Első nyugdíjas napomon amint bepréselődtem a kisföldalatti (trendin M1) egyik zsúfolt kocsijába, a mellettem sündörgő ember nem durva, de határozott hangon felszólította a gyanútlan utazóközönséget jegyük vagy bérletük felmutatására. Amikor közöltem az úrral, hogy nyugdíjas vagyok, szó nélkül továbbállt.
Még nem volt időm elgondolkodni rajta, de most elérkezett a kiváló alkalom, hogy feltegyem magamnak a kérdést: bántónak éreztem-e vagy sem, hogy nem volt kíváncsi a személyi igazolványomra? Olyan vének már orcám egykor nemes vonásai, hogy mindenféle latolgatás, bizonytalankodás, esetleg hitetlenkedés nélkül egyszerűen egy nyugdíjas pasinak nézek ki? Szívesen kotorásztam volna a táskámban az igazolványom után kutatva, ha nem ítél minimum 65 évesnek? Törődjek bele öreg nyugger barátaim önáltató életfelfogásába, hogy annyi évesek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat?
A fene se tud ezekre válaszolni!
Kedves ismerősöm negyven évvel idősebb, a 106. életévét tapossa, köszöntötte is minden rendű és rangú hivatalosság Békásmegyeren 105. születésnapja alkalmából, de még véletlenül sem hajlandó arra gondolni, hogy ezt az árnyékvilágot egyszer elhagyja. Nem ér rá ezzel foglalkozni! Kézimunkázik, rejtvényt fejt, sorozatokat néz a televízióban, és fogadja az újságírókat, hogy elárulja a hosszú élet titkát.
Drága Gizi néninek persze könnyű: édesapja Móricz Zsigmond egyik legkedvesebb barátja volt, imádta édesanyja főztjét, ki nem hagyta volna, ha feléjük vitte az útja. Még korábbra visszamenve az időben, Gizi néni dédnagyapja Lukács Dénes tüzérezredes, hadmérnök. Ő szervezte meg 1848–1849-ben tüzérségünket, ágyú- és lőszergyártásunkat. Ahogy tartják róla, ami Gábor Áron a rézágyúnak, az volt Lukács az ágyúba valónak. Hozzá írt levelében Kossuth így fogalmazott: „Lőszer a hadviseléshez az, ami levegő az élethez. Az ön vállain fordul meg a haza sorsa.”
A kézdivásárhelyi Tamási Áron utcában egyszerre gondolhatunk az ágyúöntő Gábor Áronra és túránk névadójára. Az utcatáblákon ugyanis Gábor Áronról és a rézágyújáról készített kis rajzocska emlékeztet szabadságharcunk egyik legnagyobb nemzeti hősére.
Engedtessék meg vén fejemnek, hogy idős ismerősöm dédnagyapja, Lukács Dénes ezredes úr is eszembe jusson, amikor nagy emberekről esik szó Kézdivásárhelyen.
Gondoljunk csak bele: milyen lenne a híres erdélyi töltöttkáposzta töltelék nélkül?!
Horváth Gábor Miklós