Már hetvenöt éve várja nézőit a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház (Tamási nevét csak három évtizede vette fel). A romániai színházi élet második világháború utáni alakulása szinte követhetetlen a sűrűn változó politikai intézkedések miatt, de az tény, hogy a társulat még Kolozsváron szerveződött Népszínház, Dolgozók Színháza néven a Szakszervezeti Tanács felügyelete alatt, és előadásaival rövid ideig egész Erdélyben vendégszerepelt.
Az államosítás természetesen a színházakat sem kerülte el, és 1948 nyarán az a döntés született, hogy a kolozsvári magyar színház mellett állami magyar színháza lesz Marosvásárhelynek, Nagyváradnak, Sepsiszentgyörgynek (a Népszínház magyar tagozatát áthelyezve), és állami irányítás alá kerül a kolozsvári társulatból leválasztott kolozsvári magyar opera. (Az alkudozások során viszont megszűnt két magyar nyelvű társulat, az aradi és a szatmári.)
A nagy nyári átszervezések miatt a romániai színházak többségében a megszokottnál később kezdődött az évad, kivéve a Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre költöztetett Népszínházat (későbbi nevén sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház), ahol szeptember 26-án lezajlott az első bemutató, a korabeli sajtó közlése szerint kirobbanó sikerrel.
A sepsiszentgyörgyi színház egyik legfontosabb feladatának tekintette a vendégjátékokat egész Erdély területén, de főleg a Székelyföldön. 1949 elején mutatták be Pristley Rendőrfelügyelő című darabját, amelyről így írt a kritikus: „A haladó szellemű angol író darabjának bemutatása a Népszínház eddigi legkiemelkedőbb teljesítménye volt.”
A sepsiszentgyörgyi társulat színésze volt akkor a kitűnő rendező, Deésy Jenő is.
A Tamási 125 Emlékév igen szimpatikus cselekedetekre ösztönözte a jelenlegi társulatot: Tamási-kiállítás, Tamási-bemutató, Tamási-rajzpályázat kicsiknek és nagyoknak. A Kovászna megyei gimnazisták Tamási-portréval pályázhattak, a kisiskolások feladata pedig az volt, hogy készítsenek rajzot az egyik kedvencem, Tamási Áron A hazug sün című meséje alapján. Szerintem, aki elolvasta, egyetért velem: fontos dologra hívja fel a figyelmet az író ebben a nagyon egyszerűnek tűnő történetben.
A sün, megrészegülve a nyúl csodálatától, azt hazudja, hogy azért vannak olyan nagyszerű tüskéi, mert egeret eszik, bár tudván tudja, hogy (Tamásit idézem) „tüskék dolgában semmi érdeme nincs, mert azok csak lettek s vannak. De hát mondhatja az igazat, abban az irigylett állapotban? Nem mondhatja bizony, mert akkor rögtön leesik a dicsőség polcáról, gondolván a nyúl, hogy az egész buta szerencse csupán.”
Meg is kínálja sün barátunk egy kihízott egérrel a nyuszit, aki enni kezdi a védelmet nyújtó tüskék reményében. Ám a leselkedő egerek meglátják, hogy egeret eszik a nyúl, és messze elkerülik a vidéket. A sün éhkoppon maradna, ha a nyuszi nem adná vissza a kölcsönt: disznótököt kínál a sünnek. Szegény sün kénytelen volt disznótököt enni. Újra Tamásit idézem: „Így lett, a hazugság miatt, sündisznó a sünből.”
Horváth Gábor Miklós
