszöntötte a Balatoni Íróhét Ünneprendje című kiadványban: „A Balatoni Íróhét, amelyet az Írók Gazdasági Egyesülete rendez, szerencsés találkozóhelye lesz a magyar írói lelkek sok vágyának, sóhajának és panaszának. Magyar íróparlament a Balaton mellett. Tanúságtétel a magyar író rendíthetetlen élniakarásáról!” A Balatoni Íróhét fő témája az írók anyagi és szellemi érdekvédelme volt. A megnyitót – irodalmi bemutatót – szeptember 4-én Veszprémben tartották. Szabó Lőrinc Siófokon vezetett estet és vendégül látták Felvidék és Délvidék magyar alkotóit is. A záróesemények Keszthelyen és Hévízen zajlottak, összekapcsolva a helikoni eredményhirdetéssel. A Keszthelyen készült és a likebalaton.hu oldalán is megtekinthető csoportképen olyan személyiségek láthatók, mint Fenyő László, Ligeti Ernő, Szántó György, Tamási Áronné Holitzer Erzsébet, Szántó Györgyné, Berda József, Fodor József, Pakots József, Supka Géza, Baktay Ervin, József Attila, Tersánszky Józsi Jenő, Tamási Áron, Nagy Lajos és mások.
A keszthelyi záróestre Habsburg Albrecht főherceg is ellátogatott. Az eseményt Tamási Áron a Vadrózsa ágában így örökítette meg (részlet):
„Aki csak számított a magyar irodalmi életben valamit, az mind jelen volt a kongresszuson. Így többek között József Attila is, aki magán a kongresszuson édeskeveset beszélt, de annál többet filozofált és kötekedett a barátaival és ismerőseivel a szabad sétákon. Ezek a szabadtéri séták elég gyakoriak és tekervényesek voltak, mert ami az irodalomra és irodalomelméletre vonatkozott, azok inkább ezeken a sétákon úsztak el a levegőben. A baráti beszélgetések és az eszmélkedések mellett talán a legérdekesebb és emlékezetesebb eseménye a kongresszus ünnepi összejövetele volt. Ezen az összejövetelen mutatkoztunk be kollektív módon a királyi hercegnek, s ezen hangzottak el az irodalmi okfejtések, s ezen történt egy díszvacsora keretei között a királyi herceg köszöntése. Majdnem minden szó, ami a kongresszuson elhangzott, az szokványos irodalmi vélemény volt. Érthető, hogy szabad megnyilvánulások nem is hangzottak el, mert hiszen a jelenlevő királyi herceg előtt, s főleg az ünnepi asztal mellett feszengő egyházi és világi vezetők előtt, nem volt tanácsos ilyen hangon beszélni.
Volt a jelenlevő írók között egy erdélyi önkéntes küldöttség is. Ennek az erdélyi társaságnak magam is tagja voltam. Amikor arra került a sor, hogy valaki közülünk is beszéljen, ezek a tekervényes írók nem hagytak engem békességben, hanem asztal felett és asztal alatt szólásra ösztökéltek. Végre, annak ellenére, hogy nem szeretek és nem szoktam nyilvánosság előtt fecsegni, kötélnek álltam; és szólásra emelkedtem. Beszédem szövege szó szerint benne van a Virrasztás című könyvemben, de hogy ez a beszámoló ne legyen egészen csonka, legfőbb mondanivalóját megismétlem.
– »Mélyen tisztelt Királyi Herceg Úr!«
Amikor kimondtam ezeket a megszólító szavakat, láthatólag az írók megrémültek, mert hiszen az Albrecht rangja nem királyi herceg volt, hanem »Fenséges Úr«. Mindenki azt hitte, hogy most kitör a botrány, és csúnya folt esik a kongresszus tisztelettudásán. Úgy láttam, mintha az írók közül az egyik-másik, s nem is olyan kevesen, félig-meddig az asztal alól a »Fenséges Úr« felé sandított, lesve a hatást. Albrecht azonban, aki a helybéli katolikus főpap és a főispán között ült, az én megszólításom után rögtön följebb emelte a fejét, és úgy nézett rám, hogy vajon ki lehet egy ilyen fiatal író. Én fennakadás nélkül elmondtam, hogy a jelen levő erdélyi írók nevében használom a szót. S elmondottam, hogy az írók java részivel egyetértünk abban a törekvésben, hogy nem vagyunk hívei a sovinizmusnak, a nagytőkének és a nagybirtok rendszerének. Ellenben hívei vagyunk a haladó emberi gondolat ápolásának, a demokratikus önkormányzat kiépítésének és annak a nemzeti érzületnek, amely más népek értékeit is megbecsüli.
Amikor befejeztem a szót, Albrecht tüntető módon fölállt a helyéről, s bár a korábbi szószólókra rá sem hederített, felém nyújtotta a kezét, s egy erős kézszorítással fejezte ki véleményét. A kézfogás után pedig a főispán, a főpap és tisztelt íróbarátaim füle hallatára így szólt:
– A budapesti lakásomon szívesen fogom látni.
– Köszönöm szépen – szóltam a kitüntető meghívásra.
A »meghívás« szavát már nem nagyon lehetett hallani, mert az írók megkönnyebbültek; az elmondott véleményemnek annyira örültek, hogy harsány tapsviharba törtek ki.
A kongresszusi díszebéd után, mely kóborló sétával és fürdéssel folytatódott, sokan elhalmoztak kedvességükkel. S olyan vélekedés is hangzott el, hogy ezek az erdélyiek jó barátságban vannak a maguk árnyékával. Ha ebből igaz volt valami, akkor részemről nem bátorság volt, hanem annak az erdélyi szellemiségnek gyenge szellője, amely Erdély történetében majdnem mindig fújdogált.”
Amint azt túránk balatonfüredi állomásánál jeleztük, amikor Tamási Áron már Magyarországon élt, Lipták Gábor és felesége, Gyapai Piroska balatonfüredi nyaralójában is többször vendégeskedett. A házaspár otthonát akkoriban irodalmi szalonként is emlegették, különösen kedves és jeles helyszíne volt ugyanis a második világháború utáni írónemzedék nyaralásainak. A hosszú évtizedek alatt mások mellett megfordult itt Boldizsár Iván, Déry Tibor, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Németh László, Örkény István, Passuth László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Weöres Sándor. A Lipták-ház kedélyessége, szabad szellemiséget árasztó atmoszférája festőket, színészeket egyaránt vonzott – írja a culture.hu.
S hogy Tamási Áron a Lipták-házon kívül a Szigligeti Alkotóházban is megfordult, azt a Petőfi Irodalmi Múzeum Balatoni nyár – Írófényképek az 1950-es, 60-as, 70-es években című, 2018-as tárlatából is tudhatjuk, ahol kiegészítő érdekességképpen az író szandálját is kiállították. A gyűjtemény és az annak anyagából készült kötet pedig az íróról igazi fényképritkaságokat rejt, amelyek jelzik: Tamási Áron nyaraitól nem állt távol a magyar tenger!
Varga Gabriella
