Közeledve Kulcs felé, már beszélgetjük is egymás között Gáborral, hogy bizonyára itt is a település legszélén találjuk majd a Tamási Áron utcát. Azért vagyunk olyan biztosak ebben, mert a titok nyitját már megfejtettük: Tamási Áron 1966-ban halt meg. Nyilvánvalóan csak azután, a hetvenes, nyolcvanas évektől kezdtek el utcákat elnevezni róla, és az is nyilvánvaló, hogy leginkább a települések szélein létrejövő új közterületek valamelyike kapta meg a nagy író nevét. Így hát már nem csodálkozunk azon – miként az elején, erdők, mezők mellé érve tettük –, hogy a navigációs rendszer a szántóföld mellé vezet bennünket.
Hiányzik a fejünkről a szalmakalap – egy négyzetcentiméternyi árnyék sincs e déli órában az utca vonalzóegyenes kb. háromszáz méterén – s talán cipőnek is alkalmasabb lett volna a túrázó, az útburkolat ugyanis még nem aszfaltozott. De a panoráma, ami a távolba nézve a szemünk elé tárul, mesés: megművelt szántó, azon túl rét, dombkanyarulat. Enyhe szellő lengedez – „A magasból szellőt ereszt a mezőre a szél” (Tamási: Világló éjszaka) –, az udvarokon kutyák ugatnak. Az 1. számú ház kerítésén jelzik is, hogy figyelnek és védenek. Halljuk, tapasztaljuk. De emberi személlyel ottlétünk bő félórája alatt nem találkozunk.
„A csend a földtől az égig ér” (Tamási: Hazai tükör). Elmélkedésnek, ellazulásnak, feji kitisztulásnak kiváló alkalom.
Eszünkbe is jut rögtön az író Szülőföldem című önéletrajzi műve s abból a sorai: „Igen, vannak dolgok, miket nem lehet magyarázni… Ilyen az is, amikor évekig küszködik valaki, hogy könyvekben megteremtsen egy világot. De ahogy akarná és ahogy szeretné, úgy sohasem sikerül. S akkor eljön egy tájra…; nézi a házakat, a föld hajlatait és a fény bujkálását azok felett; orrában érzi illatát a földnek… igen, eljön erre a tájra, és akkor betelve látja, hogy amit nem tudott megteremteni, itt van az isteni mű!”
Így vagyunk mi is: rendre rácsodálkozunk az isteni műre. Mint itt is, most is.
Amúgy Fejér megyében, a Dunaújvárosi járásban vagyunk, Dunaújvárostól 15 kilométerre északra, a Duna jobb oldalán, a Csepel-sziget legalsó településével, Makáddal szemközti oldalon, Rácalmás és Adony között. A település az 1994. évi népszavazás eredményeként az 1994. december 11-én tartott önkormányzati választásokat követően vált közigazgatásilag külön Rácalmás nagyközségtől és lett önálló község. Lakosainak száma közelíti a háromezret. „Mi csak egy kicsiny pont vagyunk az óriási világban” – fogalmaz Jobb Gyula polgármester, és hozzáteszi azt is: a község értékeinek megőrzésére és gazdagítására törekednek, ehhez pedig a falu adottságait és a pályázati lehetőségeket egyaránt kihasználják.
Hazánkban az első magyar közüzemű szélturbina is Kulcs községben jött létre, egy domb tetején – 166 m tengerszint feletti magasságon – lévő gyümölcsösben 2001. május 23-án lépett üzembe. 1999 márciusától mérte a térség szélerősségét a gödöllői Szent István Egyetemen működő Magyar Szélenergia Tudományos Egyesület. A területen 6,2 m/s a szél átlagsebessége. A kulcsi szélerőmű teljes beruházási költsége 200 millió forint volt, ami az első évben megtermelt 1230 MWh energiával számolva hozzávetőlegesen öt év alatt térült meg. A három lapátból álló lapátkerék átmérője 44 méter; 600 kW névleges teljesítményével körülbelül 300 családnak elegendő áramot ad. A szélerőmű 2002 márciusában Innovációs Díjat kapott.
Nézzük, fényképezzük a szélerőművet a Tamási Áron utcából és az utca szélén sorakozó facsemetéket szintén. Szemléljük az utcában meglévő jelent és az alakuló jövőt. Az 5. szám alatti ingatlan például egy vállalkozás, a raktározással, tárolással foglalkozó ZOAT-Logisztika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság székhelye. Tetőfedés-tetőépítés ügyében a 17. szám alatt kereshető Morva Roland.
Két-három kilométernyire vagyunk a Dunától, a Dunaparttól.
Tamási Áron Ugyebár Tallér novellájában a főhős a Duna vizéről morfondíroz. Többek között ezeket mondja (részletek Tamási írásából):
„Hát én figyelem a vizet, a folyó vizet, ott a Dunán. Régóta figyelem. S arra jöttem rá, hogy a folyam vize naponkint változik. Nemcsak a színében változik, hanem az iramában is. Sőt az ízében is változik! Ha pedig így van, akkor nyilvánvaló, hogy az összetételében is változnia kell. Hát én ebből a tényből levontam egy gondolatot. Vagyis: a víz változásához nemcsak az időjárásnak van köze, hanem köze van a talajnak, s köze van a folyási zónák hőmérsékletének. Sőt a víz változásában szerepet játszik az élet is, mely a folyamon s annak a környékén zajlik. Az emberi élet! Az állati élet! És a növényi tenyészet!”
Tudják ezt a kulcsiak is, gondjuk van a festői szépségű Dunaparti környezetük megóvására, még ha belvizek, partfalcsuszamlások nehezítik is dolgukat. Úrrá lesznek a nehézségeken.
Lassan elköszönünk a kulcsi Tamási Áron utcától. Szinte biztosak vagyunk abban, hogy ha egyszer visszatérünk ide, az utca végén a most még épülő házat befejezettnek fogjuk látni. Útburkolat is lesz már, hiszen – úgy tudjuk –, annak tervdokumentációja már elkészült és a közbeszerzési eljárás is lezárult. Ha így van, a kivitelezés sem várathat már sokat magára.
Addig is, érdemes ellátogatni ide, ebbe a kedves faluszéli utcába s beleszippantani a vidék tiszta levegőjébe. Azután pedig elkölteni egy kétfogásos ebédet mondjuk az R-Caféban. De vigyázat, háromszor annyi levest adnak, mint a fővárosban, a sosem látott sűrű erdei gombakrémleves mellé pedig három pirítóst is tesznek. Mese nincs, a második fogás megy a dobozba és a csomagtartóba.
Varga Gabriella
