Kétszáz méter múlva forduljon balra. Száz méter múlva forduljon balra. Forduljon balra. Forduljon balra. Újratervezés…
Először azt hittük, figyelmetlenek voltunk – tehát visszafordultunk. És jöttünk megint.
Forduljon balra…
Amikor már hatodszor vagy nyolcadszor haladtunk végig Budakeszin a Kert utcán, s már a környékbeli, város- és erdőszéli, aszfaltozatlan, inkább sikátorokat, mint utcákat is végigautóztuk párszor oda és vissza, rá kellett jönnünk, hogy ahol balra akart fordítani minket már vagy tízszer a navigációs rendszer, ott s még annak a közelében sem nyílik semmilyen utca.
Pedig ez a GPS legalább tudta, hogy létezik Budakeszin Tamási Áron utca, nem úgy, mint a másik, meg a harmadik, amelyiknek ilyen nevű közterületről még csak tudomása sem volt.
Ilyenkor van szükség egy kis leleményre, fantáziára, hogy ha már ennyi ideje körözünk itt, akkor legalább egy esélyünk még legyen a budakeszi Tamási Áron utca megtalálására.
A lelemény pedig így szólt: vezettessük el magunkat a GPS-szel egy a vélt vagy valós Tamási utcához közeli, nagyobb utcába! Így indultunk hát el az Avar utca felé, s annak a közelében megint kérdezősködtünk, megint mindhiába, aztán egy olyan, erdő melletti, földúti ponton, ahonnan gépkocsival már nemigen lehetett továbbmenni, megállítottuk és bezártuk személygépjárművünket. A technika irányításával immáron gyalog folytattuk tovább utunkat. Mégpedig az elején lefelé lejtő, majd sík-simán folytatódó utunkat a fák között, ahol dús növényzet, vadon igen, lakóépület azonban nem volt. Mintha egy turistaúton vagy erdei tanösvényen lépdelnénk, vagy a Mária-úton zarándokolnánk. Haladtunk előre, valamennyire még reménykedve, de egyre reményvesztettebben Gábor és én ott a rengetegben, amikor is a GPS megszólalt és megnyugtatott bennünket: „Megérkezett úticéljához” – vagyis a Tamási Áron utcába.
Ezt nem nagyon akartuk elhinni, ezért továbbmentünk. Felfedeztük a környéket, a merőleges és a párhuzamos, hasonlóan erdőközepi, de egyik-másik esetben valamivel lakottabb utcákat, majd visszaindultunk az autó felé. Most először, annyi kóborlás, annyi keresgélés után mégis dolgunkvégezetlenül kell elhagynunk a helyszínt, gondoltuk magunkban – s szó mi szó, ez a tudat nem derített jókedvre bennünket.
Csupán a finom-finom erdőillatú levegőben és a madarak csodás énekében nyertünk némi vigasztalódást.
Ballagtunk tovább szótlanul, ezúttal fölfelé a rövid emelkedőn, fel is kapaszkodtunk rajta, ráfordultunk a Basa utcára, s hát Gábor kolléga nem jobbra indul az autója felé, hanem balra, a házak felé. Nézek, mi több, kiáltok utána, hogy nem arra állunk, hanem erre, s hát mit látok, Gábor kolléga elindul egy porta kapuja felé, és hallom, hogy beszélgetni kezd valakikkel.
Az ott lakó fiatal házaspár – ők először a (korábban) megkérdezett sok-sok, a városnak ebben a térségében lakó és dolgozó ember közül – tudták, hogy hol van a Tamási Áron utca s el is jöttek azt megmutatni nekünk.
Mindössze pár lépést kellett így együtt megtennünk, a Tamási Áron utca ugyanis az volt, amelyet mi már, hitetlenül ugyan, de az imént az elejétől a végéig végigjártunk.
Útbaigazítóink széthúzták a sűrű bozótot, s láss csodát, immár az utca nevét jelző tábla is felbukkant a bozót ágai között!
Újjászülettünk.
A település külterületén, karnyújtásnyira a Mária-szurdoktól és különösen a sziklás Mária-kegyhelytől, a Makkosmária (Máriamakk) elnevezésű városrész déli szélén, a Nagyszénászug városrésztől északra, természetvédelmi terület szomszédságában húzódik Budakeszi Tamási Áron utcája. Makkosmária Budakeszi délkeleti településrésze, néhány házból, gazdasági épületből és az 1730-as években épült, híres barokk stílusú kegytemplomból áll. Ezt a Budakeszi városmagjától délre elhelyezkedő területet annak idején nem lakóterületnek jelölték ki, a ’60-as és a ’80-as évek között üdülőterületeket mértek ki itt, főként a fővárosi lakosok számára. Az úgynevezett hobbitelkekre azonban egyre többen költöztek ki a rendszerváltozást követően, s a nyaralóházak téliesítésével továbbnőtt az állandó jelleggel itt lakók száma. Sok helyen az építési szabályokat sem tartották be, azonban később fennmaradási engedélyt kaphattak a már felépült épületek. A tölgyes erdős környezet valóban tiszta, friss levegőjű, csendes menedéket kínál a város zajától eltávolodni szándékozóknak, s rácsodálkozhatnak a természet csodáira az erre kirándulók is.
Budakeszi egyébként is élénk kirándulóturizmussal rendelkezik, és éppen a Vadaspark, Makkosmária és a környező erdőségek vonzzák a legtöbb kirándulni vágyót hétvégente. „Egy csöppnyi vadon a főváros határában”, „Elvarázsolt világ karnyújtásnyira a belvárostól” – ilyen és ehhez hasonló címekkel találunk a környéket meglátogatásra ajánló cikkeket a világhálón.
Makkosmária egy legenda szerint arról kapta a nevét, hogy az itt álló kisebb kápolna a török dúlás idején elpusztult és a benne őrzött Szűz Mária-képet a környékbeliek egy tölgyfa törzsére akasztva őrizték. A ma itt található Mária-kép az eredeti festmény másolata. A rét szélén épült trinitárius templomot 1748-ban alapították. Az Angyalok királynéja-templom nem csupán műemlék, hanem mind a mai napig vasárnapi szentmisék, egyházi esküvők és keresztelők helyszíne. A Székesfehérvári Egyházmegye egyik búcsújáróhelye.
A makkosmáriai templom közelében egy szurdok mélyén egy másik Mária-kegyhely is megbújik. A Magyar Természetjáró Szövetség leírása szerint a körülbelül egy kilométer hosszú, vízvájta völgy alsó, kiszélesedő részén magányos sziklaalakzat hívja fel magára a figyelmet. A Mária-szikla mohos oldalán Mária-kép, keresztek és egyéb kegytárgyak mutatják az arra járónak, hogy egy kegyhelyhez érkezett. A kettéhasadt szikla alatt egy kis barlang is volt az 1950-es évekig, amit azonban berobbantottak. Akkortájt mindent igyekeztek megtenni, hogy feledtessék a kegyhelyet: a térképeken Meteor-szurdokként kellett keresni a völgyet, és több forrás szerint még egy dögkutat is ástak a közelben. Ma a békés völgyben egy kis pihenőhely – asztal két paddal – is várja a kirándulókat a sziklával szemben.
Makkosmária, Máriamakk, Mária-szurdok, Mária-szikla, Angyalok királynéja-templom… és a Tamási Áron utcára is a Boldogasszony sétány merőleges, mert 339/2012. (VI. 28.) számú önkormányzati határozatávalBudakeszi Város képviselő-testülete a 2092 Budakeszi 4405. hrsz-ú Bég utca megnevezésű közterületet Boldogasszony sétánnyá nevezte át.
Ja, és itt halad el valóban, a szurdokon keresztül, a Törökvész utcán és az Erdőalja utcán végig a Mária-út is…
Erről jut eszünkbe: vizsgáltuk-e már Tamási Áron hitvilágát, mit tudunk a vallásosságáról? Erre adja meg inkább ő maga a pontos feleletet: „A Tamási család 1602 óta itt lakik ebben a faluban (Farkaslakán – a szerk.) s azelőtt is Udvarhely megyében lakott. Minden tagja székely volt és katolikus, világi nyelven: küszködő és hívő.” „Igen, a születés nemcsak érdekes, hanem jellemző is: sok mindent megmagyaráz… Az én őseim, ameddig nyomon lehet követni, apai és anyai ágon egyaránt mindig székelyek voltak és katolikusok. Néha már szinte a függetlenségem rovására megy, annyira írásaimban érzem őket: székelységüket s különösen mély katolikus voltukat.” „Magamat jó katolikusnak gondolom, s így indokolt esetben egyház- és vallásvédelemre hajlamos vagyok, de a jámborság és a szeretet akkor is megakadályozna abban, hogy katolikushoz és emberhez egyaránt méltatlan hangot használjak.”
Lassan búcsút veszünk Budakeszitől.
„…Ó Atyaistennek kedves szép leánya, Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája: nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra, anyai palástod fordítsd oltalmunkra! Sírnak és zokognak árváknak szívei, hazánk pusztulásán összetört lelkei. Jézus fiad előtt hajts térdet érettünk, mert ha nem cselekszel, egy lábig elveszünk!…”
A Makkosmáriáról hazafelé vezető úton mi más is járhatna az ember fejében…
Varga Gabriella
