Menü Bezárás

Alma mater, az ember műhelye

Ha jól számoltam, a Kárpát-medencében nyolc iskola viseli Tamási Áron nevét, négy Magyarországon és négy Erdélyben, a következő településeken: Budapest-Hegyvidék (tizenkettedik kerület), Ajak, Pétervására, Kisláng, Bors, Farkaslaka, Szentegyháza és Székelyudvarhely. Múltját tekintve alighanem az utóbbi a legrégibb: idén, az emlékévben 429 esztendős. Több mint egy évszázada emelt főépületét a város homlokának is szokták nevezni: a Szent Miklós-hegyen áll, bármilyen irányból érkezünk a városba, a látványa odavonzza a tekintetet. Milyen impozáns, milyen tekintélyt parancsoló! S milyen jó látni benne a főépület felszentelője, Székhelyi Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök szobrát, akiről hajlamosak vagyunk mostanában megfeledkezni. Pedig főpásztorként a legnagyobb figyelmet az oktatásnak és a nevelésnek ő szentelte, magánvagyonából, papi és püspöki jövedelméből az iskolákat támogatta, rászorulóknak tanulmányi segélyeket osztott. Neki köszönhető a katolikus közszellem akkori megerősödése és a diákok nevelésének megújulása. Ezt az új iskolaépületet is ő áldotta meg 1910. november 20-án.

***

A Tamási-jelenség kutatója

A 75 éves Lőrincz József 1990 és 2011 között, nyugdíjba vonulásáig volt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium magyar nyelv- és irodalom szakos tanára. A költő, közíró, néprajzos és irodalomtörténész fő kutatási területe a folklórpedagógia mellett Tamási Áron élete és pályája. Munkáiban a Tamási-jelenség több új vonatkozását tárgyalta. Többek között olyan, a székely író alkotásaiban jelenlévő ősképekre hívja fel a figyelmet, amelyek a nyelvezet, észjárás miatt többnyire regionálisnak bélyegzett életművet egyetemessé avatják. A Tamási-művek csomópontjaiba helyezett bölcs mondásokra, szentenciákra is felfigyel, amelyek által az író népről, nemzetről, szülőföldről, erkölcsről, művészetről vall, és amelyek által „egy derűs, bizakodó közép-kelet-európai létértelmezést ismerhetünk meg”. Ahogy egyik könyvének elemzője megjegyzi, Lőrincz József „…jól ismeri Tamási életművét, kellő alázattal, ugyanakkor igazi filológusi pontossággal és minuciózussággal kezeli a témát.” Aprólékos ténygyűjtő és -feltáró munkával még azt is dekódolja, amit a Szervátiuszok senkinek se mondtak-mondhattak el, de belevésték a farkaslaki Tamási-emlékkőbe. Amint Sárközi Csaba A kiáltó kő című írásában megállapítja (Átalvető, 2006. június, 28–29.), Lőrincz József kézen fogva vezet körbe bennünket könyvében, hogy megértsük a kő titkait. A kutató tanárnak öt Tamási Áron-tárgyú kötete jelent meg: Tamási Áron hazatérése (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2000); Tamási Áron hazatérése. Mikrofilológiai közelítések; 2. jav. kiad. (Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2002); Kőbe faragott remény. A farkaslaki Tamási-emlékkőről (A szerző kiadásában, Székelyudvarhely, 2005); Kellő igék, megtartó gondolatok. Szentenciák, vallomások Tamási Árontól (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2007); Idő a humorra. Anekdoták Tamási Áronról (Gyűjtötte és átdolgozta Lőrincz József. Udvarhelyszék Kulturális Egyesület–Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Székelyudvarhely, 2010).

Aktív évei alatt, húsz éven keresztül a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban a névadó író születése évfordulójának ünnepségeit is rendre ő szervezte.

És ő vezetett körbe bennünket az iskola bentlakásában és a főépületben, amikor az emlékév nyarán Székelyudvarhelyen jártunk.

„Tamási ideje alatt Udvarhelynek tízezer lakosa volt, ma harmincötezren lakják a várost” – kezdte ismereteink szélesítését a tanár úr. Tamási Áront az otthonkeresés írójának, a szülőföld írójának nevezte, aki gimnáziumi éveitől kezdve elkerült a szülőfalujából – márpedig az embernek fontossá válik az, amit elveszít és ez őrá különösen is igaz volt, magyarázta Lőrincz József. Tamási 25 könyvéről szólva azt emelte ki, hogy az író meg tudta újítani a különböző irodalmi műfajokat. A műveiben szereplő ősképek, archetípusok egyetemes jelleget kölcsönöznek írásainak. „Egyetemes perspektívába tudta helyezni mondanivalóját” – állapította meg Lőrincz József. Felhívta a figyelmünket arra is, hogy Tamási számos bölcs mondást szórt el a műveiben, több mint négyszáz ilyen szentencia található az írásaiban.

„Örülünk az emlékévnek, mert a személye körül a víz még inkább gyűrűzni kezd” – tette hozzá igazán kivételes idegenvezetőnk Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnáziumban.

***

Egy gimnázium közel négy és fél évszázada

Az intézmény nagysága és jelentősége okán is érdemes visszalépni 429 évet az időben, az iskola saját leírását véve alapul. E szerint a székelyudvarhelyi gimnáziumot a tudományok művelését és a kegyesség gyakorlását hirdető jezsuiták alapították 1593-ban. Első alapítóként Vásárhelyi Gergely szerzetest, a rend egyik legképzettebb magyar tagját tartja számon a hagyomány. Kezdetben a római katolikus plébánia egy-két helyiségét használták oktatási célokra. A XVI. század végén kialakult bizonytalan helyzet miatt a gimnáziumban megszűnt az oktató-nevelői tevékenység; a jezsuita rendnek 1651-ben sikerült újjászerveznie a székelyudvarhelyi rendházat és ekkor újraindították az oktatást is a gimnáziumban. Ilyen értelemben az iskola második alapítója a barokk hitvitázó irodalom jeles képviselője, Sámbár Mátyás jezsuita pap volt. Ugyancsak ő kezdeményezte a gimnázium első önálló épülete és a Fiúnevelde, az alapítványos tanulók internátusa, vagy ahogy még nevezték, a Táplálda építését. Ez 1735-ban készült el, és 1909-es lebontásáig állt.

A jezsuita iskola különálló épületét, a Tanodát az 1660-as években építették. Egyemeletes épület volt, nyolc tanteremmel és egy pedellusi lakással. Zsindellyel fedték be, középen kis toronnyal díszítették. A plébániával egy fedeles feljáró, az úgynevezett jezsuita lépcső kötötte össze.

A jezsuiták 1773-ig, a rend feloszlatásáig vezették a gimnáziumot. Az iskola fenntartója ettől kezdve az 1948-as államosításig a Római Katolikus Egyház, illetve a Római Katolikus Státus volt.

Helyszűke miatt 1871-ben felépítették az Iskola utcai Póttanodát, amelyben három tanterem kapott helyet. Az újabb iskolaépületet (a mai bentlakást) 1890-ben kezdték el építeni és 1892-ben adták át; építéséhez az Erdélyi Római Katolikus Státus 100 ezer forintot meghaladó költségén kívül az udvarhelyi katolikus falvak járultak hozzá. A pléhlemezzel fedett, neoklasszikus épületben 24 szoba, 8 tanterem szertárokkal, 2 tanári, könyvtár, tanácskozóterem, igazgatói szállás 4 szobával, tornahelyiség és díszterem kapott helyet. A régi Tanodát és a Fiúneveldét 1909-ben lebontották, utóbbi helyén épült a magyar állam és a Római Katolikus Státus költségén 1909−1910 között a háromemeletes, impozáns iskolaépület, amely tornateremmel és igazgatói lakással is rendelkezett. Pápai Sándort, a kor neves építőmesterét bízták meg az eklektikus-szecessziós stílusú épület kivitelezésével. Az új iskolaépületet Gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi római katolikus püspök szentelte 1910. november 20-án.

A két világháború közötti időszak nehéz próbatételek elé állította a kisebbségi sorba került magyarság iskoláit. Miután a gimnáziumot fenntartó Római Katolikus Státus elveszítette anyagi forrásainak nagy részét, az iskola véndiákjai segélyező egyesületet hoztak létre fenntartásának támogatására. 1940 és 1944 között a gimnázium felvette egykori neves tanítványa, Baróti Szabó Dávid költő és nyelvújító, jezsuita, később világi pap és tanár nevét. Az intézmény reményekkel tele, az anyaországi iskolákkal testvérkapcsolatokat kialakítva folytatta tevékenységét.

A második világháború után, 1948-ban az egyházi iskolákat államosították, megkezdődött a kisebbségben élő magyarság kultúrájának, intézményeinek a lassú elsorvasztása, felszámolása. A megszorító intézkedések lépésről lépésre építették le a magyar intézményrendszert. A székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium nevét az Oktatásügyi Minisztérium az 1948. január 9-i rendeletével Magyar Tannyelvű Elméleti Líceummá változtatta. A név 1958-ban a román kommunista vezető után Dr. Petru Groza Líceumra módosult és 1990-ig az is maradt. A kommunista vezetés iskolákat egyesített, így kerültek a magyar gimnáziumba román tannyelvű osztályok és így vált egyre nehezebbé a kisebbségi sorban élő szellemi elit képzése. 1960 és 1977 között a gimnázium reál-humán, 1977-től 1984-ig matematika-fizika profilú líceumként működött. 1984-ben ipari líceummá nyilvánították. A megszorító intézkedések következtében az 1985/1986-os tanévben a matematika-fizika profilú kezdőosztályok már román tannyelven indultak. A kommunista román állam célja egyértelműen a magyar nemzeti kisebbség teljes felszámolása, asszimilálása volt.

Ennek a folyamatnak az 1989. december végi politikai fordulat vetett valamennyire véget. Az iskola 1990-ben felvette egykori diákja, Tamási Áron nevét. Ma a hivatalos megnevezése Tamási Áron Elméleti Líceum, de magyarul a Tamási Áron Gimnázium nevet használják. A neves székely-magyar írónak a Szabó János szobrász által megmintázott mellszobrát az iskola 400 éves évfordulóján rendezett emlékünnepségen leplezte le Molnos Lajos véndiák és költő, a szobrot Kovács Sándor főesperes áldotta meg. „1993. május 29-től tehát szobor őrzi Tamási Áron emlékét Székelyudvarhelyen a Szent Miklós-hegyen. Ott áll a templom és az iskola között most már örökké, tekintete, mint madár röpte, bejárja a Szejkén, Baknyán át vezető utat, melynek porát diákkorában Farkaslakáig és vissza annyiszor taposta. Áll a szobor, templom és iskola, nép és értelmiség, nép és szellemiség kapcsolatát hirdetve” – írja Gábor Dénes a Művelődés 1993 augusztusi számában.

A politikai fordulat utáni években az iskola élete is átszerveződött, ismét csak magyar tannyelvű elméleti osztályokat hoztak létre és évfolyamonként egy római katolikus osztály is beindult. Ezekből az osztályokból 1999-ben alakult meg a Baróti Szabó Dávid Római Katolikus Iskolaközpont; az igazgatóságra a katolikus egyház Laczkó György geológia–földrajz szakos tanárt kérte fel. 2000-ben a Dr. Imre Domokos Egészségügyi Líceumot beolvasztották a Katolikus Iskolába. Az intézmény átvette a régi Római Katolikus Leánynevelő Intézet (Zárda) épületét, amely 1879–1880-ben épült. Hogy egy fedél alatt egy intézmény működjön, 2001 őszén a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontot is egybeolvasztották a Tamási Áron Gimnáziummal, utóbbiban megtartva a római katolikus osztályokat és az egészségügyi általános asszisztensképzést is. Így egyértelművé vált, hogy a Tamási Áron Gimnázium a régi Római Katolikus Főgimnázium jogutódja.

A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek 2004-ben visszaszolgáltatták a három ingatlant: a gimnázium Szent Miklós-hegyi főépületét, a Márton Áron téri régi iskolaépületet, amely ma bentlakás, és az Iskola utcai régi zárdát, a mai elemi és általános iskolai épületet. Ebben a három épületben működik ma a Tamási Áron Gimnázium. Mindhárom épületet műemléképületként tartják nyilván Hargita megye hivatalos jegyzékében. Az épületek a Kolozsvár székhelyű, 1990-ben újraindított Római Katolikus Státus Alapítvány kezelésébe kerültek, amelynek világi kuratóriumi tagja a gimnázium jelenlegi igazgatója, Laczkó György.

A 2021/2022-es tanévben az iskola 834 diákot nevelt. Több mint 50 pedagógusának többsége I-es fokozattal rendelkező, tapasztalt tanár. Munkájukat dicsérik a kiváló eredmények, amelyeket a tanulók tantárgyversenyeken, érettségin és a továbbtanulásban elérnek. (2021-ben például ebből az iskolából került ki a két legeredményesebb Hargita megyei magyar érettségiző, mégpedig egy ikerpár: Geréb Fanni 9,72, Geréb Janka pedig 9,68-as átlagot ért el. Ha minden igaz, azóta mindketten orvosnak tanulnak.)

Az intézmény jövőképét a nevelőtestület így fogalmazta meg: „Iskolánk legyen az a hely, ahol tanulóink számára olyan tudáshalmazt és lelki-érzelmi alapot nyújtunk, amelyek által minden diák megtalálhatja saját életútját.” Küldetésük pedig így hangzik: „Diákjainkat a sikeres vizsgákra való felkészítés mellett az életre is neveljük. Törekszünk tanulóink szellemi, lelki, erkölcsi és érzelmi intelligenciájának fejlesztésére. Székelyudvarhely környékének fiataljait katolikus szellemiségben kívánjuk nevelni.”

Székelyudvarhely legimpozánsabb, legszebb szecessziós épületét Magyarország Kormánya segítségével nemrég teljeskörűen felújították. Ma színben és pompában megújulva, méltóságteljesen áll a hegyen, angyalok őrzik rajta a magyar címert, alatta a Róm. Kath. Főgimnázium felirattal.

Az iskola egykori híres tanítványai között mások mellett olyan jeles személyiségeket találunk, mint Zöld Péter történetíró, lelkész, a madéfalvi székely ellenállás hőse; Keserű Mózes püspök apát-kanonok, csillagász; Orbán Balázs író, néprajzi gyűjtő; Demeter Endre prépost; Boros Fortunát egyháztörténész; Kadicsfalvi Török Ferenc templomépítő pap; Tomcsa Sándor író, karikaturista; Tompa Miklós színigazgató, rendező; Szemlér Ferenc költő; Nyirő József író – és Tamási Áron.

***

Tamási Áron nyolc évig volt a gimnázium diákja

A Tamás(i) családban tizenegy gyermek született, de közülük csupán öten érték meg a felnőttkort: Anna, Gáspár, Ágnes, Erzsébet és Áron. Az öt gyermek közül Gáspárra várt volna a magasabb iskoláztatás útja, de az Áronnal történt baleset – kilencéves korában egy pisztoly szerencsétlen elsülése miatt elvesztette a bal hüvelykujját – felülírta az eredeti elképzeléseket. Bal kezének fogyatékossága miatt a Gáspárnál hét évvel idősebb Áront alkalmatlannak tartották a mezei munkára – bár ő ebben is jeleskedett, volt idő, amikor a legjobb kaszások közé tartozott –, így ő lett az, aki az iskolapadban maradt. Tamási így ír a pillanatról amikor megtudja, hogy a székelyudvarhelyi Katolikus Főgimnázium lesz élete következő állomása: „Amikor ezt megmondták nekem, mindenki reám nézett, hogy vajon én mit szólok a nagy dologhoz. Engemet azonban olyan furcsa pezsdület öntött el, hogy hamarjában nem tudtam szólni semmit. Csak a szemem pillangózott ide és oda. Aztán elnevettem magam. S ebből már tudhatták, hogy kedvem van elmenni oda, ahol a betűk szántóföldjei terülnek el és a megsegítő tudomány tarka mezői.”

„Mekkora szerencséje az irodalomnak, hogy az a puska így sült volt el s efféle bajt okozott. Másként hiába állt volna a farkaslaki legényke számára azon a domboldalon a hívogató öreg gimnázium” – írja Beke György.

Tamásinak falusi gyermekként nehéz volt a városi gimnáziumba beilleszkednie, az ősi iskola szigorú rendjét sem volt könnyű megszoknia. Az első időkben a tanulás sem ment neki igazán jól, egy alkalommal még haza is szökött. De idővel felzárkózott, amint teltek az évek, tanulmányi eredményeivel a legjobbak között találta magát. Molnár Jenőt idézve: „Áron az első osztályban erősen megbicsaklott. Csak úgy hullottak az intők. Év végére sokat igazodott. Második osztályban felverekedte magát úgy, hogy alapítványt kérhetett, amit harmadikra meg is kapott. […] a szűkszavú, de játékban, tréfában jól derülő fiú aztán nem esett a jeles alá.” Szász István Tas Az udvarhelyi gimnazista című írásában azt is lejegyzi, hogy a 16 éves ifjú már érezhetően tudatosan készült az életre és a IV. gimnáziumi évben színjelesen végzett. Utóbb csak mennyiségtanból kapott gyengébb jegyet, a számok világával barátkozott nehezebben, s ki sejthette akkor, hogy életének egy szakaszában éppen banktisztviselőként keresi majd kenyerét itthon és Amerikában is.

Írói szárnybontogatására az író maga így emlékszik vissza: „…írói becsvágy vagy gondolat még az udvarhelyi gimnáziumban sem környékezett meg, pedig csalóka volt az odavaló iskolai szellem, melynek hőseit költők és írók vezették. Csalóka és rózsaszínű volt. Mesének tűnt fel benne a költő élete, amit tanulni és tudni kellett. Különösnek is találtam akkor, hogy a mesébe nem szőhettük belé a mi székely életünknek és a magunk képzeletének megnyugtató fordulatait, hanem mindig egyformán kellett azt tudtul venni, szigorú számokkal és pontos adatokkal. S mivel különösnek találtam, nem is tudtam a legpontosabban alkalmazkodni a szabályhoz. […] az önképzőkör és a magyardolgozatok is rejtegettek csábításokat, főleg a magyardolgozatok, melyeket elég nekibúsulással igyekeztem magam is megcsinálni. Néha olyan sikerrel tettem ezt, hogy váratlanul lepett meg engemet is az eredmény. Egy ízben például »Esztergom megvételéről« olyan dolgozatot róttam össze, hogy a tanár a pódiumról olvasatta fel velem az osztály előtt: s később is írtam A világháború és én címen olyant, hogy az igazgató véleménye szerint a szerzőségem kétségesnek látszott. Tetszett nekem, amikor a »mintát« felolvashattam a pódiumról, hiszen a tekintélyemnek valóságos áldás volt az: s még jobban tetszett az a dicséret, hogy olyan jót én nem is írhattam, mint amilyent írtam” (Emlékezés).

A fentebb bemutatott Lőrincz Józsefnek eredeti kutatásai alapján számos tévhitet sikerült eloszlatnia az íróval kapcsolatban, főleg ami a székelyudvarhelyi diákéveit illeti. Ennek megítéléséhez az elemzők a Szűzmáriás királyfi című munkáját vették alapul, amelynek hősét kizárták a gimnáziumból, hazakerült falura. Izsák József 1969-ben megjelent könyve szerint Tamási rosszul érezte magát Udvarhelyen, és Z. Szalay Sándor újabb monográfiája (Hit a harcban, remény a bajban, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1991) is azt tartalmazta, hogy az iskola lehetetlenné tette a Farkaslakáról jött diák irodalmi képességeinek érvényesülését. Lőrincz József mindezt cáfolja, és bebizonyítja, hogy Tamási Áron valójában jól érezte magát a székelyudvarhelyi gimnáziumban, itt jegyezte el magát az irodalommal. Tandíjmentességet kapott, és a Király Lajos-féle alapítvány is pénzjutalomban részesítette mint olyan diákot, „aki magyarosan ír és jó magyar dolgozatokat készít”.

Édesapja az iskolai szünetek idején megkülönböztetés nélkül tette ki a mezei munka megpróbáltatásainak Áront és ő állta a sarat. Erről így ír: „Valójában akkor tanultam meg, tizenöt éves karral és derékkal, a kaszálás munkáját, amiben aztán mester is lettem hamarosan. Jó hírem úgy bejárta a falut, hogy a nyár dereka felé már nemcsak a rokonok istenkedtek nekem, hogy segítsem meg őket a kaszálásban, hanem idegenek is kezdettek jövögetni jó pénzt ígérve.”

A hatodik gimnáziumi évben a harisnyaviseletet a kor városias öltözetére cserélte és ebben is jól érezte magát. Cs. Nagy Ibolya a könyvében Molnár Jenőt idézi: „A szép barna ruha úgy állt rajta, mintha mindig ilyent viselt volna. Hozzávaló szép nyakkendő […]”  Kedves tanára, Embery Árpád (táti) jegyzi meg: »Magának igen jó szépérzéke van!«”

A VII. és VIII. gimnáziumi osztályt – írja Szász István Tas – a háború miatt már magántanulóként végezte; az osztályából csak hatan maradtak rendes nyilvános tanulónak. A hadiérettségire 1917-ben a katonaságból tért haza rövid szabadságra – a háborúval pedig új fejezet kezdődött az életében.

***

Tisztelet a névadónak napjainkban

Amikor itt járok, nyár van, már tanítási szünet. Nem zsongtatja-zsibongtatja a patinás épület folyosóit kedves arcú székely diákok serege. Elidőzöm a „Dr. Petru Groza Líceum” egyik, 1979. évi érettségitablója előtt – hát igen, itt minden tégladarab félévezredes történelmet őriz… Visszakanyarodom a mába, amikor immár a Tamási Áron Gimnázium tablóit nézem.

Nagy Zoltán, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola hittantanára, a gimnázium egykori tanulója így mesél az itt eltöltött diákéveiről: „A ’80-as évek közepén nagyon nagy megtiszteltetést jelentett a Gimiben tanulni. Én is sokat imádkoztam, hogy legyen meg a Jóisten akarata, és ha jónak látja, nyolcadik végeztével én is bejuthassak az iskolába. Minden tőlem telhetőt megtettem és ráhagyatkozva ’83 szeptemberétől a nagy elődök nyomdokaiba léphettem. A tanáraink mindent megtettek, hogy érvényesülhessünk az akkori kommunista rendszerben. Magyar iskola volt, mégis sikerült úgy felkészíteniük bennünket, hogy a kötelező román nyelvű felvételin a 40 osztálytársból első próbálkozásra 36-nak sikerült a különböző egyetemekre való bejutásunk. Ez országos szinten is kiemelkedő eredményt jelentett. A tanáraink büszkék voltak ránk, és mi is arra, hogy ennek az iskolának a növendékei lehettünk.”

Amikor Horváth Enikő, a Kós Károly Szakközépiskola bentlakásának nevelőnője felvételizett ide, 1988-ban, még szintén Dr. Petru Groza Líceumnak hívták az iskolát. Az ott eltöltött két évre Enikő így emlékszik vissza: „Akkoriban matematika, mechanika és textilipari profilok voltak. Nagyon örültem, hogy gimis diák lehettem – talán azért is, mert az iskola a Szent Miklós-plébániatemplom szomszédságában található. Kisiskoláskoromban mindig kíváncsi voltam, milyen lehet belülről az a szép épület. Ajándék, hogy a Szent Miklós-hegy látványa fogad, a templommal és a gimnáziummal, amikor bárhonnan hazaérkezem. Jó emlékeim vannak, nagyon szerettem oda járni. Soha nem fogom elfelejteni a tanárokat és volt diáktársaimat, akiktől rengeteg szép emléket kaptam. Tanáraink mindig biztattak, versenyre vittek, támogattak, törődtek velünk. Az itt eltöltött évek alatt tanultuk meg, hogy bárhol vagyunk is, álljuk meg a helyünket. Tizedikes voltam, amikor megváltozott az iskola neve. Emlékszem, a diákok szavazattal dönthettek, ki legyen az iskola névadója: Baróti Szabó Dávid vagy Tamási Áron. Most is büszkeség tölt el, hogy a mi időnkben kereszteltük meg az iskolát.”

Nagy Zoltán és Horváth Enikő mintha Szemlér Ferenc költő sorait idézné az Udvarhelyi iskolámhoz című versből, amelyben a másik valahai diák így emlékezik meg egykori tanárairól:

Ezek az eltűnt oktatók neveltek
s nevelnek egyre még.
Szavukat máig őrzi lelked,
ha felednéd is egy s másuk nevét.
De ők adták az intést, oktatást
holt ajkukkal, ám halhatatlanul,
s bár hallottál szót annyi mást,
szíved ma is tőlük tanul.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium ma is tisztelettel ápolja névadója emlékét. Évente megemlékeznek iskolájukban az író születési és halálévfordulójáról, Farkaslakára is rendszeresen kijárnak koszorúzni. A Tamási Áron Diák Ifjúsági Szövetség (TADISZ) is minden évben megszervezi a Tamási Napok rendezvénysorozatot vetélkedőkkel, sporteseményekkel és más programokkal. Csupán az elmúlt esztendőkből szemezgetve: az iskola a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesülettel közösen 2017-ben, Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából irodalmi vetélkedőt szervezett a Kárpát-medencében magyarul tanuló középiskolás diákok számára, a farkaslaki megemlékezésen pedig Sebestyén Dániel (XI. E), Sándor Emőke (X. B) tanulók, valamint Török Edith-Tarzicia nővér, Máthé Attila földrajztanár és Bekő Melinda Erzsébet igazgató-helyettes koszorút helyezett el az író sírjánál. 2018-ban az iskola volt diákja, Farkas Wellmann Éva Tamási Áron elárvult stációi című versével emlékeztek meg a gimnázium névadójáról. A vers eredetileg a Székelyföld folyóirat XX. évfolyam 11. számában jelent meg (2016. november), de az iskola honlapján is elolvasható. A 2019. szeptemberi farkaslaki megemlékezésről Ozsváth Imola magyartanár ezeket írta az emléknapról készült filmes beszámoló ajánlásaképpen: „Idén is lélekből jövő igazi ünnepet ült a Gordon lábánál fekvő székely falu: szentmise, őszi napsütés, tisztán csengő gyermekhangon szóló népdalok az emlékház udvarán, Tamási elárvult stációi, laudáció, tudományos munkát elismerő díj, diákok továbbtanulását támogató ösztöndíjak, színes népviseletbe öltözött anyaországi testvérek, vendégek és a falu mind. Élő virág a Tamási bölcsőjében, aki megírta az otthont. Élő. Hisz szelleme örök.” Hosszan lehetne folytatni a sort.

Az idei Tamási Áron 125 Emlékév eseménydús Székelyudvarhely gimnazistái és pedagógusai életében is. Rögtön az év elején, 2022. január 22-én, a magyar kultúra napján a komédiTÁsok a Tündöklő Jeromosnak a néptánc és a népzene újraértelmezésén alapuló megközelítésével arattak sikert Budapesten a Nemzeti Színházban az Ádámok és Évák Ünnepén; a Jégtörők, a Szikrafeleselők, a Jólforgódók, a Tündökletesek és az Énekes madarak csapataikkal pedig ott voltak az Ábelek a XXI. században című irodalmi vetélkedőn is, a május végi budapesti döntőig és ott dobogós helyezésekig eljutva. Szeptemberi megemlékezésükről ITT lehet részletes beszámolót olvasni.

Mindenhol ott vannak, ahol Tamási Áron is. Így fejlődnek, gazdagodnak, tudásukban gyarapodnak. Mert ez a hely, az egykori diák, Farkas Árpád szerint „az ember műhelye”:

„Így növünk mi – és velünk nő e föld is.
Zöld zivatarban összefog vele,
Szárnyat ad, röpít, s mindhalálig őriz
ALMA MATER – az ember műhelye!”

Varga Gabriella

*

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium makettje a szejkefürdői Mini Erdély Parkban.
Fotó: Varga Gabriella

X
X