
Húsvéti díszek a kapukon. Sok kerítésen, házfalon két utcatábla is jelzi: Maxim Gorkij helyett ma már Tamási Áron utcába kanyarodik, aki itt lakik, ide jön vendégségbe vagy csak nézelődik.
A csinos épületek lakói nem sokáig tűrik a nézelődést. Az egyik ház ablakából kérdezik is, mi járatban vagyok, tudnak-e segíteni. Úgy emlékeznek, 2015 óta viseli az utca Tamási Áron nevét. A helyi önkormányzat elhatározta, hogy ebben a városban nem lehet utcát elnevezni azokról, akiknek bármi közük is volt a kommunista párthoz. „Maxim Gorkijról sem tudtak sokat, Tamási Áronról sem többet. A boltos megkérdezte, amikor számlát írt, hogy y-nal vagy i-vel végződik az utcám neve” – magyarázza egy fiatal nő. Egy szakállas úr mesélni kezdi, hogy járt Farkaslakán huszonhárom évvel ezelőtt, és még Tamási Áron idős húgával, Erzsébet nénivel is találkozott. Aztán elnézést kér, hogy csak ennyit mondhat, de rengeteg dolga van ma még.
Az egyik utcácskából a Dunára látni. Aki hiányolná az utcanevekből az orosz irodalom jeles képviselőit, Tolsztoj közt és Puskin közt is dokumentálhat. Csak néhány lépés egy kissé meredek utcán a Duna-part. Nem kísérletezek vele.

Egy csodálatos székelykapunál fiatalember tüsténkedik a kukával. Elárulja, székelyek lakják a házat, de már húzza is be az ajtót. Valószínűleg ő is a családhoz tartozik. Feleslegesen nem sokat beszélnek. A lényeg úgyis a kapura van írva: Isten hozott! Aki barát, be is térhet hozzájuk, aki nem, az is gyönyörködhet a hosszú fakerítésben, a takaros kapuban és a hatalmas kocsibejáróban, ami szintén csodálatos alkotás.
Mintha egy szeletke Erdélyt csempésztek volna a gödi Tamási Áron utcába.
Horváth Gábor Miklós